La Liga Loca

Farkas Norbert: Soha sem fog Neymar és Ronaldo együtt játszani a PSG-ben!

2017. augusztus 17. - pedro el burro

norbi.jpgItt a nyakunkon a LaLiga 2017-18-as szezonjának augusztus 18-i nyitánya, amit egyesek körömrágással, mások szentségeléssel várnak. Rengeteg dolog történt a nyáron, így Farkas Norbertet, a LaLigát közvetítõ Sport TV kommentátorát szólaltattuk meg, akivel többek között Neymarról, a Ronaldo-ügyrõl, a Sevilla átalakulásáról, Zidane-ról és a spanyol edzőkről is beszélgettünk. Interjú.

A szünet alatt több meglepetés is érte a LaLiga követőit. A legnagyobb durranást Neymar klubváltása jelentette. Ha valaki a nyár elején megjósolja, hogy a brazil elhagyja a Barcelonát, elhiszed?

Nem lepődtem meg a hír hallatán, hiszen Neymar már tavaly is közel állt a klubváltáshoz, igaz, akkor nagy sajtóvisszhangot nem kapott az ügy. A Neymar-kérdés sokrétű. Látnunk kell, hogy a támadó a brazil futball elsőszámú márkájaként jött át Európába, akiből környezete, gondolok itt az édesapjára és a menedzsmentjére, a lehető legtöbb pénzt ki akarja hozni. Lehet, most sokan felhőkölnek, de e tekintetben Neymar és Dzsudzsák Balázs pályafutása között látok párhuzamost, persze eltérő szinten.

Párizsi bemutatásán a csatár úgy nyilatkozott, a klubváltását nem a pénz motiválta, hanem újra élvezni akarta a futballt. Ilyen sanyarú sorsa volt Barcelonában?

Nem hallottam ez a mondatot, de ezeknek a nyilatkozatoknak önmagukban nincs is semmi jelentőségük. Nézd, teljesen egyértelmű, hogy Neymar a világ legjobb játékosa akar lenni, azaz Aranylabdát akar nyerni. Barcelonában Messi mellett úgy érezhette, csak egy játékos a sok közül, így olyan klubot keresett, amelynek vezére lehet, ahol az ő szava dönt. Belátta, az argentin zseni oldalszelén soha nem fog Aranylabdát nyerni (Iniestának és Xavinak sem sikerült – szerk.), így ez a szakmai törekvés is tovább lökte Párizs felé. Neymar Aranylabdája most a PSG BL-sikerén múlik, amire nem fogadnék komoly tételben.img_0800.JPG

Milyen húzásokat tartogathat még a brazil pályafutása?

Meggyőződésem, hogy Neymar a PSG-t csak ugródeszkának szánja, ugyanis a támadó a Real Madridba készül. Ezt a teóriámat már felvetetettem olyan külföldi szakembereknek is, akik közelebb vannak a spanyol futballhoz, mint én. Nem nevették ki a felvetésemet! Ha Neymar a PSG-vel nem ér fel a kívánt csúcsra, márpedig ebben szinte biztos vagyok, a Real Madriddal újra megpróbálhatja. Ehhez csak ki kell várnia, amíg Ronaldo távozik Madridból.

Neymar elvesztése a Ligának is presztízsveszteség?

Nem hiszem. A spanyol bajnokság olyan szinten Messi- és Ronaldo-centrikus, hogy az első forduló után már senki sem fog beszélni a brazil távozásáról. Ha nem lesz Neymar, majd lesz Coutinho. Neymar 13 gólt szerzett az elmúlt szezonban, amikor főszereplő lehetett volna, elvétve tudott megfelelni a tőle elvártnak. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem kivételes labdarúgóról van szó, magam is nagy kedvelője vagyok a játékának, de pótolhatatlannak nem nevezném.

