Ex oriente lux - azaz a fény keletről jön! Legalábbis így tartja a kultúrtörténeti mondás. Mégis, az ázsiai piacon évek óta pezsgő spanyol futball eddig ridegen tekintett maga mögé a messzi távolba, ha arról volt szó, hogy a szponzori pénzek szorításában megenyhüljön és a La Liga falait döngető kínai játékosok előtt megnyissa kapuit. A fanyalgás némiképp érthető, hiszen önjelölt sztárocskákon túl igazi csillag az elmúlt években nem került ki a kontinens labdarúgásából. Most Csang Cseng-tungnak mégis sikerült az áttörés: a csatár a pekingi Guoan FC-ből a Rayo Vallecanóhoz igazolt. Július végén tehát történelmi pillanatot véshettünk fel a naptárunkba: megérkezett Spanyolországba az első kínai fecske!

A 26 éves támadó úgy került a kínai fővárosból Paco Jémez csapatához, hogy korábban már kipróbálta magát az öreg kontinensen: 2009-2013 között négy évet töltött el az európai futballban, négy különböző klubnál... Szárnypróbálgatását a portugál másodosztályban kezdte meg, ahol az CD Mafrát erősítette (29 mérkőzés, 7 gól). Egy év után kölcsönadták az UD Leiriának (14/2), majd a Beira-Márhoz került (26/6), végül az Eintracht Braunschweignél (12/0) kötött ki. Innen tért vissza szülőhazájába.

Új lehetőség csöppent most az ölébe, amit a kínai klubjánál dolgozó spanyol trénernek, a korábban a Mallorcát, a Sevillát és az Atlético Madridot is irányító Gregorio Manzanónak köszönhet. A legendás mester dobta be ugyanis a nevét a Rayónak, és az ázsiai szponzorral rendelkező madridiak ráharaptak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a darazsak kínai mezbemutatójukon már az új szerzeménnyel népszerűsítették a klubot és La Ligát.

Nem valószínű, hogy a kampányfogásnak jó üzlet sportszakmailag komoly jelentőséggel bír, ám bizonyos, hogy a „keleti nyitással” újabb játékosok érkezése várható Ibériába. Sőt, az is lehet, egyszer a fényen kívül futballtehetségek is jönnek majd keletről... Várjuk!

A nagy melléfogások következő fejezetében Eugenio Prieto, a Real Oviedo elnökének hatalmas baklövését mutatjuk be, aki a rossz nyelvek szerint Ronaldo de Assis Morei, azaz Ronaldinho helyett, Fabio Pintót igazolta le csapatának.

Eugenio, kérlek, ülj le, egyes!

Az évszázad üzletét ott bukta el a Brazíliába gyakran repülő prezi, amikor súgói rossz lóra fogadtattak vele. Tény, nagy volt a kísértés, gyorsan kellett dönteni és első bikkre kis rizikót tartogatott a felkínált üzlet. Prietónak 1998-ban az U17-es vb-n aranyérmet szerző brazil csapat (1997, Egyiptom) két ékkövét kínálták fel, s ő, annak tudatában, hogy nem hibázhat (ez a brazil csapat az Iker Casillas, Xavi Hernández fémjelezte La Rojitát búcsúztatta az elődöntőben), mohón rábökött az egyik névre. Mint később kiderült, a rossz névre. A másik tehetséget ugyanis Ronaldo de Assis Moreinek, azaz Ronaldinhónak hívták.

Az Oviedo akkoriban ugyan a Primera Divisiónban vitézkedett, ám kiesés ellen harcolt. Ezért kellett a friss erő, a sorsfordító durranás, a nagy igazolás, egy álomcsatár, így esett a választás Fabio Pintóra. A brazil támadó 1998-ban 400 millió pezetáért (suttogtak akkoriban 750 millióról is) került az öreg kontinensre az SC Internacionaltól. Oviedóban örömtüzek gyúltak, a lapok arról cikkeztek, Prieto az új Ronaldót hozta Spanyolországba. Maga az elnök is úgy nyilatkozott az 1998. július 13-án megjelent Marca sportlapban, hogy „Fabiónak megvan az a képessége és gyorsasága, ami honfitársának, Ronaldo Luiz Nazario de Limának (azaz Ronaldónak)”. Puff.

Az Oviedo akkori edzője, Fernando Vázquez csak pislogott az elnök lelkesedésén, mivel a játékossal ekkor már végigcsináltatta a felkészülést, ahol kijöttek a hibák: „gyors, erős játékos, de még éretlen...” - nyilatkozta a csatárról a tréner. Ennek ellenére Fabio Pintót egyből bedobták a mély vízbe: az első fordulóban kezdett. Nem aratott maradandót.

