La Liga Loca

13. forduló - Klasszikus utáni csend

2016. január 06. - Lucci

Hamarosan félidőhöz érkezik a versenyfutás a spanyol pontvadászatban és elkezdett kirajzolódni a tabella eleje is, ami az erőviszonyokat illeti. Az idény elején bukdácsoló Blaugranáról kevesen hitték volna, hogy november végére hat pont lesz az előnye Ronaldoékkal szemben. Bármennyire is kétcsapatosak vagyunk (az irónia nem egy tablet), erre a hétvégére is jut egy rangadó, de erről majd később. A 13. menet kínálata:

 

Levante – Betis: Formálódó, életképes a piros-kék valenciai alakulat Rubi kezei alatt. Legalábbis erre enged következtetni múlt vasárnap, amikor hármat gurítottak egy félidő alatt a Sportingnak és nem is ’bemákolva’, háromszor átlépve a térfelet. Futballt láttunk tőlük. Nem tudni, hogy ez csak pont így jött-e ki, vagy a Levante tényleg felnőtt a feladathoz és képes lesz kilábalni onnan ahol most vannak. Az aktuális ellenfél formája talán éppen kapóra jöhet a Levanténak, csakhogy a Betis éppen idegenben képes a teljes erődemonstrációra. Jó kis felvezetésnek ígérkezik.

Barcelona – Real Sociedad: A katalánok formájára jelenleg nincsenek jelzők, elképesztő amit leműveltek itt néhány nap alatt. Négy a Realnak, hat a Romának, szegény Sociedad rossz napon rossz embert fogott ki. Suárez bombaformában, Neymar nem kevésbé és még Messi is visszatért. Kész veszedelem. A baszkok kispadján a Barcelona utánpótlásában is dolgozó Eusébio ül az előző forduló óta és sikerült is rögtön egy nagy skalpot begyűjteniük a Sevilla legyőzésével. Télen állítólag Krychowiak-kal erősít a középpályán a Soci. Nem túl jó a mérlegük egyébként a Camp Nou-ban, a elmúlt három bajnokin összesen 11 gólt hoztak össze Messiék és ebből kilencet még Claudio Bravo kapott. Nagy megkönnyebbülés lehet ilyenkor Barca kapusnak lenni….

Hol áll meg a golazométer? 4? 5? 6?

Atlético Madrid – Espanyol: A nagy Madrid-Barcelona párharc után egy héttel jön egy másik. Igaz ez kevésbé rangos csata, kevésbé izgalmas, de maradjunk óvatosak, mert a Matracosok ebben a szezonban olyan benyomást keltenek, mintha egyesbe kapcsolva mennének, de eszük ágában sincs felváltani kettesbe. Maximum fordulaton pörög a csapat, de mégsem lendületes a dolog. Ennek ellenére második a Cholo féle alakulat, amely a BL-ben kiharcolta a továbbjutást is, már csak a csoportelsőség kérdéses. Az Espanyolról tudni kell, hogy otthon szeretik meglepni a fővárosiakat, a Calderónban ez nem sűrűn jön össze. Látjuk végre a ligában az igazi Atlético Madridot, vagy megint egy álmos 1-0 lesz csak?

Málaga – Granada: Valamilyen szinten ezt is lehet rangadónak nevezni, főleg, hogy nem csak területileg van közel egymáshoz most a két csapat. A Málaga csalódás, a Granada félig-meddig, bár ha valakit idegenben nem kell félteni, azok pont a mórok, akik ráadásul Bilbao veréssel érkeznek a Napospartra. Javi Gracia alatt kiesett már néhány rögzítócsavar a kispadból, nagy kérdés, hogy meddig maradhat még. Az biztos, hogy innentől csak a kiesés elkerülése lehet a cél, ahhoz viszont nagyon kellenek a pontok az ilyen mérkőzéseken. Ugyanez a nyerni akarás vonatkozik a Granadára, ebből szoktak a legnagyobb döntetlenek születni. A Málaga mellett szól a hazai pálya, a Granada mellett – ez nagyon hülyén hangzik – pedig az idegen pálya és bennük több kreativitást vélek felfedezni.

Las Palmas – Deportivo: A szigetlakók nem tündökölnek eddig, de azért csak legyőzték saját közönség előtt a Sevillát, a Sociedadot, pontot raboltak Vigoból és Valenciából is. Ha megkapják az esélyt az ellenféltől, azzal igyekeznek élni, de ha egy hete nem ügyetlenek a kapu előtt, akkor sima győzelemmel távozhattak volna a Mestalla-ból. Az újabb esélyt a Deportivo jelentheti. Victor Sánchez csapata galíciai derbit nyert egy hete, bebizonyítva ezzel, hogy minden rendben La Corunában, jó a hangulat és a teljesítmény is az elvárt szintet üti, néha még túllőni is sikerül rajta. Inkább a hazaiakon nagy most a nyomás olyan szempontból, hogy képesek-e tartani magukat hosszabb ideig.

Van ok az örömre, de a befejezések gyakorlására is bőven van elég.

Celta Vigo – Sporting Gijón: A keltáknak ez a meccs most úgy kell, mint egy falat kenyér. A Villarreal legyőzése óta nem találják önmagukat, megverették magukat a Valenciával, elbukták a galíciai derbit is, kész lélektani mélypont. Tragédia azért így sem történt, a Real Madrid még mindig csak három pontra van előttük. A gijóniak kaptak egy józanító pofont a legfentebb említett hazai csapattól és a mostani sorsolás sem túl szerencsés számukra. Nem szabad azért lebecsülni őket, a szezon eddigi egyik legjobb meccsén éppen Galíciában nyertek a Depor ellen. Két sokkos állapotban lévő csapat akar tehát bizonyítani, a késői időpont ellenére érdemes lesz megnézni, főleg, hogy tévés meccsről van szó.

Getafe – Villarreal: Amikor első posztomat írtam a Locára, a Submarino még vezette a tabellát. Azóta visszavettek a tempóból, jöttek a sérülések és figyelni kell az európai porondra is. Nem nagyon megy ez így egyszerre, pedig szívesen megnézném tavaszig, ha mindenféle probléma, sérülés nélkül játszana a Villarreal. Szép is lenne! Viszont még így sem tragikus a helyzet, a második Atléticotól is csak 5 pont a csapat lemaradása. Az ellenfél az a Getafe, amely négy mérkőzés óta nem tudott nyerni, a Rayo ellen is csak egy nevetséges döntetlen jött össze. Legutóbb is egy déli mérkőzésen találkoztak a csapatok, akkor 1-1 és egy csúnya Musacchio lábtörés született, az argentin azóta sem tért vissza a keretbe. Hiába a negatív széria, a Getafe otthon nem lebecsülendő és az előző győzelmük is sárgák ellen született. Say no to racism…

Eibar – Real Madrid: Már-már úgy tűnt, hogy a Blanco-k képesek kiheverni a Barca okozta sokkot, amikor a Shakhtar a hajrában 0-4-ről majdnem kiegyenlített. Kritikák tömkelege zúdul Rafa Benítez taktikájára, Ronaldo-ra, hogy miért nincs sehol a nagy csapatok ellen, Pérezre, hogy miért nem lép valamit. Így muszáj villantani valami nagyot Ipuruában, ahol eddig csak a városi rivális tudott diadalmaskodni, pedig a Celta és a Sevilla is járt a baszk erődben. Mindenki beszél arról, hogy milyen jó helyen áll a Villarreal, a Celta, hogy menetel a Barcelona, de azért említsük meg ezt az Eibart is. Stabil hatodik a bajnokságban a tavalyi kieső, ami kötelező azt hozza, márpedig egyre több minden kötelező nekik az idő múlásával. A Real Madrid nem tartozik ezen ellenfelek közé, de biztosak lehetünk benne, hogy Mendilibar fiai mindent meg fognak tenni. Ha pontszerzés lenne a vége, a Benítez-saga is véget érhet vasárnap.

Ronaldo arcára van írva a jelenlegi helyzet.