Rummenigge a minap azt nyilatkozta, hogy Neymar drágább volt, mint a teljes Allianz Arena. Most már csak az a kérdés, mit tud kezdeni a Barcelona a játékosért kapott temérdek pénzzel…

A Barcelona ölébe hullott 222 millió euró, de a klub ettől még nincs könnyű helyzetben. Ha például az Újpest kasszájába folyik be ekkora összeg, biztosan tudna olyan játékosokat igazolni, akikkel az egyesület könnyen visszakerülhetne az európai futball térképére. A Barcelonának azért nehéz a helyzete, mert a piaci résztvevők pontosan tudják, hogy a katalánok bankot robbantottak, így azoknak a kiemelkedő játékosoknak az ára, akikre szemet vetnek, már a hír hallatára az egekbe szökik az ára. Így pedig könnyen el lehet verni ekkora pénzt.

Kijelenthetjük, hogy trendfordulóhoz érkeztünk a Barcelona átigazolási politikájában?

Évekig beszéltünk a La Masía jelentőségéről, de Guardiola távozása óta a saját nevelésű játékosok beépítése az első csapat keretébe folyamatosan csökken. Emlékszem, Tito Vilanova idején volt egy olyan, Levante elleni bajnoki (2012), amin a Barcelona 70 percig 11 egykori akadémistával harcolt a gyepen. Tegyük gyorsan hozzá, abból a tizenegyből 8 játékos katalán volt! Innen oda jutottunk, hogy az elmúlt szezonban a Barcelona a Leganés ellen 10 külföldivel, két saját nevelésű játékossal (Messi és Sergi Roberto - szerk.) indult csatába, és közülük csak egy katalán volt. A fiatal spanyol és katalán tehetségek most azt látják, a klub elsősorban a külföldiekre épít. Ehhez adódik hozzá, hogy a vásárolt játékosok átlagéletkora is csökken. Ma már egy labdarúgó akár 16-18 évesen is azt érezheti, ha nem sikerül az áttörés, pályafutása megfeneklik, így könnyebb szívvel hagyják el a La Masíát. Itt van példának Eric García, akit Puyol közvetítésével csábított el Guardiola Manchester  City-je, vagy Jordi Mboula esete, akit a Monaco édesgetett el a La Masíáról.farkasnorbert_blikk.jpg

A Real Madridnál is izgalmasan indult a nyár. Az ellene irányuló korrupciós vizsgálat kapcsán Ronaldo belibbentette, elhagyja Madridot. El tudod képzelni, hogy Neymar és Ronaldo együtt játszik a PSG-ben?

Soha nem fog Neymar és Ronaldo együtt játszani a PSG-ben! Ronaldo anno azért is igazolt a spanyol ligába, mert belátta, ha le akarja győzni Lionel Messit az Aranylabda-szavazáson, akkor a világ egyik legerősebb csapatában kell játszania. Teljesen világos, hogy Ronaldo több Aranylabdát akar nyerni, mint Messi. Ez motiválja, élteti, hajtja előre. Idén várhatóan egyenlíteni is fog majd a portugál, azaz 5-5 lesz az állás a felek között. Ronaldo pontosan tudja, ahhoz hogy megverje Messit, nem hagyhatja el Madridot.
aranylanda.jpg

A Real Madrid klubrekordot jelentő 137 millió eurós bevételre tett szert a nyáron. Távozott Morata, James, Danilo és Mariano is. Helyükre Zidane visszarendelte a fiatalokat. Marcos Llorente, Borja Mayoral és Vallejo hazatért, és mellettük a klub hajlandó volt áldozni is a tehetségekre, érkezett Theo Hernández, valamint Dani Ceballos. Melyikük a szezon fogása?

Florentino Péreznek mindig is nagy álma volt a Real Madrid "spanyolosítása", de ne legyünk naívak, az említett játékosok közül egyedül Ceballos és Theo lehet kiegészítő ember, a többieknek még ennél is kevesebb szerep jut majd. A Real Madrid parádésan összerakott gépezet. Az egyszerűség tökéletessége, plusz Isco zsenialitása. Aki látta a Szkopjében vívott Európai Szuperkupa-mérkőzést, annak nem kell bőven magyarázni az állítást. Emellett a Real Madrid mellett a MU egy szedett-vedett társaságnak tűnt, és mondataimra rárímel José Mourinho lefújás utáni megállapítása is, amiben elismerte, a Real Madrid magasabb szintet képvisel az európai sztárklubok között is. Ebbe a keretbe bekerülni nagyon nehéz feladat. Isco is megszenvedte, a Spanyol Szuperkupán parádézó Asensiónak is sokat kellett bizonyítania. Az érkezők szinte reménytelen feladat előtt állnak: bírni kell a klub történelme jelentette nyomást, ami sokakat összeroppantott már. Egyikük-másikuk karrierjében akár komoly törést is okozhat majd a „nagy lehetőség”.