A második játéknapon az Real Oviedo otthon, a Carlos Tartiere stadionban fogadta a később a bajnokságot is megnyerő Barcát. A katalánok előnyhöz jutottak (grande Rivaldo!), de az Oviedo a cserként beálló Pinto segítségével (az egyenlítő találatot szerezte lefutva Pellegrinót, Hesp mellett elpöckölve a lasztit) fordított. A kis törpéből egy csapásra hős lett, az elnök vállát pedig vörösre verték az elégedett mamelukok!

Akkor még nem lehetett látni, ez lesz a brazil egyetlen találata a két szezon során, amit a Real Oviedónál tölt... Teljesítménye ingadozott, edzésmunkáját sokszor kritika illette, így jött a felébredés. Mindössze négy fordulóval később, az Oviedo-Racing mérkőzésen az a szégyen is megesett vele, hogy a 66. percben csereként pályára küldött támadót edzője a hosszabbításban lekapta (helyére a dán Peter Möller állt be) a pályáról. Öt hónap telt el a ronaldós elnöki nyilatkozat és a szégyencsere között. Pinto a padlóra került. A két szezon alatt, melyet Spanyolországban töltött, mindössze hét esetben(!) kapott kezdőként lehetőséget. Megtört és elfogyott.

Végül hazakullogott Porto Alegrébe, ahol nevelőegyesületénél az SC Internacionalnál (2000-2001) nyalogatta sebeit, hogy később még belevágjon egy európai kalandba, de a Galatasaraynál is megégett (2002-2003). Hazájában aztán megjárta az ősi rivális Gremio, majd a Coritiba és a Cruzeiro együttesét is. 2006-tól nem tényező a brazil futballban sem. Tehetségének csillaga hamarabb lobbant el, mint hogy beteljesedhetett volna. Így nem hogy Ronaldo, Pinto sem lett belőle...

E rovatunkban a spanyol pontvadászat rémes melléfogásait énekeljük meg. Korábban már szó esett Atila Kasasról, most ismét egy szerb labdarúgó kerül terítékre, Predrag Szpaszics, azaz az ügynök.

Predragot a Real Madrid Ruggieri utódjának szánta, ám hatalmas égés lett az üzlet vége. A belső védő madridi karrierjének mélypontján az El Clásicók egyik legnevetségesebb öngólját vétette, így nem meglepő, hogy mindössze egy szezon után ajtót mutattak neki.

Később megfordult az Osasunában és az Atlético Marbellában is, 1995-ben tért haza szülőföldjére. A Real Madridnak sosem tudott megbocsátani, mert nem engedték bizonyítani tehetségét. A fiatalként is matuzsálemnek kinéző Szpaszics minden blanco rémálma, így itt a helye sorozatunkban.

A hátvéd története nagyon tanulságos. Kragujevac szülötte a Partizánban robbantott, melyet 1988-90 között erősített. A délszláv iskola ebben az időszakban csak úgy ontotta a tehetségeket, s a fal leomlásával a kapu nyugatra kitárult. A Partizan és a Vörös Csillag játkoskerete e korszakban olyan csábító gyümölcstálat kínált, melyben az európai sztárklubok örömmel mazsoláztak. Egyik szerb igazolás hozta magával a másikat, s a kiáramlásban bizony akadtak melléfogások is.

A legenda úgy tartja, hogy  anno elküldtek a Parzitan-Crvena zvezda rangadóról egy videót a Real Madrid akkori elnökének, Ramón Mendozának, hogy felhívják a figyelmét egy csatárra, név szerint Dejan Szavicsevicsre. A prezi éles szemére utal, hogy a találkozón valóban gyengén muzsikáló Szavicsevicset azonnal veszni hagyta (mint ismert, a támadó később a Milanhoz igazolt), ugyanakkor felvésett a noteszába egy másik nevet: Predrag Szpaszicsét.

Egyből nem igazolták le a védőt, aminek az oka megmosolyogtató. A játékos magas, vaskos, nyúlt testalkatához erősen kopaszodó fejcsúcs párosult, így Szpaszics majd negyvennek nézett ki, pedig hivatalos iratai szerint ekkor csupán huszas éveit taposta. Mivel a Real nem látta hitelesen igazoltnak a játékos valós születési idejét, kivárt. Hogy Predrag végül magára ölthette a blancók szerelését, azt az olaszországi Mundiálon Spanyolország ellen nyújtott teljesítményének köszönheti, ahol a nyolcaddöntőben leradírozta a pályáról Butragueñót... Akkor még nem lehetett látni, a szerb ennyire jó, vagy el Buitre (a keselyű) fogott ki botrányos napot. A tény, ettől még tény marad, a spanyolok kiestek, a jugoszlávok továbbmentek. Predrag pedig kapott egy hívást. Madridból...