Rayo Vallecano – Athletic Bilbao: A baszkok hat mérkőzéses veretlenségi sorozatot követően buktak el múlt héten Granadában, de ebben egy picit benne lehetett az Európa Ligára való készülés. Ha így nézzük akkor megérte, mert Aduriz vezérletével (?) hátrányból fordítva sikerült legyőzni idegenben az Augsburgot, ezzel pedig a továbbjutás is be lett biztosítva. Így most megint lehet februárig koncentrálni a bajnokságra, az aktuális ellenfélre, amely a mindig meglepetésre képes Rayo Vallecano lesz. A darazsak Jozabed duplájával játszottak 1-1-et a Getafe ellen, egy meglehetősen gyenge mérkőzésen. Nagy motivációt jelent a fővárosiaknak, hogy a Bilbao csak 3 pontra van, így egy győzelemmel odaérhetnek a felsőházba. Ez is mutatja, hogy mindig szoros a középmezőnyben a helyzet, itt két vereség egymás után is sokba kerülhet később. A vendégeknek a győzelem az EL selejtezős hatodik pozíciót jelentené, így ők sem adják majd alább.

Sevilla – Valencia: Amikor ennek a két csapatnak a mérkőzését várjuk, általában az történik, hogy egymással versengenek a BL indulásért, vagy az EL indulásért, esetleg egy kupadöntőért, de most nagyon nem ez a helyzet. A Sevilla a tizenegyedik, a Valencia pedig a hetedik helyről várja a parázs hangulatú összecsapást. A vendégek állnak előrébb, mégis ott hangosabbak az edző-ellenes hangok, már-már koreográfiává avanzsált elő a Nuno takarodj rigmus. Pedig az andalúzoknál sem jobb a helyzet, hiába vertek Barcát, hiába vertek Realt, más csapatok ellen egyszerűen nem megy. A BL-ben sem. Még az is necces, hogy az Európa Ligában folytathassák. Hogy fogják így megnyerni? De nem csak a Sevilla. A Denevéreknek sem megy a legrangosabb kupasorozatban, de lényegesen egyszerűbb csoportba kerültek és van esély a továbbjutásra. A közelmúltból viszont nem ez a mélypont, két éve szeptemberben úgy mérkőztek meg, hogy a Valencia tizenhatodik, a Sevilla pedig sereghajtó volt, igaz alig négy forduló után. Ezen a mérkőzésen viszont aligha fog kijönni a két csapat gyenge formája, szoros, jó iramú rangadóra van kilátás.

Tavaly két sikertörténet kezdete volt a mérkőzés. Lehetne akár megint.

18. forduló - Szuperhősök, avagy élre állt az Atleti

La Liga összefoglaló 18. forduló

A Barca ismét fájó pontokat hullajtott el, amit az Atleti könyörtelenül kihasznált és élre állt a tabellán. A Real nem járt szerencsével Valenciában, ahol a forduló rangadóján csupán döntetlenre futotta erejéből. A Sevilla továbbra sem tud győzni idegenben, míg a Málaga folytatta parádés szériáját. Itt a forduló videóösszeállítása.

 

Espanyol-Barcelona, 0-0

A Cornellá-El Prat (Power8) a városi riválisnak territorio hostil - nem is ízlett a Barcának a papagájok vendéglátása. A perico talán most játszott a legjobban a szezonban: Galca csapata csípett és harapott, aminek ellenszerét nem találták a culék. Az el Clásico óta a gránátvörös-kékek már hat pontot hullajtottak el, ami a végelszámolásnál még nagyon hiányozhat. A mini-krízis oka a fáradtság: Luis Enrique keretében három kulcsjátékos, Luis Suárez, Rakitic és Busquets is már 2000 játékperc felett jár, Mascherano és Dani Alves pedig közel áll hozzá, hogy átlépje a fenti határt. A Barcának muszáj igazolnia, nem véletlen, hogy Denis Suárez vagy Nolito nevét ismét bedobták a spanyol sportlapok. Arda és Aleix Vidal bevetését úgy várják, mint a messiást.

Atlético Madrid-Levante, 1-0

A Barca botlása után az Atletinek meccslabdát adott a sors, de a matracosok majdnem beégtek az el Calderónban. A kiesőjelölt Levante derekasan küzdött, de végül elvérzett: Thomas, a gőzmozdony beállt, majd végigsöpört a védelmen. A ghánai középpályás találatával az Atlético két ponttal megelőzte a Barcát, mely egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Málaga-Celta Vigo, 2-0

Az andalúzok hat fordulóval ezelőtt még a 18. pozícióban tanyáztak a tabellán, ám azóta Javi Gracia csapata szorgosan gyűjti a pontokat: a kék-fehérek négy győzelmet húztak be zsinórban és összességében hat bajnoki óta veretlenek. A mostani diadalhoz Charles és Albentosa találatai kellettek, s az is belefért, hogy Amrabat elpuskázzon egy tizenegyest. A Celta két egymás utáni fordulóban hagyta el vesztesen a pályát.

Rayo Vallecano-Real Sociedad, 2-2

Nagy volt a tét. "Kiesési rangadóra" (most erős túlzás, de még lehet igaz!) gyűlt össze Vallecas, ahol a Rayo Eusébio baszkjainak a hátán akart kimászni az árnyzónából - a vége senkinek sem jó döntetlen lett. Paco Jémez csapata kétszer is előnybe került, de Bruma, alias de golazo megmentett egy pontot a txuri-urdinnak. LLorente és Elustondo is első találatát szerezte a szezonban.

Real Betis-Éibar, 0-4

A Betis otthon égett le, nem először a szezonban! Az Éibar Capa, Koke, Adrián és Bastón találataival oktatott a Beníto Villamarínban, ahol a közönség egy része Pepe Mel lemondását követelte. Nem ok nélkül: a Betis a 3. játéknapon tudott utoljára hazai pályán győzedelmeskedni (Real Betis-Real Sociedad, 1-0), s az utóbbi két forduló alatt nyolc gólt kapott, miközben egyet sem rúgott. Az Éibar három pontra az EL-től.

Granada-Sevilla, 2-1

Sandoval a bőrét vitte vásárra a Sevilla ellen, de ismét kihúzta fejét a tilóból! A Granada győzött, s ezzel kilépett a kiesési zónából, míg a vendégek továbbra is képtelenek nyerni idegenben, így Emery csapata lassan, de biztosan távolodik Európától.

Deportivo La Coruna-Villarreal, 1-2

A Submarino kapitányának, Bruno Soriánónak a duplájával elhozta a három pontot Galiciából és továbbra is kapaszkodik 4., BL-indulást érő helyezésébe. A Depor a 9. forduló után (Málaga-Depor, 2-0) veszített ismét a bajnokságban.

Athletic Bilbao-Las Palmas, 2-2

Hiába Aduriz vezető gólja, hiába Williams újabb találata, a Las Palmas mindkétszer visszajött a mérkőzésbe és fontos pontot rabolt a San Mamésből. A kanárik hajszállal a kiesési zóna felett, míg a baszkok EL-helyen várják a folytatást. 

Valencia-Real Madrid, 2-2

Őrült egy meccs volt a Mestallában, melyet a Real BBC-je álomgóllal nyitott: Benzema, Bale, Ronaldo, Benzema volt a csiki-csuki útja, s a franci támadó nem hibázott. A Valenciát egy tizenegyes hozta vissza a meccsbe, amit Parejo értékesített. Fontos megemlíteni, a büntetőt megelőző játékban a Valencia kapuja előtt Bale-lel szemben is szabálytalankodtak, de akkor néma maradt a bíró sípja... A fordulás után a Madrid irányított, egészen Kovacic kiállításáig. A horvát rakétaként szállt belle teljesen értelmetlenül ellenfelébe, így megérdemelten mehetett zuhanyozni. Roja directa! (E momentumot szintén egy érdekes jelenet előzött meg, amikor a Madrid tizenegyest követelt Ronaldo elsöpréséért.) Az emberhátrány ellenére a denevérek nem tudtak folyamatos veszélyt teremteni Navas kapuja előtt, míg a Madrid kontrázott. A huzavonát Bale parádés fejese törte meg, amivel a Real újra előnyhöz jutott. Hogy Benítez ne tudjon hátradőlni, a Valencia a kezdés után egyből egyenlített. Alcácer fejelt a teljes Madrid-védelem asszisztálása mellett a hálóba. A végén még Negredo és Bale is eldönthette vollna a csatát, de nem tették. Benítez egyet cserélt a bajnokin és végig a padon hagyta az Isco-James párost...