Amióta Zidane 2016 telén átvette a királyi klub irányítását, sikert sikerre halmoz: kétszer nyert BL-t, meghódította a LaLigát, egymás után két alkalommal diadalmaskodott az Európai Szuperkupában és behúzott egy klubvilágbajnokságot, valamint legutóbb egy Spanyol Szuperkupát is. Bebetonozta helyét a Bernabéuban?

Az, hogy Zidane-nak kijött a Reallal a lépés, millió és millió apró tényező szerencsés együttállásának köszönhető. Természetesen nem azt állítom, hogy a franciának nincs döntő érdeme a diadalmenetben, de azt látni kell, olyan nem létezik, hogy egy zéró tapasztalattal rendelkező edző egy és fél év alatt olyan magasságokba jut el, amiről remek szakemberek sora csak álmodhat egész pályafutása során. Zidane a maga nemében egy zseni. Zseniálisan tud szólni a játékosok nyelvén, hiszen maga is zseniális játékos volt. Sikerült maga mellé állítani a teljes keretet, neki még Ronaldo is leül a padra, mert tudja, érte és nem ellene irányul a döntés. Zizou egy tökéletes gépezetet alkotott. Gondoljunk csak bele, nem a Real Madrid adta a gólkirályt (Messi 37 góllal, Barcelona – szerk.), nem a  Real adta a Zamora-díjast (Oblak, Atlético Madrid – szerk.), de így is a királyiak zsebelték be a bajnoki címet. Hogy miként? Volt egy hiteles ember az öltözőben, aki végig egyenletes teljesítményen tudta tartani a csapatát. Soha nem látott egységet alkotva! Ismétlem, a Real Madrid az egyszerűség tökéletessége. Bámulatos gépezet, ami egyedül hátul sebezhető. Ennek ellenére azt gondolom, ha fordul a szerencse és jön egy rosszabb széria, hosszabbítás ide vagy oda, az edzőfaló Florentino Pérez nem fog kegyelmezni.zidane.jpg

Az Atlético Madrid utoljára a 2013-14-es szezonban tudta megtörni a Barca-Real hegemóniát. Érdekesség, hogy akkor az a Diego Costa vitte a hátán a csapatot, akinek távozása óta a matracosoknál nem tudott klasszikus 9-es csatár 15 gól felett termelni a LaLigában! Olyan, mintha Simeone el lenne átkozva a csatárvásárlással. Mandzukic, Jackson Martínez, Vietto, Raúl Jiménez és most Gameiro is alulteljesített. Ilyen bonyolult megtalálni a megfelelő támadót?

Simeone játékstílusához egy erős, brusztolós csatár illik, e tekintetben a sokat és szabadabban mozgó Griezmann üdítő kivétel. Az Atlético Madridot a direkt futball jellemzi. Ez a lüktető, megyek, rohanok és „valahogy csak begyötröm” felfogás érdekes módon azonban nem kedvez az ékek érvényesülésének. Lehet, egy befejező csatár számára nem nagy élmény az Atlético Madridban játszani, hiszen a gólszerzés szélesebb körben oszlik meg, több játékos eredményességén múlik a végső siker.

Kijelenthetjük, hogy az Atlético idén sem tudja majd megszorongatni az élen végző duót?

Jelenleg nem látom bennük az átütő erőt, így a matracosok újra a harmadik hellyel kell, hogy megelégedjenek.

A Sevillánál távozott a fél csapat. A szezon végén a klub legendás sportigazgatója, az andalúzokat 17 évig szolgáló Monchi is búcsút intett a Nerviónnak. Eközben utódja, Óscar Arias klubrekordot jelentő összegért leigazolta a kolumbiai csatár Murielt, valamint megszerezte Nolitót és hazacsábította a Banega-Jesús Navas párost is. Jól is elsülhet a nagy jövés-menés?