Az eredmény és a mutatott játék ismeretében Mendozát, aki a sportigazgatói teendőket is ellátta a klubnál, már nem érdekelték a kételyek. A térdproblémákkal küszködő Óscar Ruggieri helyére sürgősen belső védőt kellett igazolnia, és neki Szpaszics kellett.

Predrag gépe 1990. július 17-én szállt le Madridba, miután a blancók lepengettek érte 200 millió pezetát(!) a Partizánnak. Bemutatásán még nagy mellénnyel hirdette becenevét (el agente, azaz az ügynök), melyet saját elmondása szerint játékstílusa és szívóssága miatt kapott: „a kijelölt támadót a budira is követem, a labdához a célszemély már nem juthat” – mondta nevetve a május 13-án, a jugoszláv rendőrség megalapításának napján(!) született bekk, azaz az ügynök.

A nagy antré után Szpaszics porig égett a Bernabéuban. Mindössze 22 találkozón jutott szóhoz, lomha, öreges mozgása miatt a publikum és a szaksajtó is kikezdte. Madridi karrierjének mélypontját, a Barcelona ellen lőtt öngólját, mellyel a blancók veszítettek a Camp Nouban, a culék a mai napig nevetve emlegetik. Mendoza egész szezonban verte a fejét a falba, miért nem a másik két jelölt (Des Walker (Notingham Forest) és Gica Popescu (Steaua București)) közül választott erősítést, de már késő volt. A békát le kellett nyelnie.

Szégyenfoltját a szezon végén tudta csak eltüntetni, amikor is Szpaszicsot lepasszolták az Osasunának. Érdekes, bár sérülések is hátráltatták, Navarrában a szerb némileg magára talált és teljesítménye feljavult. Három szezon után (1991-94) aztán innen is távozott, hogy Torrente kedvenc üdülőtelepén, az akkor még segundás Marbellán egy évet lehúzzon hazatérése előtt.

Szpaszicsban mély nyomokat hagyott a madridi kudarc, távozása után, ha csak meghallotta a Real nevét, annyit mondott: "Forza Barca!"

Forrás: Wikipedia, La Liga ha hecho un cromo

Megérte? De minek, hova? Ennyiért, na ne?!  Az átigazolási időszak híreinek állandó felhorkanásait meglovagolva most új rovatot indítunk, amiben a La Liga legrosszabb szerzeményeit mutatjuk be. Figyelem, ad hoc jelleggel csapjuk elétek a legendás melléfogásokat, mindenféle előszerkesztési elv vagy kronológiai szűrés nélkül. A nyitányt - hosszabb tanakodás után - a magyar gyökerekkel is rendelkező szerb támadó, Atila Kasaš "nyerte meg", aki profi pályafutása során megfordult a Vojvodinában, spanyol földön a CD Logroñést erősítette, majd Becsét (FK Bečej) érintve  a BVSC-ben fejezte be pályafutását.

Szögezzük le az elején: azért, mert megénekeljük egy-egy játékos spanyol kálváriáját, még nem jelenti azt, hogy az adott labdarúgó - a futballnyelv által használt terminussal élve - az "atom hulladék" kategóriába tartozik.

A jugoszláv bajnok (Vojvodina, 1989) Kasas (egyes spanyol forrásokban Kasac) erre jó példa. A '68-as születésű támadó a Vojvodinában robbant be (1985-91), amit hat szezon után hagyott el az FK Bečej csapatáért. Szülővárosában érte a nagy lehetőség: az 1987-88-as szezontól első osztályú tagsággal bíró CD Logroñés szerződtette. A riojaiak nem titkolt célja az volt a transzferrel, hogy a balkán futballiskola képviselőjével pótolják a '94-es vb-n brillírozó (Hrisztov Sztoicskovval karöltve a torna gólkirályi címét is elhódító) Oleg Szalenkót, aki a Mundiál után elhagyta a klubot és a Valenciához igazolt.

Öt Szalenko-gól egy vb-mérkőzésen!

A nagy csinnadrattával beharangozott Kasasnak nem ment a beilleszkedés.  Első szezonjában (1994-95) mindössze 11 alkalommal jutott szóhoz (ebből csupán három(!) esetben kezdőként) a Primera Divisiónban és gól nélkül zárta a kiírást. Nem csak neki nem ment! Csapata a liga történetének egyik leggyengébb produkcióját nyújtva (38 forduló során 34 esetben sereghajtó pozícióban senyvedtek) 13 szerzett ponttal, mínusz 64-es gólaránnyal zúgott ki az elitből. De itt még nem volt vége a történetnek, ennél is volt lejjebb!