Hétfőn rendezik: Sporting Gijón-Getafe, 20:30

A tabella állása:

La Liga összefoglaló 18. forduló

16. forduló - Zizu, ne tedd!

16.forduló La LigaA 16. forduló előtt még három csapat áll idegenbeli győzelem nélkül. A Sevilla, a Getafe és a Las Palmas most újabb esélyt kap e szégyenfolt lemosására. Persze ehhez az is kell, hogy nyolcadik utazásuk szerencsével záruljon… Az utóbbi fordulók alapján nagyon nehéz megmondani, melyik csapat a nagyobb lúzer: a Barcelona, a Real Madrid vagy a Valencia. Tény, mindhárom együttes gödörben. Nuno feláldozása után Gary-vel is lélekvesztőként hánykolódik tovább a Valencia , Benítez körül fogy a levegő, míg a culék a Luis Enrique-éra egyik legrosszabb sorozatán vannak túl. A gijóni születésű tréner regnálása alatt nem volt rá példa, hogy a katalánok három egymást követő tétmérkőzésen maradjanak nyeretlenek (Valencia, Leverkusen, Depor). A felhőkarcoló magasságban lebegő gránátvörös-kék örömóda parádés, gólgazdag időszakot zárt le megtorpanásával, ami azt is jelentette, elolvadt az el Clásico-diadallal megszerzett előnye. A Griezmann  által repítette Atleti beérte pontszámban a katalánokat. A Barca a fordulóban pihen, hiszen a csapat már Japánban edz a klubvilágbajnokság döntőjére készülve, s csak február 17-én pótolja Sporting elleni fellépését. Sevillában városi derbit rendeznek! Haladjunk, kattints…

 

Valencia-Getafe, szombat, 16:00

Bár Gyulai Miklós kommentátor végig hitetlenkedte a 15. fordulóban az Éibar-Valencia mérkőzést, mondván, a denevérek messze vannak korábban – egészen pontosan bő egy évtizede (2003-2004-es szezon) – látott bajnoki formájuktól…. azokat, akik rendszeres követői a La Liga történéseinek és nem töltötték az ezredforduló nyitányát kómában, nem érte váratlanul a Valencia pokoli teljesítménye. Gary-nek sok babér eddig nem termett a Turia partján: a MU korábbi angol válogatott védőjének két gyomrost sikerült beszednie. Előbb a BL-ben égett le csapata, majd következett a 15. fordulóban kibrusztolt, vereséggel felérő döntetlen Ipuruában. Ha a Valencia-tulaj Peter Limhez üzleti és baráti szálakkal kötődő Neville-páros nem tud a Getafe ellen a Mestallában eredményt felmutatni, megint előkerülnek a Nuno vesztét is okozó fehér kendők. A madridi kicsik eddig még nem győztek idegenben: Fran Escribá egy döntetlent tud felmutatni a Coliseumon kívül, s emellett hat vereség áll a kékek „bűnlajstromán”. Gary, ha most nem, soha! Amúgy Neville a minap kijelentette, ő „hídembernek” szerződött Valenciába. Könyörgöm, legyen má’ valakinek elég töke, és hozzák át Európába Sampaolit!

16.forduló La Liga

Galca, a perico korábbi játékosa lett az Espanyol új edzője

Espanyol-Las Palmas, szombat, 18:15

A hét úgy indult, Sergiónak ajtót mutattak az Espanyolnál. A helyét a klub korábbi játékosa, Constantin Galca vette át, s a román tréner a kupában sikerrel mutatkozott be. A perico három forduló óta nem tud győzni a bajnokságban, így a kiesőjelölt Las Palmas ellen, ráadásul odahaza, a Power8 stadionban, már illene. Malmukra hajtja a vizet, hogy a kanárik eddig hétszer hagyták el a szigetet, de sok örömük nem volt az utazgatásban: két szerzett pontjuk sovány eredmény. A Herrerát váltó Quique Setién állása bizonytalan a vendég padon.

Real Betis-Sevilla, szombat, 20:30

Szombat este a La Liga Andalúziára figyel, ahol a városi derbi varázslatos futballcsemegét ígér. Emery Sevillája ugyan idegenben még nem nyert, de most nemhogy a várost nem kell elhagynia, még a Guadalquivirt sem kell átszelnie az utazása során. A Beníto Villamarínban a Betis döcög (Rubén Castróék mindössze öt pontot szereztek eddig hazai pályán), aminek okát Mel mester a fejetlen szaladgálásban látja. Éppen ezért a míster arra hívta fel a játékosok figyelmét, őrizzék meg hidegvérüket. Kíváncsian várjuk, mit ért el a keret mellé rendelt pszichológus! A két csapat között négy pozíció és három pont a különbség, így a verdiblanco nagy elánnal csap majd bele a csatába. A derbihangulat majd szétszedte a várost: a jegyek már szerdára elfogytak, sőt, kisebb tumultus alakult ki az utolsó belépők értékesítésekor, s csak a rendőri beavatkozás fékezte meg a tömegverekedést.   A Sevilla az utolsó három fordulóban veretlen, míg a Betis egy gyufa után keresi szurkolói kegyeit.

16.forduló La Liga

Derbi sevillano - a Villamarín most sem adja majd alább

Deporitvo La Coruna-Éibar, szombat, 22:05

Víctor Deporja idén nagyon jó: szervezett, okos játékra épül a „sas” taktikája, melynek szekerét Lucas Pérez tolja – a csatár 15 tétmeccsen 11 találatot szerzett! Az Éibar hasonló erényekkel bír, de idegenben egy árnyalattal halványabbak.  A galiciaiak a 9. fordulóban veszítettek utoljára, EL-helyen várják a fordulót és skalpjukon olyan díszek csillognak, mint a Barca és az Atleti elleni döntetlen, vagy a Celta legyőzése. Az Éibart azért ne írjuk le…

16.forduló La LigaReal Madrid-Rayo Vallecano, vasárnap, 16:00

A Villarreal elleni vereség után a madridi sportsajtó fütyörészve vágta a fát Benítez alatt, akinek pótlására az orgánumok szerkesztői Zizut szemelték ki. Eddig úgy tűnik, az As és a Marca is hiába kampányol az ikon meggyőzéséért (Zizu – preparado, azaz Zizu készen áll!), a Castilla mestere nem csak Materazzi megbüntetésekor használta a fejét… A csábító vastrón alatt ugyanis már áll a máglya, s a francia-algériai okosan nem enged a szédítésnek: az elnökével együtt odaéghet a hírneve, sőt, akár edzői karrierje is. Zizu, ne tedd! A Rayo a 12. forduló óta nem nyert(!), s eddig csak az nem rúgott bele a darazsakba, aki nem akart. A kieső helyen álló vallecasiak 27 bekapott góllal - a Levante mellett – a La Liga leggyengébb védelmével bírnak, így Paco Jémez körüli szorul a hurok. Sok gólra számítunk. Ismerve a Rayo kamikaze harcmodorát és a Madrid jelenlegi helyzetét, akár meglepetés is lehet a végeredmény.

16.forduló La LigaAthletic Bilbao-Levante és Real Sociedad-Villarreal, vasárnap, 18:15

Az elején úgy tűnt, Rubíval sikerül kimásznia a slamasztikából a Levanténak, de hamar ellobbant a láng, s a Granota ismét sereghajtó pozícióban találta magát. A valenciaiak három forduló óta nem nyertek, s nagyon kevés esély nyílik rá, hogy e rossz sorozatot a San Mamésban sikerül megszakítaniuk. Valverde csapata odahaza nem adja könnyen a bőrét: eddig csak két vereséget szenvedtek. A váltás óta Eusebio csak részsikereket tudott felmutatni San Sebastiánban – vereség vált győzelmet a sormintában. A Villarreal kettős győzelemmel a háta mögött utazik Baszkföldre, ahol ha győz, akár a harmadik helyre is felléphet!