A Sevilla tipikus déli csapat. A klub elmúlt 8-9 éve arról szól, hogy játékoseladásokból építkezik, azaz csapatnyi labdarúgó jön és megy minden évben, és a helyzetet az aktuális edzőnek kell megoldania. A Sevilla törékenysége is erre vezethető vissza. A csapat ugyanis év közben áll össze, majd lendületet kapva szépen menetel, de végül mindig kipukkad. Emlékeszem, tavaly egy Espanyol elleni 6-4-gyel nyitottak, borzalmas mérkőzés volt… (nevet)

Sampaoli Bielsa-iskolát követő felfogása nehezen érvényesült…

Én kiborulok, ha meghallom Bielsa nevét. Könyörgöm, egyszer mondja már meg nekem valaki, miért kell Marcelo Bielsát isteníteni?! Hány bajnoki címet nyert már Európában edzőként? Mit csinált az a Marcelo Bielsa? Milyen az a Bielsa stílus egyáltalán? Én egyedül annyit tudok, Bielsa stílusa roppant elviselhetetlen, ezért sem akarnak vele dolgozni.marcelo.jpg

Farkas Norbert 10+1:

1. Chorizo vagy paella?
Egyik sem. Alapvetően halas vagyok. Kedvencem a chipirones a la plancha.
2. Estelada vagy Senyera?
Magyarországról megítélni Katalónia politikai helyzetét botor dolog lenne, ezt a kérdést hagyjuk meg a spanyoloknak és a katalánoknak. Kívülállóként a függetlenségről véleményt formálni is értelmetlen, de ha választanom kell, az egységes Spanyolország mellett döntök: senyera.
3. Javier Bardem vagy Santiago Segura?
Előbbivel még nem találkoztam, utóbbival sikerült interjút is készítenem, sőt, egyszer ott nyaraltam a családommal, ahol a Marbella küldetést forgatták, így inkább Segura felé hajlok, de ennek nincs semmi köze Torrente alakjához, amit elítélek.
4. Jamón dulce vagy jamón serrano?
Szeretem a sonkát, de nem vagyok gourmet, sőt, őszintén szólva meglehetősen igénytelen vagyok az étkezésben, hangulattól függően jöhet mindkettő.
5. Simeone vagy Sampaoli?
Egyik sem és mindkettő! Akik munkáját igazán nagyra értékelem, az Valverde és Marcelino. Az ő futballjukból sokat lehet tanulni.
6. 4-3-3 vagy 4-2-3-1?
Ezek telefonszámok. Nem a stílus a fontos, hanem, hogy milyen futballisták állnak a rendelkezésedre.
7. Zafón vagy Vargas Llosa?
Bölcsész vagyok, így nehezen teszek különbséget a könyvek között. Az abszolút kedvenc nálam nem spanyol, hanem francia, rajongok Guy de Maupassant-ért.
8. San Mamés vagy Ramón Sánchez Pizjuán?
A kedvenc stadionom a genovai Marassi. Olyan mint én, kicsi, de sosem adja fel.
9. Fonsi és a Despacito vagy Nino Bravo?
Julio Iglesias! Több koncertjén is voltam már és a minap mondtam a feleségemnek, ha a gyerekek felnőnek, muszáj elmennünk közösen is, mert imádom Julio Iglesiast.
10. Miro vagy Dalí?
Nem tudok különbséget tenni a kettő között!

+1: Egy jó bor Riojában vagy egy pofa sör egy andalúz bodegában?
Erre a legkönnyebb válaszolnom, mivel nem iszom alkoholt, így egyik sem… A szénsavmentes ásványvízre esküszöm.

Ha már így belevágtunk, beszéljünk kicsit az edzőkről! A LaLiga 12 ismert arccal a padon indul útjára augusztus 18-án, akik közül kilencen maradtak is a helyükön, hárman viszont csapatot váltottak. Berizzo (Sevilla), Valverde (Barcelona) vagy Setién (Real Betis) helyzete kényesebb?

