Amikor a Las Palmas visszajutott az elsőosztályba, az első reakciónk az volt, hogy na mostmár a Villarreal számára is van értelme az idegenbeli szerelésnek. A második az, hogy mindig jó, ha ilyen festői szépségű szigetekről jut fel egy csapat, akkor meg főleg, ha nagy tömegbázisa, és nem tizenkevésezres futottak még szurkolótábora van. A harmadik dolgot is azonnal rögzítettük: tiszta jó, hogy feljutottak, így Juan Carlos Valerón elsőligás szezonnal fog elbúcsúzni a labdarúgástól. A negyediket tavasszal tapasztaltuk meg az addig elég sótlan kiscsapat kapcsán, éspedig a játékukról, amelyről maga Quique Setién mondta: "Nagyon büszkévé tesz, amikor az emberek dicsérik, hogy hogyan játszunk". Erről írt nekünk Faja (alias Saúl Ñíguez) egy kimerítő és nagyon izgalmas posztot.

Eddigi és leendő Las Palmas-szimpatizánsoknak és -fanatikusoknak melegen ajánlott! A továbbiaknak saját hangján mondja el nekünk, miért is jó eme csapatot nézni, valamint legfőképpen azt, hogy mit érdemes látni:

Las Palmas de Gran Canaria napfényes városába az elmúlt szezonban minőségi futball költözött, az emberek büszkén mentek meccsre hétvégenként, hiszen tudták: ezek a srácok a pályán igazán megérdemlik a szurkolásukat. A fantasztikus szezonjuk nagyban köszönhető Setién mesternek, akinek szerződtetéséről Bendak a 33. forduló beharangjában a következőket írta:

„Quique Setién októberi kinevezését sokan rosszalló tekintettel figyelték nem csak a szigeten, de egész spanyolhonban. A santanderi születésű mester szülővárosában kezdte a szakmát, ahol rövid úton elköszöntek tőle. Az utóbbi hat évben a Segundában viaskodó Lugo csapatát trenírozta, míg egy szép októberi napon megcsörrent a telefonja, amelynek végén Miguel Ángel Ramirez, a sárga-kékek elnöke ült. Érkezésééig a Las Palmas nyolc mérkőzésen két árva pontot szerezett, ami valóban gyászos, de még mindig jobb, mint a mutatott játékuk. Se igazán védekezni, se igazán támadni nem tudott Paco Herrera csapata, s októberre a fantázia legapróbb szikrája is kiveszett játékosaiból.”

A hazai pályán Valenciát verő kezdőcsapat

A mester mint látszik, kemény fába vágta a fejszéjét, de addig erősködött és küzdött, mire a liga egyik legszimpatikusabb társaságává tette csapatát.

Tél közepére az együttes kezdett formába lendülni, a játékosok megértették az elképzeléseit, valamint a pályán is elkezdték ezeket megvalósítani. A gárda legnagyobb erénye az volt a szezon folyamán, hogy mert és tudott is szakítani a kiscsapat-hagyományokkal, persze sokkal pragmatikusabban és logikusabban, mint Paco Jémez tette azt a Vallecasban. Az elképzeléseit kiválóan adaptálva legénysége fejébe végül meglepetésként a 11. pozícióig vezette a kanárikat. Az egész bajnokságot meglepte a szélek újító stílusú használatával, amelyre az ellenfelek nem voltak felkészülve. A poszt fő célja az lesz, hogy bemutassam, hogy voltak képesek erre a teljesítményre, milyen utasítások és tervek születhettek meg Setién fejében. 

A kezdő

TÁMADÁSBAN

Mindig alkalmazkodj!

Az edzősködés egyik alapszabálya, hogy soha nem hagyhatod figyelmen kívül az ország és a liga hagyományait, valamint szokásait, amikor egy csapatot irányítasz. Ezek a megszokások ugyanis csapatod alapját kell képezzék, ha sikeres szeretnél lenni a klubnál, és az irányelvet Quique mester is pontosan betartja. Hogy hogyan? Erre keressük a választ.

Hogy játszd át a Liga csapatainak letámadását? 

Ahhoz, hogy megértsük, miért játszik úgy a Las Palmas, ahogy, célszerű közelebbről is megismerni a Primera División csapatainak letámadási technikáját. Ellentétben az angolok rohanásos, csapatszétszakadós presszingjével a spanyolok igyekeznek passzív letámadást alkalmazva a saját térfelüket védenni a felpasszolt labdáktól, amire az előző posztomban megénekelt 4-4-2 tökéletesen alkalmas. A játékosok ilyenkor a következőképpen veszik fel a pozíciójukat:

A fekete csapat alkalmazza a passzív presszinget.

Ezt a kompakt alakztatot akkor sem változtatják meg, ha egy középpályás visszalép a védők közé, így más megoldások után kell nézni.

Még nem mentek ki a szélek a divatból

Ennek az egyik módja az, hogy a csapatok úgymond megkerülik a defenzív formációt, azaz a széleken felszabaduló területeket igyekenek kihasználni. A legtöbb csapat ilyenkor felküldi a szélsővédőit, amit egy középpályás hátravonásával oldanak meg, majd ezzel próbálják meg széthúzni az ellenfél felállását, ám a Las Palmas nem ilyen. Némileg szokatlan lehet, amit ilyenkor használnak, ám meglepően hatékony: mind a négy védő hátul marad a támadások építésénél. Ezáltal sokkal nagyobb biztonságban érezhetik magukat, ha az ellenfél zavaró letámadást használ, azaz nem a labda közvetlen megszerzésére irányuló mozgást végeztet a csatárával, hanem csupán igyekeznek kényelmetlen helyzetbe hozni a labdát éppen birtokló játékost. Ilyen esetekben a Setién fiai nemes egyszerűséggel horizontális passzolgatással fárasztják ki a csatárt, aki így sikertelenül kénytelen abbahagyni manőverét. Ez a következőképpen néz ki:

Mint látható, a szélsőhátvédeknek nagy területük van

Másik nagy haszna ennek, hogy sokkal pörgősebb és gyorsabb passzkombinációkat engedélyez a csapatnak labdacirkuláció közben. Ez különösen akkor fontos, ha a hátralépő középpályásra nagy nyomás nehezedik az ellenfél részéről, így a jó összeköttetések segítenek a labdát kimozgatni a veszélyeztetett területről.

Oldalirányú mozgások

Egy másik gyakran használt módszer a szigetlakóktól az az, hogy eltolódnak abban az esetben, ha szeretnének teret csinálni az ellenfél védelmében. Ezt viszont a hagyományokkal szakítva nem azért teszik, hogy egy társ számára készítsenek elő passzsávot, hanem egyéni előretörések céljából. Ilyenkor ugyanis a megnyíló résekbe rendszerint egy középpályás, vagy egy fellépő középhátvéd tud betörni, amely képes túltöltést okozni támadásban, illetve az ellenfél védőinek figyelmét egy pontra összpontosítani, így azok hajlamosak a labdás felé tolódni, ezzel szabadon hagyva emberüket.

Itt fontosnak tartom kiemelni a védelem vezérét, Bigast, ugyanis a csapatból rendszerint ő az, aki ezeket a futásokat bevállalja a labdával, és középhátvédtől meglepően jó mozgásával képes zavart kelteni az ellenben.

Az ellenfél kezdeti nyomását, hamis presszingjét tehát így képesek megtörni, azonban a játékuk érdekes aspektusai csak ezután következnek.

Merőleges tolódások, avagy a sárga háromvédős

Legtöbbet Olaszországban találkozni azzal a ritkaságszámba menő szélsőhátvédhasználattal, amelyet Quique Setién bevezetett a csapatnál. Ez pedig azt jelenti, hogy a szélsőhátvédek nem egyszerre, azaz párhuzamosan tolódnak fel, mint a legtöbb csapatnál, hanem aszimmetrikusan, rendszerint a labda oldalán lévő lép fel széthúzni a védelmet, míg a túloldali visszahúzódik, hogy ezáltal stabilitást adjon. A megoldás főként a labda körüli kompaktságot hivatott megerősíteni, hiszen így a labda körül koncentrálódik a csapat legtöbb embere és ezzel képesek szorosabb kapcsolatot kialakítani a játékosaik közt. Így a gegenpressing végrehajtása is könnyebbé válhat labdavesztés után, illetve könnyen kihasználható a túloldali védő, ha esetleg forgatni szeretnék a játékot, hiszen annak mély pozíciójából adódóan nincsen őrzője.

A sárga-kékeknél a támadásvezetéseknél így nem a fullbekk, hanem a szélső támadó adja meg a túloldal szélességét:

Külön érdekesség: a túloldali hátvéd a halbraumba húzódik be.

A halfspace-be bemozgó szélsőhátvéd még inkább megsegíti az átforgatásokat, hiszen ilyenkor a középső középpályás érintésével villámgyorsan át lehet tenni a labdát a másik oldalra, már rögtön a szélső védőhöz.

Ez már rögtön el is vezet minket a következő témánkhoz, azaz hogy hogyan boldogul a csapat a labda birtokában az ellenfél térfelén.

Labda-orientált lokális kompaktság

Mint az a fentebbi ábrán is látszik, a Las Palmas csupán azért hagy két embert a labdával ellentétes oldalon, hogy az gyorsítsa, valamint megkönnyítse az oldalváltást.

„Azért tartod a labdát a pálya egyik oldalán, hogy végül a túloldalon fejezd be a támadást.” - Pep Guardiola

Az idézetnek megfelelően a kanárik igyekeznek kibillenteni az ellenfelet az egyik oldalra, így területet nyitni a túloldalt érkezőknek, amihez az említett labda körüli kompaktságot használják. Ilyenkor a csapat nagy része szoros kapcsolatokat hoz létre egymás közt, ami gyors passzolgatásokra teszi őket alkalmassá, illetve a az ellenfél tolódása miatt területet nyit a túloldali játékosoknak. Ezt a következőképpen lehet például kihasználni:

Ha azonban ezeket a szoros összeköttetéseket szeretnék kihasználni, rendszerint a szélső nyit területet az oldalvonal mellett felfutó bekknek, mégpedig horizontális keresztbemozgással. Ezzel képes befelé húzni a védőjét, ami egy rést okoz a szélen, így a szélsővédő képes elfutni a labdával, majd centerezni. És ha már centerezés, a Las Palmas az elfutások után preferálja a második vonalnak visszatenni a labdát, akiket a támadók tizenhatoson belülre futásával tesznek szabaddá.

Pozíciócserék és rések teremtése

Támadó felfogású csapatról lévén szó, kiemelt fontosságú a Las Palmas számára, hogy folyamatosan legyen megjátszható emberük és soha ne legyen elzárható a labdás játékos a társaktól. Ennek okán igyekeznek összehangolt mozgásokkal helyet teremteni egymásnak, amihez a játékosoknak komplex feladatokat kell betanulniuk. Ezek egyike, hogy az oldalvonal mellett a szélső és a fullbekk segít be egymásnak, mégpedig úgy, hogy a támadó elindul a pálya közepe felé a labdával, amellyel el tudja csalogatni az őt őrző játékost, majd két verzió közül választhat, hogy hogyan viszi tovább az akciót:

Ezen esetekben az egyik középpályás is is kihúzódik a szélre, amellyel képes lekötni az ellenfél védői közül néhánynak a figyelmét, valamint végrehajtani a 'harmadik ember' kombinációt, ami azt jelenti, hogy két ember játéka után egy harmadik (jelen esetben a felfutó szélsőhátvéd) kapja az indítást.

Egy másik lehetőség lehet az is, hogy a fullbekk behúzódik a halfspace-be, ami egy olyan modern húzás Setién-től, amelyet nemigen látni az övéhez hasonló kiscsapatoktól. Ezzel a középpályás stabilitást képes növelni, így már csak a szélső képes szélesíteni a pályát. Ezzel egy időben a játék befelé tolódik a partvonaltól és az akció célja már nem a szélekről történő betörés, hanem a középső támadók, Araujo/William Jose és Jonathan Viera megjátszása. Az ő mozgásuk szintén szokatlan a kiscsapatoknál, hiszen amolyan hamis kilences és árnyékék egyszerre a páros, azaz nem ritkák tőlük a helycserés visszalépések a labdáért, amíg a másikuk a mögötte keletkező területre fut be. Másik fontos eleme pedig a helyezkedésüknek, hogy kilépnek szélre, hogy be tudjanak csatlakozni a csapatjátékba is, és aztán ők futtassák a szélsőt.

Gyors támadásépítések

Nem szabad megfeledkeznünk a csapat védjegyévé vált villámgyorsan végigvitt kíméletlen akcióiról sem, amelyek láttán a leglustább foteldrukker is úgy érezhette, fel kell ugrania és ünnepelni a futball szépségét.

Az ilyen támadásoknak letisztultnak, ám mégis hatékonynak kell lenniük, így hihetetlenül precíz tervezést igényelnek. Ezeket azonban egészen kivételesen ügyesen oldotta meg az együttes, hiszen legtöbbször akkor vezették ezeket a rohamokat, amikor pár másodperccel korábban az ellenfél betömörülő falán képtelenek voltak átjutni. Ekkor hátrapasszokat használva kicsalogatták az ellenfelet, majd hasonló helyzetet teremtettek, mintha kontráznának. Sok mozgással teremtenek jó passzlehetőségeket, a szélsők befelé húzódnak az oldalvonaltól, a középpályások pedig mélységből keresik őket a labdákkal. Ezeket a fent már tárgyalt módon próbálják befejezni, azaz a szélsők a védők mögé kerülnek és jutnak helyzetig, vagy az egy szem ék olyasmi mozgással dolgozik, mint Vardy Leicesterben:

Támadásépítés közben fellépő problémák

Mint minden négy védővel építkező csapat, így ők is hajlamosak a teljesen steril és haszontalan hátsó gurigázásra. Ezalatt azt kell érteni, hogy néha egész egyszerűen nem mozognak a játékosok, akiknek a labdát kéne kapniuk, így más lehetőség hiányában a védők tologatják a labdát egymásnak. Ez főleg abban az esetben lép fel problémaként, ha az ellenfél egyik csatára szoros emberfogást kap feladatául, így a kanárik irányítója nem kaphat labdát. Amennyiben fejlődni szeretnének, ezt mindenképpen ki kell küszöbölniük. Ennek egyébként a megoldását a középpályás mélyebb visszalépésében látom, amellyel szabad területeket nyitna meg a letámadó csatárok mögött, ezt pedig kicsit feljebb lépő szélső hátvédekkel remekül ki lehetne használni.

És ezzel a támadásépítési részt be is fejezem, jöjjön a védelem.

VÉDEKEZÉS

Azonnali visszatámadás

Egy olyan támadás-orientált csapat, mint a Las Palmas, nem engedheti meg magának, hogy sok időt töltsön labda nélkül, hiszen ezzel a komfortzónáján kívülre kényszerülne és ezzel a játéka lényegét, valamint sikeressége kulcsát lenne kénytelen feladni. Ennek érdekében labdavesztések után azonnal igyekeznek visszaszerezni a játékszert, hogy egy támadásba átváltó csapat kiegyensúlyozatlan felállása ellen vezethessenek akciót. Ehhez pedig elengedhetetlenül fontos a szoros kapcsolat a labda körül, azaz a kompaktság. Mint már említettem, ebben kiemelkedően jó a gárda, azaz rendkívül gyorsan képes lezárni a területet és a passzsávokat a labdás ember körül.

Továbbá annak köszönhetően, hogy szeretnek a széleken dominálni, aminek köszönhetően segítségül hívhatják a pálya szélét, hiszen „Az oldalvonal a legjobb védőjátékos”. Ez azt jelenti, hogy a partvonal 360-ról 180 fokra szűkíti a labdát kapó játékos passzolási lehetőségeit, így a kanáriknak elég csupán ekkora területet őrizniük. Lám, ilyen pozitív hatásai is lehetnek annak, ha valaki domináns a pálya szélein.

Letámadás közben

Miközben presszingelnek, Setién legényei egy kis együttes részéről meglepően ható széles skáláját használják az összehangolt csapatmozgásoknak. Természetesen nekik sem idegen a már fentebb említett 4-4-2-es formáció, ahol csak a középpályát őrzik, illetve gyakorta használják a zavaró letámadást, amikor a támadó középpályás kapja az ellenfél irányítójának őrzését.

J. Viera szorosan az emberén, W. Jose csak zavar.

Amit azonban egészen egyedien csinálnak, az az ellenfelek szélre kényszerítése. Ehhez egy aszimmetrikus 4-3-3-as formációt vesznek fel, ahol az egyik szélső is besegít, és lezárják a pálya egyik oldalát, hogy kisebb területre kelljen összpontosítaniuk ilyenkor is. Ez valahogy így néz ki:

És hogy kicsit érzékeltessem, hogy mit okozhat, ha a szélekre nem tudatosan építkezik egy csapat, azaz nem teremti meg magának előre felkészülten a megfelelő kapcsolatokat, így nem képes befelé mozogni a túltöltés után.

A lövések hatékonysága a beadás/passz helyétől függően.

Középpályás blokk

Miután az ellenfelet sikeresen az oldalvonal mellé kényszerítették, a Las Palmas szeret használni kisebb presszingcsapda-szerűségeket, ezek azonban nem olyan hatékonyságúak, mint például amiket az Atléti csinált a Bayern ellen, viszont nekik tökéletesen megfelel, hiszen amíg a másik csapatot csak U-alakban engedik passzolgatni, addig sem forog veszélyben a kapujuk. Ezek a csapdák már a fenti letámadási műveletből következnek és így néznek ki:

Mint az ábrákon is látható, a szélsőhátvédek meglehetősen unortodox szerepet kapnak  ilyenkor, hiszen fel kell lépniük a védelemből ha onnan a szélső kiválik, esetleg egy csel 'áldozatává válik'. Ez abban az esetben kifejezetten praktikus tud lenni, ha a védő jó százalékban nyeri az 1v1-eket, de egyébként is megvannak a maga előnyei. Példának okáért ilyenkor a támadó nem tud ráfordulni a kapura, így a próbálkozás az adott oldalon egy visszapasszt követően elhal. Ebben fontos szerepet kap az adott oldalon lévő belső középpályás is, hiszen az ő feladata annak megakadályozása, hogy a játékszert a középpálya felé továbbítsák.

Mély védekezés 

Hátrahúzódva a saját kapuja elé a Las Palmas az esetek többségében átáll 4-1-4-1-es formációra, amelynek legnagyobb előnye, hogy a két négyes sor között van egy ember, aki képes felvenni az oda bemozgó játékosát az ellenfélnek, amelynek következtében kicsit feljebb lehet tolni a középpályát és az egy szem csatárt.

Ezzel a lépéssel viszont a csapat kénytelen feladni a magasan történő labdaszerzés lehetőségét, hiszen egy játékossal képtelenség effektíven letámadni. Így a labdaszerzést a már fentebb említett, szélközpontú játékkal oldják meg, amikor a játékost közel az alapvonalig engedik a szélen, majd lezárják a passzsávjait- ekkor már csak 90 fok passzolási szög maradt.

Védekezésbeli hiányosságok

A Las Palmas védekezésénél alapvetően két komoly probléma szembetűnő.

Nagy rés a védelem és a középpálya közt

Ez a probléma nem a visszarendeződésnél, hanem sokkal inkább a támadás közbeni struktúránál van jelen, ugyanis bár a támadók kompakt alakzatban játszanak és mozognak, a védők együtt mozogva alig lépik át a félpályát, ami egy sikertelen gegenpresszing esetén azt jelentheti, hogy a védők nem tudják agresszívan megszerezni a labdát, ami vagy egy visszarohanó játékos sárga lapot érő taktikai szabálytalanságához vezet, vagy pedig ahhoz, hogy lendületből támadható a hátráló védelem. A legkellemetlenebb pillanatokat ez a saját térfeles labdavesztéseknél okozza, hiszen ilyenkor ott ólálkodhat a sorok között egy csatár, akinek már rutinmunka egy ember kicselezése egy gólhelyzethez.

'Third man-runs'

Azaz a harmadik ember elfutása. Ezzel legtöbbször akkor szembesültek kedvenc kanárijaink, amikor elrontották a szélsővédők fellépését saját térfélen, legfőképpen, ha az ellenfél ugyanezen poszton játszó embere nem kapott megfelelő őrizetet, így a fullbekk mögött tátongó lyukba emelhette be a labdát. Ez pedig már egyenesen a védelem mögé kerüléshez vezet, hiszen a szélen senki sem őrzi a betörő embert.

EXTRÁK 

Kit érdemes figyelni?

Jonathan Vierát. A transfermarkt.de oldal szerint a csapat legértékesebbje, és valóban, a 26 éves, Valenciát megjárt támadó agilitása elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy a csapat eredményes legyen. Nem a játékintelligenciájával nyerte el magának a legnagyobb sztár címét, hanem a kiváló labdakezelési képességeivel. Csapatban betöltött szerepét jól mintázza, hogy a szezonban a legtöbb játékperccel rendelkezik, megelőzve az ilyen címet általában birtokló kapusokat, védőket, irányítókat.

Illetve kiemelném még a technikás védőt, Bigast, akit már a poszt elején is megemlítettem remek testfelépítése, atletikussága és ütemérzéke miatt. Egész szezonban remek teljesítményt nyújtott, abszolút oszlopa volt a védelemnek és a remekbe szabott vertikális kulcspasszok se maradtak ki a repertoárjából. Meglepne, ha még évekig a szigeten maradna, nemsokára ismét szintet léphet.

Összegzés

Végszónak nem maradt más, mint összefoglalni az eddigieket.

Kíváncsian várom az új szezont, Roque Mesától személy szerint szintlépést várok, valamint egy végig összeszokottan játszó, biztosan bennmaradó csapatot. Quique Setién idén bebizonyította, hogy méltó a La Ligában való edzősködésre, engem megnyert magának, remélem sikerült átadnom Nektek is, hogy miért, de ha nem, írjátok le a kommentek közt miért.