16.forduló La LigaMálaga-Atlético Madrid és Granada-Celta Vigo, vasárnap, 20:30         

A Málaga a 15. fordulót megelőzően csak a 9. játéknapon tudta győztesen elhagyni a pályát… Javi Gracia a Rayo elleni diadallal megmentette az állását, de nem dőlhet hátra, a Rózsakertben az Atleti elhasaltatásához több kell majd. Az andalúz kékek hátsó alakzata stabil (az egyik legkevesebb gólt kapta a csapat), de elől botrányosan gyengék: mindössze kilenc gólt lőtt az Amrabat vezette támadó szekció 15 forduló alatt. Az Atleti „szárnyal”, már több mint egy hónapja megállíthatatlanok (öt győzelem zsinórban) a matracosok, Griezmann pedig rendre kitömi ellenfeleit. A Cholo-csapat arzenálja még nem indult be, még elképzelni is nehéz, mi lesz itt, ha Jackson Martínez, Vietto és Torres is formába lendül… Míg a Málaga alig talál kaput, az Atleti a legkevesebbet kapott találattal áll (7). Nem kell részletezni, mit vetít ez elő. És jaj neked, Málaga, ha  az Atleti rögzített helyzethez jut.

16.forduló La Liga

Mióta Cholo átvette az Atletit a csapat 67 gólt szerzett rögzített helyzetből!

- e kategóriában magasan kiemelkedik a mezőnyből

A Granada lehelettel az árnyzóna felett (jobb a gólkülönbsége a Rayo előtt), azaz, minden pontban két kézzel kapaszkodnak Sandovalék. Szépségfolt, hogy a Los Cármenesben csupán egyszer sikerült nyerniük. A Celta parádés idén, az egy-egy becsúszott pofon ellenére is ezt mondom, s a kelták ott loholnak a 3. helyen álló Real Madrid nyakán. Berizzo el fogja hozni a három pontot Andalúziából és megerősíti a vigói BL-álmokat.

A katalánok Japán elfoglaltsága miatt (klubvilágbajnokság) a Sporting-Barcelona mérkőzést várhatóan február 17-én pótolják.

Gyorstalpaló

la liga primera división összefoglaló

A szokatlan újévi hajtás sem lepte meg annyira a La Liga csapatait, mint engem. A beharangozóból lett videoösszefoglalóban röviden átvesszük a 17. forduló eddigi eseményeit, hogy lemaradás nélkül vághassunk neki a 2016-os esztendő első játéknapjának.

 

Sajnos a La Liga hivatalos youtube csatornájáról beágyazott összefoglalókkal továbbra sem tudunk mit kezdeni. A megtekintésük kizárólag a videomegosztó portálon lehetséges, mi azonban összegyűjtöttük nektek, hogy egy helyről, keresgélés nélkül elérhető legyen.

Real Madrid - Real Sociedad 3-1

A végig nyílt támadójátékot hozó mérkőzésen José González játékvezetőé volt a főszerep. A Real Madridnak megítélt két jogtalan büntető közül Cristiano Ronaldo kihagyta az egyiket - rá nem jellemző módon. A közönség reakciója beszédes volt, helyenként gúnyos és ironikus gesztikulációkat lehetett felfedezni. A mérkőzés előtt Rafa Benítez kampányról beszélt, ami ellene és Florentino Perez elnök ellen irányul. Ezeket a hangokat aligha csitította le a baszkok felett aratott győzelem.

 

Levante - Málaga 0-1 

 Javi Gracia alatt nagyon erősen inogott a kispad, mégis úgy tűnik, hogy jó döntés volt őt hagyni dolgozni. A Málaga Duda parádés szabadrúgásgóljának köszönhetően már zsinórban 3 győzelemnél jár, összességében pedig már 5 meccse veretlen. Rubí biztatóan kezdett a Levanteval, ám a helyzete kilátástalannak tűnik.

Sevilla - Espanyol 2-0

Hazai pályán továbbra is ellenállhatatlan a Sevilla, de mindez mitsem ér, ha idegenben képtelenek nyerni. Szerencséjükre sűrű a mezőny, így ott vannak a közvetlen élmezőny mögött.

Rayo Vallecano - Atlético Madrid 0-2

A colchoneróknak elég volt két perc foci is a három pont megszerzéséhez. A Málaga ellen a végjátékban elszenvedett vereséget követően a Rayo is kemény falatnak bizonyult, de Ángel Correa és Antoine Griezmann jól időzített góljaival sikerült kicsikarni a győzelmet. Az Atléti védelme még mindig beton, viszont elől valakinek muszáj lesz felnőnie Griezmann mellé, ha komoly terveik vannak a szezon hátralevő részére.

Eibar - Sporting Gijón 2-0

Néha furcsa játékokat űz velünk az élet. A tavaly még tárgyilagosan is kieső Eibar, idén a La Liga egyik legstabilabb és legkellemetlenebb együttese hazai pályán. A védelem alappillérei nélkül felálló Gijón a bajnokság színfoltja, de a kieső zóna szele most erősen meglegyintette őket.

Getafe - Deportivo 0-0

Az újévi hajtás valahogy nem ragadta magával a csapatokat, játszottak egy baráti 0-0-át. A Deport szinte lehetetlen megverni idén, ez egyelőre elég is ahhoz, hogy a nemzetközi porond ajtaján kopogtassanak, de ha valóban ilyen álmokat dédelgetnek, akkor előbb-utóbb bele kell állni a párharcokba és elkezdeni győzelemre játszani.

Barcelona - Real Betis 4-0

Nehezen lendült bele a katalán együttes, de egy kis bírói hátszéllel hamar lezárták a meccset. Neymart nem nagyon kéne tizenegyesek közelébe engedni, viszont a Suáreznek adott gólpassza zseniális volt. Luis eszméletlen tempóban termeli a gólokat, Messi pedig nem is Messi lenne, ha nem góllal ünnepelte volna 500. mérkőzését a Blaugrana színeiben.

Celta Vigo - Athletic Bilbao 0-1

A Nolito nélkül futballozó Celta sem tudott megálljt parancsolni a Bilbaonak. Valverdéék a szezon eleji szenvedést követően egyre inkább belejönnek és sorra takarítják el az ellenfeleket. Idén is komoly harcban lesznek a BL indulásért - többek között a tegnapi ellenfelükkel - úgyhogy minden egyes ilyen győzelem aranyat érhet a végelszámolásnál.

Las Palmas - Granada 4-1

A melyik ujjamba harapjak tipikus esete. A Las Palmas a fölényes győzelem ellenére sem bizonyította még, hogy az első osztályban lenne a helye, a Granada meg valami eszméletlen szürke csapat benyomását kelti hétről-hétre. Egyikőjükért sem hullajtanánk könnyeket a bajnokság befejeztével.

A Villarreal - Valencia rangadót csütörtökön 16 órakor rendezik.

Tartományi tizenegyek - parádés keretek

Tartományi válogatottak Spanyolország

Idén decemberben is megrendezték a már-már hagyománnyá váló  Katalónia-Baszkföld (0-1) barátságos válogatott mérkőzést. A politikai felhangoktól terhes találkozó után a Marca.com összeállította az ibériai ország tartományainak álom tizenegyeit. A válogatási elv roppant egyszerű: az aktív labdarúgók származási helyük és játéktudásuk alapján kerülhettek be "szülőföldjük" csapatába. Spanyolország 17 önálló közigazgatási egységből áll (Comunidad Autonóma), melyhez két további autonóm jogú város, az Észak-Afrikában található  Melilla és a Ceuta tartozik. Lássuk, melyik tájegység, mely labdarúgókat tudná delegálni a képzeletbeli hispán házibajnokságra. Annyit mondjunk el előre, a Kanári-szigetek, Madrid, Galicia vagy Andalúzia akár az Eb-n is elindulhatna csapatával... 