Évek óta követem Ernesto Valverde munkásságát. Ha kicsit türelmesebb, akár már Luis Enriquét megelőzve is megkaphatta volna az esélyt a katalánoknál. Régen megérett arra, hogy egy igazi nagycsapat edzője legyen. Katalán futballmúlttal rendelkezik, és játékfilozófiája is egyértelműen arra predesztinálta, hogy lehetőséget kapjon a Barcelona kispadján. Bízom benne, hogy sikeres tud lenni a Camp Nouban, de azt látni kell, hogy a katalánoknál az edző sorsa mindig Messi és Luis Suárez kezében van. Hogy ha ők úgy akarják, értsd, ugyan úgy teljesítenek, mint korábban, akkor Valverde is hosszú életű lehet Barcelonában. Kíváncsian várom, mit tud kihozni a keretből, és hogyan tudja megoldani az Iniesta-kérdést. Andrés már benne van a korban, ráadásul több sérülés is gátolta az elmúlt években, pótlása, tehermentesítése megkerülhetetlen feladat.berizzo.jpg

A másik két mester?

Berizzo a Celtánál jól dolgozott, most feljebb lépett, megérdemelten. Látványos támadófutballja hálás közönségre fog találni a Nerviónban. Setién munkásságát a Las Palmas meglepően jó teljesítménye dícséri. A Las Palmas labdakihozatalait élmény volt nézni a tavalyi szezonban. A kanárik hátulról építkezve irányították a mérkőzéseket, s ez lesz jellemző elvárásom szerint új csapatára, a Real Betisre is. Nem lesz könnyű dolga, sőt, ha Quique Setién nem találja meg azokat a játékosokat, akikkel képes magabiztosan kihozni saját térfeléről a labdát, akkor hamar meg is éghet. Egy dologban biztosak lehetünk, az új mesterével a zöld-fehér együttes hazai pályán nem fog három védővel felállva szerencsétlenkedni, mint tette azt Víctor Sánchez idején. Attól bevallom, kirázott a hideg.

Három olyan edzőnk van, akik korábban már dolgoztak a Primerában és most kisebb-nagyobb kihagyás után térnek vissza az első osztályba. Marcelino (Valencia), Ziganda (Athletic Bilbao) és Muñiz (Levante) készülhet izgatottan az újrakezdésre. Mindegyik külön történet, mit emelnél ki velük kapcsolatban?

A Bilbaónál az edzőváltás nem okozhat problémát. Ziganda remek labdarúgó volt, annak idején Valverdével együtt alkotta az oroszlánok félelmetes csatárduóját. Eddig az Athletic fiataljaival foglalkozott, az első csapat keretéből többen játszottak irányítása alatt, így nem fog beilleszkedési gondokkal küszködni. Muñiz korábban már letette névjegyét a Racingnál és a Málagánál is. A Levantéval magabiztosan megnyerte a másodosztályt, így bizakodva vághat neki az új kihívásnak. Fontos megemlíteni, hogy a valenciai klub most nyáron megvette Bardhit az Újpesttől. Ez a transzfer hatalmas elismerés az Újpesten folyó szakmai munkának és példaként szolgál a magyar futballt szidalmazók számára is, hiszen azt bizonyítja, Magyarországról igen is oda lehet kerülni a világ legerősebb bajnokságába. Azok az újpesti gyerekek pedig, akik anno Bardhit látták a Mezőkövesd ellen, most azon kapják magukat, hogy a játékos Messi mellett nyargal el a Camp Nouban. Ennél nagyobb ösztönzés nem kell.marcelino.jpg

A Valencia végre megtalálta a megfelelő edzőt?

Marcelino remek tréner. Ő ott rontotta el, hogy tavaly nyáron csúnyán összerúgta a port a Roig családdal Musacchio kapcsán, így repült a Submarinótól és egy éves kihagyás várt rá. Személyesen is láttam négy-öt edzését, amikor még a Villarrealnál dolgozott, őszintén mondom, kifogástalan! Hogy mire lesz képes a Valenciával ettől még rejtély, ugyanis értékelhető labdarúgót eddig még nem igazoltak a denevérek. Egyetlen pozitívum az lehet, hogy előkerülnek olyan fiatalok, mint tavaly Carlos Soler, és a semmiből berobbanva beírják magukat a klub történetébe.