Kasas a második idényében, immár a Segundában, szóhoz sem jutott, így az 1995-96-os szezon végén a felek megköszönték egymásnak az együttműködést és a játékos visszatért Becsére. A csatár két év alatt összesen 368 percet töltött a pályán Spanyolországban.

Tehetségéhez méltatlanul záródott karrierje: a támadó a BVSC-ben (1996-1997) is megfordult, de nem eresztett gyökeret Magyarországon sem.

Forrás: Wikipedia, La Liga hecha un cromo

Pofonra nyújtjuk megint az orcánkat, mert megpróbáljuk összeállítani a La Liga BBVA 2014-15-ös szezonjának álomcsapatát. Lesz itt minden, prüszkölés, anyázás, de akkor is megcsináljuk, és csakazért(!) sem lesz mindenhol Barca-Real játékos! Ámen.

Először is tisztázzuk a felállást! Mivel a La Liga túlnyomó többsége 4-2-3-1-et játszik, ha autentikusak akarunk lenni, jó lenne ebben a rendszerben pályára küldeni álomcsapatunkat. Nem? De! Már megint igazam van. Ez már kettő!

Kapus - Claudio Bravo

Kezdjük az alaptézissel: Végy egy jó kapust! E pozícióban többen is parádésan teljesítettek. Adná magát, hogy már itt alátegyek a divatdrukkereknek, de nem lehet belekötni Claudio Bravo teljesítményébe. A chilei hálóőr majd 79%-os védési mutatóját nehéz túlszárnyalni, sőt, a Zamora-díjat is bezsebelte, így nem kekeckedem, kapuba vele. Csak a tények kedvéért: Bravo mögött Alves (Valencia, 75,4%), Asenjo (Villarreal, 74,8%), Julián Cuesta (Almería (kiesett), 73,5%) és Fabricio (Deportivo, 71,3%) rendelkezett a legjobb védési mutatóttak a végelszámoláskor.

Jobbhátvéd - Aleix Vidal (Sevilla)

Tudom, most jön, de miért nem Carvajal vagy Dani Alves. Előbbi szezonjának értékelésébe inkább ne is menjünk bele, míg utóbbi ugyan szépen teljesített az egész kiírásban, ezért megkaphatná a kitüntetést, de Aleix Vidal nála is meggyőzőbb volt: BL-indulás kiharcolása, EL-győzelem, spanyol válogatott meghívó. Összesen 31 bajnokit húzott le, 4 gólt lőtt, 7 assziszt áll a neve mellett és csak nyolc sárgát kapott. Kész, nem érdekel, őt teszem be! Igen, még akkor is, ha tudom, jobb szélsőt is játszott sokszor, de a középpályáról kiszorulna, így itt kap helyet.

(Vidal - egy katalán, aki Andalúziában talált hazára)

Belső védők - Piqué (Barcelona) és Otamendi (Valencia)

Ha a szezon első felében nekem valaki azt mondja, a culés belső tengely úgy összeáll, hogy a Barca kapja a legkevesebb gólt a bajnokságban, komolyan mondom, kiröhögöm. Ugye megértitek, a mindig alászaladó Maschét azért mégsem tehettem be, így maradt Piqué, míg párja a Godínt kiszorító, atombiztos Otamendi lett. Az argentin Lim Valenciájának egyik legnagyobb fogása volt, s az a hír járja, máris kinőtte csapatát, amit angol sztárkérői hívására hagyna el. A klub Ché nem engedi, ne is engedje!

(Otamendi - merre is van az a ködös Albion?)

Balhátvéd - Gayá (Valencia)

Marcelo sokszor remekelt az évben, sőt, Jordi Alba is megérdemelné, hogy bekerüljön, de mivel én állítom össze a csapatot, padra velük. A balbekk pozíciójában Gayá jut szerephez, aki szinte a semmiből robbant be idén: 35 bajnokin lépett pályára, félelmetes elfutásokkal és pontos beadásokkal tűnt ki, amire a Real Madrid is felfigyelt. A játékos végül hosszabbított a Valenciával. Kivásárlási ára ezzel 50 millió euróra nőtt!

(Gayá - egy csillag születőben)

Középpálya: irányítanak és ütköznek - Kroos és Busquets

Középre kell egy elsőpasszos szervező, meg egy húsevő. Az első feladatra Modric tökéletes választás lenne, de sokat volt sérült (16 bajnokin lépett csak pályára), így nem számolhatok vele. Ahogy Parejóval sem, aki ugyan döntő érdemeket szerzett a Valencia menetelésében, de e szerepkörben nem tudna érvényesülni - előrébb szintén nem jutott neki már hely, pedig 11 gólt lőni és 8 gólpasszt kiosztani támadó középpályásként derék teljesítmény. Marad tehát Kroos, akit Ancelotti Pirlóhoz hasonlóan hátravontan szerepeltetett, és lelkes motorja volt a Madridnak egész szezonban (értsd a belét is kifutotta). Mellé kell, mint már említettem, egy ütköző. Itt Mbiát (Sevilla), Bruno Sorianót (Villarreal) és Gabit (Atlético Madrid) nálam Busquets  kiszorítja. A Barcelona saját nevelésű középpályása a katalán csapat védekezésének feljavulásában döntő érdemeket szerzett, s mint tudjuk, ez vezetett a bajnoki cím elhódításához.

(A La Liga legjobb előkészítői: Messi, CR7, Suárez, Nolito és James a sorrend)

Támadók - Messi, Neymar és Griezmann

Innentől már nagyon nem kell kommentálni. A felesleges kilóitól megváló Messi Playstation-formában szaladgálta végig az idényt, Neymar és az Atleti szezonját megmentő Griezmann pedig holtversenyben végzett a 3. helyen a góllövőlistán. Ki ne tenné be őket?

Csatár - Cristiano Ronaldo

Több kimagasló csatárteljesítmény is akadt a La Ligába - Vietto (Villarreal), Bueno (Rayo Vallecano), Bacca (Sevilla) és Nolito (Celta Vigo), hogy párat említsünk -, de csak egy ékkel állhatunk fel, és az nem Larrivey (Celta Vigo) lesz. Bocs, Cagliari blog! Cristiano Ronaldo a bajnokságban mindent elsöpört az útjából: egyszemélyes csapata a Real Madridon belül 48 találattal végzett, Pichichi-díj nyertes. Helye be van betonozva.

Az év felfedezettjeinek álomcsapata:

Rulli (Real Sociedad); Gayà (Valencia), Giménez (Atlético Madrid), Trémoulinas (Sevilla); Aleix Vidal (Sevilla), André Gomes (Valencia), Samu Castillejo (Málaga) és Cserisev (Villarreal/Real Madrid); Vietto (Villarreal), Bueno (Rayo Vallecano) és Jonathas (Elche).

Induljunk el a kályhától, mivel bonyolult szituációt fogok leírni. Adva van 1995 késő nyara/ősze.

Első filmkocka: Magyarország kirakatcsapata a tavalyi év BL-csoportos Anderlechtjét kiverve a főtáblára jutott (évekig magyar csapattól egyedülálló módon, ráadásul az egy 16 csapatos nehezebb BL-sorozat volt, kis országok csapatai számára). Ekkor többek között a Real Madriddal került egy csapatba ez a zöld-fehér magyar csapat, amelynek alulírott rendkívül drukkolt, ekkor még nagyon kicsi gyerekfejjel. Aztán jött egy meccs egy oroszlánbarlangban, a nagy Real Madrid otthonában, ahol valami Raúl González Blanco 17 évesen szórt egy mesterhármast, a realosok meg hatot lőttek közben. Ott valami végleg eldőlt, de ez akkor még nem volt világos.

Második filmkocka: utána ez a kissrác minden kedden rohant haza az iskolából, hogy az Eurogólokat lássa az Eurosporton. Hál’ istennek, a spanyol bajnokságot is minden héten mutogatták, akkor még Mijatovic is a Valenciában játszott (ez bizony az őskorban volt...), és akkor tűnt fel számára egy piros-fehér csíkos mezes, kéknadrágos madridi csapat, valami Atlético, aki lelkes játékkal, klasszis szerb edzővel a padon bajnoki címet hozott a Calderónba, olyan játékosok kergették a labdát Radomir Antic kezei alatt mint Caminero, Kiko, a kapus Molina vagy a csapat szíve, esze, motorja, Diego Simeone. Valahol itt dőlhetett el, hogy adott kissrácunk számára nincs más választás, mint a spanyol foci, és imádni annak két óriását, amelyek közül a sors úgy akarta, hogy mindkettő Madridban székeljen, és riválisai legyenek egymásnak, de a kiskölyök erről akkor még mit sem tudott. Aztán meg már késő volt. A tüzet és a vizet is lehet hát szeretni, valahogy így, lelkesen, gyermeki, őszinte módon – rivalizálás nélkül.

Most gyorsan szaladjunk 2014-be, a helyszín Lisszabon, és ez a két klub BL-döntőt vív egymással, a kissrác felnőtt, időközben meg írogat kedvenc focijáról egy ideje, és úgy hozta a sors, hogy az idei szezonban mindkét csapata Európa legkiemelkedőbbjei közé tartozzon. Ugye az Atlético a tizedik bajnoki címét szerezte meg a napokban, a Real meg kupát nyert, és egyidejűleg a tizedik BEK/BL-serlegére hajtott már hosszú ideje, így ez a szezon a 10-es szám körül forgott sok szempontból.

Előzőleg mind a két csapatnak drukkoltam olyan intenzitással, hogy egy zabszem sem fért volna a fenekembe, de csak akkor hittem el, hogy az „anyu és apu” klubok a döntőben találkoznak, amikor 2-1-re vezettek Atlétiék a Stamfordon, és tudtam, hogy nincs az az isten, hogy azt az elődöntőt Simeonéék még elveszítsék (rátettek még egy lapáttal: az irreálisan szép 3-1 volt a szezonjuk talán megkoronázása). És csak most jöttem rá, hogy milyen nehéz helyzetbe kerültem.

Őrült dilemma volt a „döntőn kinek drukkolunk” kérdéskör, és még most is kicsit kavarognak bennem az érzések, úgy intéztem el magamban, hogy „MI vesztettünk, de MI nyertünk is”. Azért ebben a sorrendben, mert pozitívan akarom feldolgozni az eseményeket, és most kicsit ezt fogom kidomborítani.

De előbb még valami a drukkoló tömegekről. Nagyon érdekesen egyoldalú a világ labdarúgása. Kezdjük a szurkolókkal: ha nem a te sztárcsapatod a döntős, mindjárt hajrá a kisebbik, de a világ 90%-a a kisebb csapatnak egy rosszabb szezonjából egy eseményt sem tudna mondani, érdektelenség okából. Ugyanakkor az is beszédes, hogy a külföldi fociért rajongó egyének egy kb. 10-15 csapatos halmazból választják a kedvencüket, tehát sztárcsapatnak drukkolnak alapesetben. De ha egy ki-ki meccsen a más sztárcsapata játszik valaki kisebbel, akkor mindig "hajrá az ellen". Ez is kiviláglott a mostani BL-döntő kapcsán.

Ennyire zavar minket, átlagszurkolókat alapesetben, ha valaki olyan kapja meg a királylányt, aki szintén gazdag és szép és erős, de nem MI vagyunk? Mert azt nem hiszem, hogy csak egyszerűen Dávidot szereti mindenki titkon, mert ha elbukik, akkor „hát istenem”, ha meg győz, akkor „ezazvazze, neked drukkoltam végig” érzésekkel találkozunk. Mindenképpen elég átlátszó pártot választani egy ilyen harc esetén. Az egyoldalúságot az is erősíti, hogy a BL-győztesek halmaza egy szűk elitgárda, és nagyon sok vért kell izzadni valakinek, hogy oda csak úgy bekerüljön (a Chelseanek sem ment könnyen, elsőre...) Az Atlético idén még nem ez a kategória (részemről sajnos). Zárójel bezárva.

A döntőre ráadásul még egy spanyol belharc, sőt mi több, két egymást eléggé nem szerető mostohatestvér harca is rátevődött, hogy igazán pikánssá tegye az egészet, ahogy Pedro már megénekelte nekünk.

A csapatszellem (Atléti), vagy az egyéni jobb képességek (Real) fognak dönteni? Kicsit mindkettőből kaptunk, váratlan megoszlásban. A jelenlegi európai elitmezőny legjobban fejelő középső védői közül 3 is a pályán volt (Godín, Miranda, Ramos), szóval egyéni képességben a gyengébbnek aposztrofált Atléti sem állt rosszul, a Real meg hátrányban mutatta meg csapategységét, amikor úgy kapartak, mint egy kieső, akiknek kell az X az utolsó fordulóban, de közben már pörögnek a homokszemek. Ugyanakkor az is igaz, hogy az elődöntő 4 csapata közül a két legkiegyensúlyozottabb jutott döntőbe, aki elöl-hátul kellően erős, ebben kerekedtek fölé egyértelműen a túl radikális változásokon átesett Bayernen és a túlbiztosított túlvéldekezős Chelsean. Fölösleges tehát éles kontrasztba állítani a csapatokat, mikor mindkettő klasszis módon védekezik és támad is, kb mindent tud, amit egy nagy bajnoknak tudnia kell.

Egész szezonban arról regéltem, hogy a futball Nagy Forgatókönyvírója mit készített számunkra, de nem számoltam vele, hogy a záró felvonás még bizony hátravan a slusszpoénnal. Ez a tegnap este egyszerűen minden képzeletet felülmúlt. Iker Casillas kb karrierjének egyetlen látványos hibáját erre a döntőre tartogatta, egy ritka csúnya fejessel Godín (ki más, mint az, aki a bajnoki címet szállította?) előnyhöz juttatta a szegény rokont, ami a 93. percig ki is tartott. Égszakadás, földindulás, mi lesz itt, ha a kicsi és szegény legyőzi a nagyot és a gazdagot? Égszakadás volt nálam is, mivel még a tévéhálózat is elugrott nyaralni, így arról lemaradtam, hogy Ramos gondoskodott róla, hogy a tündérmese ma se váljon valóra, vagy legalábbis késleltette azt, az utolsó pillanatban kibrusztolva a döntetlen állást a fehéreknek, akiknek innentől már állt a zászló pszichésen és fizikailag is. Gyors streamkeresés után abban a pillanatban kavargó érzésekkel azt sem tudtam, hogy ez most jó vagy nem? Casillas puszilja Ramos fejét, mi van itt? Ja, biztos egyenlített a Real... Az egyik kapitány így köszöni meg a másik kapitánynak, hogy jóvátette a hibáját. De hát ez csodás! Kapkodhattam a fejem, mert mélázni nem volt idő, pörögtek az események.

A hosszabbításban kiütközött, hogy a fizikai kifulladás már látható volt a matracos játékosokon, lépni is alig bírtak, ebben sajnos az egész szezonban zseniálisan meccselő Simeone is ludas volt, mert nem kellett volna ekkora rizikót vállalnia Costa kezdetésével (szerb kuruzslás ide vagy oda). Alighanem minden idők leggyorsabb BL-döntős cseréje volt, a 9. percben lejött a klasszis csatár, akit az idén újra megtáltosodott Adrián López váltott – de egy cserét elpazarolt a colchonerók klublegendája ezzel. Azzal az egy cserével, ha okosan használja ki a Mester, az Atléti talán tarthatta volna a lépést, de jó eséllyel még úgy sem.

Valahogy ennek így kellett lennie. A BL-t nagycsapatok szokták nyerni, az Atlético meg (még) nem akkora csapat (lásd ugye a fenti elithalmazt), de már nem sok kell hozzá, az is igaz. Az is sorsszerű volt, hogy 40 éve is így bukták el az esélyesebb Bayern ellen, végig vezetve, csak akkor újrajátszás döntött, itt meg a hosszabbítás. A védelem sajnos csődöt mondott a vége felé: 10 perc alatt hármat nyelni még a Realtól is sok, de ez a harcmodor még sokakat fog maguk mellé állítani. A keret így is erőn felül teljesített, jövőre ott a lehetőség, van mire építeni, klasszis edző marad, reméljük, a keret klasszisai maradnak, lehet mélyíteni, erősíteni, és jövőre újra itt lesznek. A csapatszellem meg jövőre mitől lenne kisebb? Bebizonyították, hogy lehet, így pedig jövőre is várjuk őket szeretettel, a világnak nincs vége, a regnáló spanyol bajnok számára pedig főleg nem.

Úgy gondolom, hogy mindenféle klubhovatartozástól függetlenül a spanyol foci megmutatta hova való: egy ilyen kiélezett bajnoki szezon, az EL-döntő (Sevilla!) és egy BL-házidöntő után, talán nem túlzás büszkén kijelenteni, hogy tudjuk, ki az úr Európában!

Jön a vb, csak halkan szólok...

Az év újoncait összegyűjtő posztsorozatom idén 5. epizódjához érkezett. Nem is nagyon húznám a dolgot, íme a listám, fogadjátok sok szerettel.

Sergio Rico (Sevilla)
A szezont a Sevilla két kapussal kezdte, és egyiküket sem Sergio Riconak hívták. Szeptemberben úgy alakult, hogy Beto, és a padra igazolt Barbosa egyszerre sérültek meg, így az utánpótlásból kellett felhívni valakit. Annyira jól sikerült a bemutatkozása (első két meccsén gólt sem kapott), hogy a szezon során egyre többször kapott bizalmat. A szezon végére EL-győztesnek mondhatja magát, és del Bosque is behívta a spanyol válogatott keretébe.