 

Andalúzia (Bitang erős támadószekció és középpálya.)

Tartományi válogatottak Spanyolország

Aragónia (Hogy is mondják? A siker titka a fiatalok és a veteránok okos vegyítése.)

Tartományi válogatottak Spanyolország

Asztúria (Ahol Cazorla és Mata egyszerre van a pályán, ott mosoly kerül a szurkolók arcára.)

Tartományi válogatottak Spanyolország

Baleari-szigetek (A szigetlakók nagy nevek nélkül, egy remek kapussal.)

Tartományi válogatottak Spanyolország

Baszkföld (Van ebben a keretben bőven fantázia, a Martínez-Alonso-Illarramendi-Herrera-Aduriz tengely igazán megnyerő.)

Tartományi válogatottak Spanyolország

Extremadura (Egy bámulatos tehetséggel a pálya közepén.)

Tartományi válogatottak Spanyolország

Galicia (Kreatív középpálya, félelmetes csatárhármassal.)

Tartományi válogatottak Spanyolország

Kanári-szigetek (Parádé a szigetlakók kerete, mely egyes szakírók szerint nemzetközi szinten is versenyképes lehetne.)

Tartományi válogatottak Spanyolország

Kantábria (Szerények, de stabilak.)

Tartományi válogatottak Spanyolország

Katalónia (Viva La Masía - avagy Vizca Catalunya, Vizca Catalan!)

Tartományi válogatottak Spanyolország

Kasztília-La Mancha (Iniestával a soraiban minden együttes életveszélyes, s itt van még Trigueros is!)

Tartományi válogatottak Spanyolország

 Kasztília és León (Erős középmezőny, csillagok nélkül.)

Tartományi válogatottak Spanyolország

Madrid (Csupa klasszis pár zongoracipelővel kiegészítve.)

Tartományi válogatottak Spanyolország

Murcia (A fekete ló, avagy egy tartomány, mely olyan tehetségeket adott a spanyol futballnak, akik végül nem tudtak kiteljesedni.)

Tartományi válogatottak Spanyolország

Navarra (A névsorból kiderül, az Athletic már rég nem a Vizcayából meríti bázisát.)

Tartományi válogatottak Spanyolország

Rioja (Rioját a bor mellett Fernando LLorente teheti híresebbé.)

Tartományi válogatottak Spanyolország

Valencia (La Roja-csatárduóval, fiatal és lendületes középpályával és tapasztalt védelemmel a denevéres tartomány a félsziget egyik fuballbölcsője.)

Tartományi válogatottak Spanyolország

A Cruyff hagyaték - I. rész

cruyff guardiola barca camp nou dream team totális futball

Johan Cruyff a mai modern Barcelona fő letéteményese. 1988-ban egy válságban lévő csapat ajtaján sétált be, majd adott olyan örökséget az új generációnak, ami történelmi magasságokba emelte a katalán együttest. Karakteréről és a labdarúgásra gyakorolt hatásáról a FourFourTwo újságírója, Andrew Murray egy átfogó tanulmányban értekezik. Ennek az első részét hajtás után olvashatjátok.

 

1988. április 28, délután 7 óra. Helyszínünk a Hesperia hotel a Carrer dels Vergoson, amely egy keskeny utca Barcelona északi központja felé, mindössze 5 percre a Camp Noutól.

Huszonegy Barcelona játékos és Luis Aragones vezetőedző foglal helyet a tárgyalóteremben. "Josep Lluis Nunez elnök becsapott minket, mint embereket, és megalázott, mint profi futballistákat" olvasható a kapitány, Alexanko közleményében. "Következtetésül, a keret kéri a regnáló elnök azonnali lemondását."

A nyilatkozat sokkolta a közvéleményt. Példátlan volt. "Nunez nem tekint sajátjaként a csapat értékeire," teszi hozzá a középpályás, Victor Munoz. "Csak önmaga érdekli." A klub a háború szélén áll. A spanyol államkincstár adótartozás gyanúja miatt nyomozást végez a katalán kontraktusok ügyében, mivel a keret minden tagjának külön kell választania a játékos szerződést és az egyéb juttatásokat. Miután a klub elöljárói ragaszkodnak ahhoz, hogy a játékosok rendezzék a különbözetüket az adóhatóság felé, a keret Nunez elnök fejét követeli.

cruyff guardiola barca camp nou dream team totális futball
Josep Lluis Nunez

Az úgynevezett Hesperia Mutiny (nevét a lázadó játékosok székhelyéül szolgáló hotelről kapta) a Barcelona legrosszabb idényét produkálta az 1941-42-es szezon óta. Luis Aragones depresszió következtében elhagyja a klubot. 1986-ban a Barcelona elvérzik a Bajnokcsapatok Európa Kupájának döntőjében, majd a következő két évben a nevetség tárgyává válik. A dolgok menete megfordul, a júniusban esedékes elnökválasztások Nunez győzelmével zárulnak.

Hat nappal később, 1988. május 4-én bejelentették Johan Cruyffot, mint a Barcelona új vezetőedzőjét. A Los Cules mindössze egy bajnoki címet ünnepelhetett az elmúlt 14 évben. A holland mester nyolc éves regnálása alatt a Barca 11 trófeát nyert. Generációjának legnagyobb alakja a 70-es évek végén már megmentte a csapatot, mint játékos. Egy évtizeddel később hasonló küldetésbe kezdett, immár a pálya széléről irányítva. Sok Barca szurkoló emlékében még mindig az általa felépített 'Dream Team' minden idők legjobb együttese.  Megannyi évvel azután, hogy megkezdte az első szezonját a Camp Nouban, a FourFourTwo feltárja a teljes történetet; a szenvedélyes futball mögött álló civakodó karaktert, napjaink győztes mentalitású Barcájának megteremtőjét.

"Csak egy kölyök voltam a másik 22 társammal egyetemben"

Cruyff a megérkezését követően azonnal munkához látott. Tizenöt játékost adtak el a nyáron, köztük az első csapat kedvenceit - a legfőbb lázadókat - Victor Munozt, Ramon Calderent és Bernd Schustert, aki a Real Madridhoz távozott. Tizenkét futaballista érkezett a klubhoz, olyan kiválóságok mint Txiki Begiristain, Jose Mari Bakero, Julio Salinas és Eusebio, aki döntő fontosságú láncszeme lett a Dream Teamnek. "Büszke vagyok rá, hogy a csapat tagja lehettem," mesélte Eusebio a FFT-nak. "A Camp Nouban eltöltött játékosévei megváltoztatták a spanyol futballt és a Barcelonismot. Csak egy kölyök voltam a másik 22 társammal egyetemben, a lehetőségeim pedig nem ismertek határokat. Cruyff tudatosan épített a sikerre éhes fiatalokra, akiknek nem volt része a klub nyomasztó történelmében."

cruyff guardiola barca camp nou dream team totális futball
Johan Cruyff - út egy fényesebb jövő felé

Johan annak ellenére is megtartotta a fő lázadónak számító Alexankót, hogy a szezont megelőzően többen is lehurrogták a 32 éves futballistát. "Alexanko semmilyen kiváltságban nem részesült, csak mert ő volt a kapitány," hangsúlyozta Cruyff. "Egy szószóló volt, de nem irányította a többieket. Karakter volt. Vezető, aki egységet teremtett." Cruyff ezen döntése is nyomatékosította a csapaton belüli szerepeket. Az ördögbe veled, elnök Úr, itt én vagyok a főnök. "Ha beszélni akarsz velem, az irdodádban találkozunk. Te nem fogod betenni a lábad az öltözőmbe."

"Inkább nyerjek 5-4-re, mint 1-0-ra"

Nekilátott a strukturális változtatásoknak is. 1988 júliusában az újonnan átalakított keretnek, El Flaco felvázolta a rendszert, amit viszont kívánt látni a pályán.