Mi lehet a baj Valenciában? Peter Lim sokáig vég nélkül öntötte az egyesületbe a pénzt, de a csapat egyre rosszabb lett…

A Valencia az eklatáns példája annak, hogy ha nem értesz valamihez, akkor hiába költöd rá a pénzt, attól még nem lesz jobb. Layhoon Chan, a nemrég lemondott elnökasszony kiváló üzleti szakember, több neves világcég gazdasági tanácsadója is volt, de könyörgöm, személye teljesen futballidegen, ami kőkeményen vissza is ütött. Egyszer volt szerencsém Kubalával hosszasan beszélgetni, aki azt mondta: „Fiam, ha a futballt egyszer kiveszik a futballisták kezéből, akkor ott a történetnek vége”. A futballnak ugyanis van egy semmihez nem fogható lélektana, az öltözőnek pedig írott és íratlan szabályai, amit kívülről jött ember nem nagyon érthet. Itt is ez lehetett a gond. Rossz döntések sorozata vezetett a Valencia mélyrepüléséhez, amit szomorú látni.machin.jpg

5 újonc edzővel indul a LaLiga 2017-18-as kiírása, ami bátor klubvezetőkre utal. Melyik mester karaktere a legérdekesebb számodra?

Örülük, hogy ennyi fiatal edző mutatkozhat be a bajnokságban! Én magam is C-licences trénerként végeztem, és azt tapasztalom, olykor Magyarországon nehezebbnek tűnik az új edzőgeneráció helyzete, mint Spanyolországban. Borbalás két éven belül két csapatot juttatott fel a Primerába, ami megsüvegelendő. A Getafe több mint egy tucat igazoláson van túl a nyáron (14 játékos érkezett -szerk.), megjósolhatatlan, mire lesznek képesek. Manolo Márquezt az utánpótlásból emelték ki a Las Palmasnál, mindenki legnagyobb meglepetésére. Unzuét megfúrták a Barcelonánál, beletört a bicskája Neymar megregulázásába, most a Celtánál felépítheti magát. A fekete ló Zubeldía, akit az Alavés Kolumbiából hozott át, a dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb edzőígéretének tartanak, de rejtély, valójában mire lesz elég a tudása az európai csúcsfutballban. Ezért is mondom, hogy a tavaly elért 9. hely után az Alavésnek nagyon komoly problémái lesznek az előttünk álló szezonban. A sok érdekes pályaív közül Machínét emelném ki. A Girona mestere évek óta ott toporgott a Primera kapujában, de sok éven át nem jött össze az áttörés. Machín ennek ellenére nem adta fel, minden évben össze tudta rántani a csapatát, és végül kivívta a feljutást. Nagyon kíváncsi vagyok rá és szorítok a sikerének.   

Melyik együttes lesz a kiírás meglepetés csapata?

Fogalmam sincs.

Melyik trénert rúgják ki elsőként?

A Real Betis mesterét, Quique Setiént.setien.jpg

Ki nyeri a Király-kupát?

Aki megérdemli. (nevet) Alapvetően sorsolásfüggő, nem mennék bele tippelgetésbe.

Több nagy név is távozott a nyáron a bajnokságból. Ochoa, Kameni, Rubén Castro, Pepe, Sandro és Roque Mesa is búcsút intett a LaLigának. Ki fog hiányozni?

Iborra eligazolása (Leicester City - szerk.) szomorú hír, viszont Banega visszatérésének örülök. 

Kit látsz kieső helyen?

Ahogy azt korábban is már mondtam, a Real Betisnek, az Alavésnek és a Las Palmasnak komoly problémái lesznek az idén.

A LaLiga és a szövetség megállapodott, hogy a spanyol bajnokság stadionjaiban idén újításként lesznek a kivetítőkön ismétlések, amin a perdöntő jeleneteken kívül minden érdekes megmozdulás helyet kaphat. Mit gondolsz erről a lépésről?

A néző már olyan szinten el van kényeztetve, hogy az elképesztő. Én NB III-as meccseken nőttem fel, sosem hiányzott, hogy kivetítőkön ismétléseket kövessek az előttem futó események kárára. A mérkőzés maga elég volt, hogy lekösse a figyelmemet. Pedig akkor nem Messik és Ronaldók szaladgáltak a pályán...   

Péntektől már igen, indul a 2017/18-as szezon!

A bejegyzés trackback címe:

https://laligaloca.blog.hu/api/trackback/id/tr612755064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása