Unalomig ismételt szlogen a Barcelona kapcsán a labdatartás, ami de facto a klub futballfilozófiája, ha úgy tetszik modernkori ars poeticája. A Cruyff-féle holland iskolából rügyet bontó mágia, mely Pep Guardiola idején virágzott ki, alkalmas utódok nélkül hanyatlóban. A szemünk láttára berobbant, felnőtt, majd kiöregedett La Masía-növendékek arany generációjával az alapok is megremegtek. Kellő színvonalú utánpótlás nélkül pedig óhatatlan következmény a visszaesés. Temetni a Barcát így sem kell. Csak elfogadni a tényt: az egykor megingathatatlan óriás ma már törékeny.

Az alábbi grafikon azt mutatja, Guardiola távozását (2008-2012) követően évről évre, idényről idényre esett a Barca labdabirtoklása. Ami leginkább szembetűnő, az Xavi kiválása után keletkezett űr:  a kép alján található adatok mutatják az egy mérkőzésre eső átlag passzok számát, amit hosszú évekig magasan a Barca egykori kapitánya, Xavi vezetett. Távozása azonban mély sebet ejtett a Barca középpályájának tengelyében, hiszen utána kizárólag védőket(!) találunk (Jordi Alba, Piqué, Mascherano) kiemelve, akiknek eredményei ráadásul jóval elmaradnak a culés játékmester mutatóitól. A 2016-17-es szezonban eddig Mascherano a Barca passzkirálya, ami önmagában is vicc.

A Barca középpályája tehát folyamatosan gyengült az elmúlt évek során, ráadásul pont azon a területen, melyre a katalán játék eszenciája épül. Megoldás? Meg kell állítani a visszaesést. Hogyan? Megfelelő igazolásokkal. S tegyük tisztába, André Gomes nem ez a kategória.