"Szerzett egy táblát, majd felrajzolt három védőt, négy középpályást, két szélsőt és egy csatárt," emlékszik vissza Eusebio. "Értetlenül néztünk egymásra, hogy mi a franc ez? A 4-4-2 és a 3-5-2 korszakát írtuk akkor. Nem hittük el, hogy mennyi támadó ember van a csapatban, és milyen kevés védő. A futball egy új formáját hozta el Spanyolországba. Forradalom volt." Megszületett a 3-4-3, melynek alapjául a Rinus Michels vezette Ajax és holland válogatott szolgált.

"Ha négy ember védekezik két csatárral szemben, akkor a pálya többi részén 6 játékosod marad 8 ellenében: nem ez a módja, hogy megnyerd a háborút. Szóval beáldoztunk egy védőt" magyarázta Cruyff.

"Sokat kritizáltak, amiért 3 védővel játszottam, de ez volt a legnagyobb idiótaság, amit valaha hallottam. A pálya közepe volt a legfontosabb terület a számunkra, így megtöltöttük azt játékosokkal. Inkább nyerjek 5-4-re, mint 1-0-ra." Csakugyan, a defenzív gondolkodás nem szerepelt Cruyff elméjében. Egyszer Andoni Zubizarreta megkérdezte tőle, hogy hogyan képzeli el a csapat védekezését rögzített játékszituációknál. "Hogyan kellene?" jött a kissé meglepő válasz. "Te döntesz. A szögletek kivédekezésében te vagy az érintett, nem én."

A játékosok élvezték a rendszer adta szabadságot. "Imádtam a 3-4-3-at," így Eusebio, aki több mint 250 alkalommal lépett pályára Cruyff irányítása alatt. "Más rendszerekben sokkal többet kellett küszködnöm, mint a Barcánál."

cruyff guardiola barca camp nou dream team totális futball

"A technikám és az intelligenciám  tökéletesen illeszkedett a Barcelonához. Középső középpályásként mindig megjátszhatónak kellett lennem, főleg a szélsők számára, akik Johan rendszerében nagyon szűken szerepeltek."

A formáció szívét a labdabirtoklási fölény adta, ami a mai napig a Barcelona védjegyének számít. Ez volt a koncepció: "ha dominálod a labdát, dominálod a pályát," mondta Cruyff, "ha neked megvan az, ami az ellenfelednek nincs, akkor csökkented a gólszerzési lehetőségeit. Ha az egyén jól teszi a dolgát, az ellenfél erényeit a saját javára tudja fordítani. A labda arra megy, amerre ő akarja."

"Nélküle most Xavi, Iniesta vagy Thiago sem létezne"

De volt egy probléma. Cruyff kerete szűkölködött a technikailag magasan képzett művészekből. Egy új irányvonalra volt szükség, aminek középpontjában a labdához való ragaszkodás állt. Megkezdődött a La Masia átdolgozása.

A Barcelona olyan klasszisokat adott a világ labdarúgásának, mint Xavi, Iniesta vagy Messi. Ők azonban már nem csak a tehetségük miatt lettek kiválasztva, hanem a testalkatuk miatt is. 1986-ig csak azokat a játékosokat tartották meg, akik elérték a 180 centimétert. "Én magasabb vagyok, mint 180 cm," sikoltozott egy fiatal srác. "Profi futballista leszek." A neve? Pep Guardiola.

cruyff guardiola barca camp nou dream team totális futball

Cruyff mindenáron változtatni akart. "Alacsony fiaim voltak, mint Albert Ferrer, Sergi vagy Guillermo Amor; játékosok komoly fizikai adottságok nélkül, de a labdát úgy dédelgették, hogy az ellenfelet teljesen kisajtolták" emlékezett vissza. "Még Pep sem volt teljesen rendben fizikailag, de a labdával intelligensen mozgott. Ez volt az, amit megköveteltem."

"Cruyff pontosan tisztában volt vele, hogy milyen játékosokra van szüksége, így nem okozott neki problémát az alacsony játékosok és az általa hozott suhancok kiválogatása. Meggyőződése volt, hogy csak így haladhatnak előre," idézi fel emlékeit Albert Ferrer, aki később a Chelseaben is megfordult.

Minden csapat - kezdve az U8-tól egészen a Barca B-ig - elsajátította az első keret által használt 3-4-3-at, és a labdabirtoklásra való törekvést. A La Masián végzett többek között Ferrer, Amor és Sergi, akik együttvéve több mint ezer alkalommal öltötték magukra a katalán mezt. Egyikük sem volt magasabb 180 centinél.

A Mundo Deportivo újságírója, Oriol Domenech hat évet töltött el a Barca utánpótlás csapataiban. "Megvoltak a lehetőségek az olyan alacsony fiúk számára is, mint én. A La Masián töltött időszakom alatt Guardiola egy nagyon vékony srác volt, de Cruyff mindig azt mondta, hogy neki játszania kell. Az ő elvei nélkül most Xavi, Iniesta vagy Thiago sem létezne."

Folytatjuk...

55 év után újabb sztratoszférikus madridi pofon

Real Madrid Rayo Vallecano történelmi győzelem sztratoszférikus diadal La Liga

Történelmi maflás. Szégyen. Alázás. Egy biztos, sokat fogják még emlegetni a Real Madrid-Rayo Vallecano bajnoki mérkőzést, melynek végeredménye bevonult a La Liga históriás könyvébe: 10-2. A Real Madrid utoljára 1960-ban szerzett 10 vagy annál több találatot a spanyol pontvadászatban. Rafa mégsem nyugodhat meg.  A Real beérte a Bilbaót, mely eddig a La Liga egyedüli vasöklének számított.

 

Hiába törölte fel a padlót a Real Madrid a Rayóval, a közönség olykor így is  tüntetett a Bernabéuban. Pedig nem akármilyen diadalt szállított a BBC  (a tíz találatból kilencet a támadó szekció szerzett, Benzema triplázott, Bale négyig jutott, Ronaldo két esetben büntetett), a tridente 1960 óta nem látott parádéval ajándékozta meg a fehér sereg szurkolóit.

Tény, a klub merengue 55 év után jutott ismét tÍz vagy annál több találatig bajnoki mérkőzésen (1960, Real Madrid-Elche, 11-2), ami a Real Madrid történetének 4. "megsemmisítő" diadala a La Ligában: 1943-ban a Barca (11-1), 1959-ben a Las Palmas (10-1), míg 1960-ban az Elche (11-2) hódolt be a királyi sereg előtt.

Érdekességként jegyezzük meg, hogy az 1996-os Oviedo-Valladolid mérkőzés volt az utolsó olyan találkozó a Primera Divisiónban, amikor egy bajnokin legalább 11 gól esett. A Real Madrid mostani, negyedik sztratoszférikus győzelmével beérte az Athetic Bilbaót, mely eddig a La Liga egyedüli vasöklének számított: Ath.Bilbao-Barcelona, 12-1 (1931), Ath.Bilbao-Celta Vigo, 10-0 (1942), Ath.Bilbao-Lleida, 10-0 (1950) és Ath.Bilbao-Zaragoza, 10-1 (1951).

A 16. forduló eredményei:

Real Madrid Rayo Vallecano történelmi győzelem sztratoszférikus diadal La Liga

A tabella állása:

Real Madrid Rayo Vallecano történelmi győzelem sztratoszférikus diadal La Liga

A Barcelona februárban pótolja a klubvilágbajnokság miatt elmaradt mérkőzését.

15. forduló: Egyre okosabban (vasárnap)

La Liga Rayo Paco Rafa Benitez Real Madrid Villarreal Athletic Atletico

Vasárnapra maradtak az igazi ínyencségek: 

Paco Rayója otthon vadászná le a döglődő Malagát; Gary Neville idegenben debütálhat és villanthat a La Ligában, ám ehhez az Eibarnak is lesz egy-két szava; Madridba látogatnak a baszkok rangadózni, valamint Villarrealba a kupából kiebrudalt blancók. Vasárnap:

 

Rayo Vallecano - Malaga

Loco Paco nem boldog, legalábbis ezt suttogják a hangok Vallecasban. A csapat még mindig nem állt össze igazán, és az utoljára több mint egy hónapja győzedelmeskedő alakulatnak biztosan nem dobott sokat a morálján a Villarreal elleni utolsó perces bukta sem. A tavalyi eszendő végén már a távozás gondolatával is kacérkodó kopasz mester komoly fejmosást tartott a legutóbbi vereség után, és komoly erőfeszítéseket vár játékosaitól a Malaga ellen. A Los Boqueronesnál is megy persze a fogadkozás, de attól tartunk egy-két gyengébb mérkőzés után Javi Gracia alatt is el fog fogyni a pad. Nem ezt érdemelné a magára hagyott spanyol mester. Az utolsó két mérkőzésen igaz, sikerült két pontot hozni az Athletic és a Granada ellen, (utóbbinál két gólos előnyt adtak le a második félidőben), győzni viszont már több mint két hónapja nem akaródzik. Tökutolsó helyen, kiesésre kárhoztatva vájrák a csodát, de sanszos, hogy nem ezen a hétvégén jön el a megváltás. 

La Liga Rayo Paco Rafa Benitez Real Madrid Villarreal Athletic Atletico

A Lyon ellen már belekóstolt, az Eibarba bele is törhet a foga?

Eibar - Valencia

Számomra a hétvége egyik legizgalmasabb mérkőzése lesz. Az Eibar otthon kőkemény. Nehéz talaj, masszív csapat, szolid védekezés és kellemetlen támadók jellemzik az Ipuruát a panelházak árnyékában. Minden, amit az eddigi Valencia nem szeretett. Hogy mi újat hoz Gery Neville a csapatnak, az majd most teljes mértékben kiderül. A Lyon elleni pofont még nem varrnánk a nyakába, inkább amolyan szerencsétlen végkifejletnek egy hosszú és fáradtságos BL csoportkör végén. A vereség ellenére a játék bíztató volt,  hisz Mustafiék mondhatni végig fölényben játszottak, csak hát az a francos végjáték.. az. Roy Keane persze máris kiröhögte egykori csapattársát, mondván lement az első meccs, Gary pedig máris kifogásokat keres (sok meccs, sérülések). Lehet, hogy csak ugratta, lehet, hogy komolyan gondolta, de az fix, hogy a Sky Sports egykori elemzőjére nehéz idők várnak Spanyolországban. Az első tiszteletköröket természetesen már lefutotta, a szurkolókat és Negredót verbálisan már ki is kielégítette, de most jön még csak a neheze. A Mestalla híresen türelmetlen és igényes terep, s amennyiben az Eibar és a Getafé ellen nem sikerül a pályán is bizonyítani brilliáns taktikai tudását, a Villarreal és a Real ellen már vérre szomjazhatnak majd a denevérek a lelátón. Lim döntésének igazára tehát lehetséges, hogy nem is kell olyan sokat várnunk, de hogy a Voro-Phil Neville páros miért nem érdemel több bizalmat, arra sokan kiváncsiak lennénk. Mindenesetre sok sikert a La Ligában, senor Neville.

La Liga Rayo Paco Rafa Benitez Real Madrid Villarreal Athletic Atletico

Változnak az idők. Reszkess Godín!

Atletico Madrid - Athletic Bilbao

Itt kérem vér fog folyni. Az Atletico örjöngő vadként üldözi a Barcát a táblázaton, s hogy a katalánoknak ne jusson egy szusszanásnyi idő sem,  Valverde fiait kellene legyűrni ma este a Calderónban. Cholónak minden csapatrészből hiányzik egy-egy játékos, hisz Tiago és Jackson Martinez mellett a védelem tengelyéből Jimenez is kiesett, igaz, ő csak erre a mérkőzésre eltiltás miatt. Vendég oldalon zakatolva jön a bilbaói expressz. A csütörtökön még EL-ben vitézkedő vendégek regenerálódása miatt nem kell aggódniuk a szurkolóknak, hisz az Alkmaar ellen sikerült pihentetni a kulcsjétékosokat, így Adurizék gólokra éhesen, friss lábakkal, élesre reszelt stoplikkal várják a kezdősípszót. Külön érdekesség lesz a Raul Garcia vs. Atletico védelem, hisz a feszítővas reklámozására is alkalmas arcberendezéssel rendelkező baszk 2007-től volt tavalyig a fővárosiak keretének tagja, ahol mentalitásával és küzdőszellemével az Atletico fanok egyik nagy kedvencévé vált. Baszk oldalon Mikel San José játékára biztosan nem számíthat Ernesto Valverde kipirulás miatt, Elustondo, Lekue és Ibai Gomez szereplése pedig egyelőre kérdéses. A legnagyobb küzdelem várhatóan a középpályán lesz, ahol Gabiék irgalmatlan nagyot fognak boxolni a Benat-Iturraspe-De Marcos sorral. Szintén kulcsfontosságú lesz majd Griezmannék mostanság döcögős helyzetkihasználása. Cholo gyerkőcei rengeteg helyzetet elszórakoznak, ezért sok múlhat azon, kinek remeg majd meg újra a lába annál a - borítékolhatóan - maroknyi helyzetnél, amelyet a két csapat engedélyez majd egymásnak. Aduriz formáját elnézve az Athletic biztosan nem fog sokat tökölődni. 

La Liga Rayo Paco Rafa Benitez Real Madrid Villarreal Athletic Atletico

Eddig nem túl fényes a szezonjuk

Villarreal - Real Madrid

Záróakkordként pedig Cheryshev látogathat szép emlékeinek földjére, a Villarrealhoz. Az orosz balosnak eddig sok babér nem termett a királyiaknál, ráadásul a kevés játékperc mellett még bűnbaknak is kikiáltották a Copa del Rey-es regisztrációs műsor miatt. Pereznél tehát egyre inkább gyűlnek a rosszpontok, a blancók pedig egyre sűrűbben találják meg a fehér zsebkendőiket, de lássuk be, butaság  lenne temetni még a Benítez érát. A korai kupabúcsúnak persze amellett, hogy a peremjátékosok majd még kevesebb játékperchez jutnak azért van pozitív hozadéka is, merthát valljuk meg őszintén, a kutyának sem hiányzik a március-április időszakban a BL menetelés és a kiélezett ligaküzdelmek közepén heti plusz egy mérkőzés például az Atletico, vagy a Sociedad ellen. Ettől függetlenül azért blamának még mindig blama az ilyen búcsú a világ egyik legnagyobb klubjától. A Villarreal jó kezdés után erősen visszavett a tempóból, és a pünkösdi királyság után a ötödik helyig pottyant, köszönhetően a folyamatos sérüléseknek. A helyzet most sem sokkal jobb, hisz a két kezdő szélsőbekk (Mario Gaspart és Jaume Costa) mellett Leo Baptistao, Bonera és Adrián is a defektesek listáján szerepel. Hazai oldalon ezzel ellentétben eltiltások miatt most nem kell aggódni, mindössze Carvajal és Varane pótlását kell megoldania a jó Rafának. A hazai pálya előnye természetesen dob valamit a tengerallatjáró esélyein, de összességében a csütörtöki Európa Liga utazgatás miatt is inkább a Malmö ellen gólfesztivált rendező Ronaldóéknak áll a zászló.

További információkat, érdekességeket a spanyol fociról hivatalos Facebook csatornánkon találtok.

15. forduló: Egyre okosabban (péntek és szombat)

Eléggé pepitára sikeredett a hétközi BL és EL forduló a spanyol csapatoknál, de örömmel jelentjük: egyelőre mindenki versenyben van, igaz nem mindenki abban a sorozatban, ahol eredetileg indult. A Bajnokok Ligájában három csoportgyőztes csapatnak (Real, Atlético, Barca) szoríthatunk továbbra is, míg az Európa Ligában a Villarreal és a Bilbao mellett még kettő csapat, a Sevilla és a Gery Neville-lel debütáló és elbukó Valencia vitézkedhet majd februárban tovább. Valentin napig viszont van idő bőven, így aztán lehet a La Ligára és a spanyol kupára koncentrálni. Hajtás után 15. forduló beharang. 

 

Getafe - Real Sociedad

Az egyetlen bajom a szocikkal, hogy nem váltottak korábban menedzsert. Eusébio gyönyörűen elkapta a fonalat új csapatánál, és a támadószellemű kemény letámadásos taktikája is úgy fest megértő fülekre talált a Moyes ideje alatt csak döglődő Txuriurdinnál. Az Barca B korábbi mestere örömét tovább fokozza, hogy az Eibar ellen már harminc percet játszó Jonathas úgy fest teljesen harcra kész állapotban van, így a magába szálló Carlos Vela és a kiváló formában játszó Agirretxe mellé kapott egy erős és egyben kiismerhetetlen, nagyszerű képességekkel megáldott harmadik támadót is. Nagy mértékben mernénk rá fogadni, hogy Illaramendiék szépen lassan megindulnak felfelé az Európa Liga irányába. Hét pont nem nagy távolság. Hazai oldalon lóhúgy és esti fény, hisz a bajnokságban rendkívül esetlegesen játszó fővárosiak szerdán a királyi kupában is kaptak egy duplát Paco mestertől, úgyhogy idén megintcsak maximum az életbenmaradás lehet a cél. A szocit persze ezt nem érdekli, a szoci nyerni megy Madridba. 

Eusébio kihozhatja belőle az állatot

Barcelona - Deportivo La Coruna

Két döntetlen és máris arról szólnak a hírek, hogy elfogyott a mojo Barcelonában. A múlt heti valenciai pontvesztés után Luis Enriquének az utolsó BL csoportmeccsen több kulcsjátékost is sikerült pihentetni, ráadásul Sergi Roberto és Jeremy Mathieu is visszatért a csapatba, így nagy reményekkel várják az egyre szebben muzsikáló Deportivót. Messi teljes terhelést kapott a Leverkusen ellen, csütörtökön pedig fújhatott egyet, így Victor csapatán a világ szeme, hogy megállítsák a foghíjas MSN-t. A Depor egyre inkább úgy tűnik a régi ász személyében úgy tűnik megtalálta a tökéletes edzőt, hisz az egykori válogatott szélső a 6. helyen tartja a ritmust a La Corunával. A Barcán és a Realon kívül szinte minden nagyobb kaliberű csapattal találkoztak már a ligában, és ezt figyeld: egyszer sem szenvedtek vereséget. Valencia, Atletico, Sevilla, Vigo, Athletic - mindenkivel döntetlen. Hazai pályán persze még Neymar nélkül is a katalánok az esélyesek, de dőreség lenne félvállról venni a vereséget utoljára októberben szenvedő vendégeket. 

Celta Vigo - Espanyol

Kínlódik a Celta. Berizzo fiai az istenért sem tudják állandósítani a formájukat, ami a későbbiekben több helyezésbe is kerülhet majd. Volt persze pillanat, amikor már mi is azt hittük sikerült lábon kihordani a Valenciától kapott öklöst, de a gyilkos ösztön mintha még mindig hiányzozna Nolitóék lábaiból. Ami persze a legszebb az egészben, hogy a táblázatra nézve minden rózsaszín és csokipuding illatú, hisz a negyedik helynél jobbat idén kívánni sem tudnának, de ott liheg a nyomukban a Villarreal, a Depor, és az embertelen formában focizó Athletic Bilbao is. A három pont tehát kötelező, de hogy mit szól ehhez a skizofrén Espanyol, az jó kérdés. Az egyszer pazar kontrajátékot toló, máskor szétesett csapat benyomását keltő látogatók taktikája szinte fix, hogy nagyon nem ízlik majd a Fontás és Johnny Castro nélkül felálló hazaiaknak. A szinte hiányzók nélkül érkező Caicedóék akár meglepetés is okozhatnak. 

úgy fest nem megy Barcelonába

Levante - Granada

Rubi jött, de eddig nem sikerült igazán felráznia a békákat. A játék persze összeszedettebb, látványosabb és támadóbb szelleműbb is, de ha a játékosok nem verik be a helyzeteket, mint Rocco Siffredi a művésznőknek, akkor nem lesz változás. A Granadának sincs persze sok oka az örömködésre. Az utolsó hat mérkőzésen hat pontot sikerült gyűjteniük, s bár ezek közt volt egy Athletic Bilbao skalp is, az inkább írható a vendégek szerencsétélenkedéseinek a számlájára. Kiesési rangadó decemberben, azaz igazi hat pontos meccs.

Sevilla - Sporting Gijon

Emery megint végrehajtotta a tervét, és újra az EL egyenes kieséses tábláján találta magát és nyáron felhizlalt csapatát. Értjük persze, hogy sok az új arc, és Bacca is hiányzik elölről, de lassacskán ideje lenne domborítani is valamit a kis ill. középcsatok ellen is, nemcsak holmi Juventusok, Valenciák, Real Madridok és Barcelonák ellen. Hiányzók még mindig akadnak Sevillában, de Unai mester már több emberből válogathat, mint tehette azt az eddigi szezon során bármikor. Iborra, Kolodziejczak, Andreolli, Beto, Carrico és Nicolas Pareja is jól csengő név a spanyol élvonalban, de azért lássuk be, nem lehetetlen pótolni őket még Sevillában sem. A Sporting meg állat. Abelardo Gijónja a csapatmunka tökéletes példája. A határozott, jól átgondolt játékstílus első és legfontosabb eleme a csapatként funkcionálás. Rendezett sorok, gyorspasszos támadójáték, stabil védekezés - mondom ezt a bekapott gólok és a tabellán elfoglalt pozíciójuk elenére. Többet egy ilyen kaliberű csapattól nem is várhat az ember. Azt persze nem állítom, hogy év végére simán bejutnak majd a TOP tízbe, de a velük együtt frissen feljutó Las Palmashoz képest fényévekkel összeszedettebb és átgondoltabb focit játszanak. Mindenesetre, ha idén meglesz a bennmaradás, jövőre pedig kapnak egy szeletkét a TV-s pénzekből, csudaszép jövő várhat rájuk. Ami a hétvégét illeti, a múlt vasárnap mesterhármast szerző Sanabria eltiltott, így a Halilovoc-Ndi duóra hárul a gólszerzés terhe a Pizjuánban. Lássuk be, nem lesz könnyű.

A Barca suli újabb képviselője

Las Palmas - Real Betis

Talán nem mondok újat azzal, hogy a Las Palmasnak túl nagy még ez a kabát. A Betis persze nem egy világverő egyesület, de tudvalevő, hogy idegenben gyűjtötték pontjaik nagyrészét és a rutin is mellettük áll. Sok jót most sem ígérünk a szigetlakóknak. Szokásos Betis féle 0-1 a tipp.

Pacóval nem érdemes szarakodni, mert letépi a fejed!

Rayo Vallecano Lass Paco Jémez Király-kupa Getafe

Ezt most már Lass is tudja. Habár a guineai támadónak jól ment a Király-kupában, gólt is szerzett a Getafe ellen (Rayo Vallecano-Getafe, első mérkőzés, 2-0), Jémez mégis lecserélte a 70. percben, amit a játékos nehezményezett. A hiszti felpiszkálta az alvó oroszlánt, aki majdnem ölre ment az igazáért a nyafka labdarúgóval.

 

Az edző játékosnak intézett szavai:

"Van valami gondod? Húzzál innen, gyerünk, kifelé! Igen, te, kifelé, a rohadt életbe!

Jól nézünk ki, a végén még felhúzol! Húzzál kifelé, gyerünk!"

A játékos ezután még püföli kicsit a plexit, ami nem segít Paco Jémez idegein:

"Húzzál innen a büdös francba!"

Dulakodás indul, aminek következménye, hogy a játék leáll, s a biztonságiak is munkába állnak Vallecasban..., majd jönTrashorras, a Rayo csapatkapitánya, aki szintén arra biztatja Lasst, tolja be a seggét az öltözőbe. Ki tudja, miért, de a támadó végül nekiindul, s láss csodát, lépteit a közönség tapsa kíséri. Hiába, Vallecas csuda egy hely. 

Király-kupa, első mérkőzés: Rayo Vallecano-Getafe, 2-0.

süti beállítások módosítása
Mobil