José Gaya (Valencia)
Rengeteget erősödött a Valencia Peter Lim érkezése óta, elsősorban az igazolásoknak köszönhetően. Az egyik legnagyobb erősítés mégsem kívülről érkezett, hanem az utánpótlásból. Nagyon tehetséges balhátvéd, nem véletlen, hogy a Real Madrid szerette volna már idén leigazolni, végül hosszabbított jelenlegi klubjával. Sergio Ricohoz hasonlóan ő is most debütálhat a válogatottban.
Emiliano Velázquez (Getafe)
A Getafe egy-két szezont leszámítva mindig is szürke, színtelen csapat volt. Egyedül azt kedveltem bennük, hogy a többi csapathoz képest elég sok fiatalnak adnak bizonyítási lehetőséget, többnyire kényszerből. Így kerülhetett Emiliano Velázquez is a kezdőbe, hogy aztán középhátvédként a szezon egyik legjobbja legyen csapatában. Az uruguayi játékos egyébként az Atlético Madrid játékosa, kölcsönben szerepelt a Getafe csapatában.
José Gimenez (Atlético Madrid)
Miért volt fontos leírni a legutolsó mondatot? Gondoltam jelzem, milyen jól áll az Atlético Madrid (és Uruguay, bár ez itt most másodlagos) középső védőkkel. José Gimenez korunk egyik legtehetségesebb középső védője, amit jól mutat, hogy idén rengeteget lehetőséget kapott a Godín, Miranda kettős mellett is.

Eric Bailly (Villarreal)
A szezont az Espanyol csapatában kezdte, és a Villarrealban fejezte be. Közben megjárta az ANK-t, ahol mind a hat meccset végigjátszva megnyerte válogatottjával a tornát. Fizikai adottságai kiválóak, fejben kell még rendbe tenni, mert képes nagy baklövésekre. Ha ezektől a sallangoktól sikerül megszabadítani, az elkövetkezendő évek egyik meghatározó játékosává válhat.
Enzo Roco (Elche)
Dél-amerikai játékosmegfigyelőnek lenni a világ egyik legjobb foglalkozása lehet. Gyönyörű vidékek, jó foci, mi kell még? Arra pl. kíváncsi lennék, Enzo Rocot hogyan szúrták ki a chilei bajnokságból. Remek játékos, aki remélhetőleg maradhat a következő szezonra is, a lejárt kölcsönszerződés ellenére is.
Gyenyisz Cserisev (Villarreal)
Furán néz ki így leírva a neve, ettől még így kell. Remek bal lába van, jól cselez és lő. Már tavaly komoly szerepet kapott volna Sevillában, ha nem sérül meg, így a Villarrealnál kapta meg a lehetőséget a bizonyításra. Élt is vele, sokáig a szezon legjobbja volt a sárgáknál, egy sérülés után visszaesett, mentségére legyen mondva, hogy az egész Villarreal komolyat zuhant a szezon végére.
André Gomes (Valencia)
Végigjárta a portugál korosztályos válogatottakat, míg nem tavaly a felnőttek között is bemutatkozhatott. Ekkor indult el igazán a pályafutása, a Benficával EL-döntőt játszott, majd Valenciába költözött többedmagával. Elsősorban támadó feladatokat lát el, de ha kell, a védekezésbe be tud segíteni. Univerzalitása miatt hamar alapemberré vált.
Denis Suarez (Sevilla)
Annyira jól kezdte a szezont ősszel, hogy még az is felmerült, a Barcelona visszarendeli. Ez végül nem történt meg, most már csereként használnák egy esetleges Aleix Vidal üzletben, ez azonban mit sem von le Denis Suarez érdemeiből. Nagyon szép teljesítményt nyújtott idén, főleg ha összevetjük csapattársával, Deulofeuvel. A 11-es listából talán ő játssza leginkább a futballt.
Inaki Williams (Athletic Bilbao)
Ramalho után nem lepődünk, ha egy néger játszik az Athletic Bilbaoban, viszont ő az első olyan játékos, akinek egyáltalán nincsenek baszk gyökerei, édesapja ghánai, édesanyja libériai. Az utánpótlásban nagyon ment neki, a komoly csatárgondokkal küszködő Athleticnek pedig ő jelentheti a megoldást hosszútávon, miután Kike Sola és Viquera sem vált be.
Luciano Vietto (Villarreal)
Sokan hasonlítják Agüerohoz, amit ő maga szerényen elutasít. Pedig a játékstílusa nagyon hasonló, csak Kun fizikálisan erősebb. Ezt leszámítva – szentségtörés vagy sem – benne van a lehetőség, hogy hasonló szintű játékossá váljon. Még egy éve sincs, hogy Európába igazolt, máris le szeretné igazolni mindenki, nem véletlenül.

A 2011-es névsor: Guaita (Valencia) – Kevin (Mallorca), Ekiza (Athletic Bilbao), Jordi Amat (Espanyol), Mario Gaspar (Villarreal) – Di María (Real Madrid), Jonathan de Guzman (Mallorca), Ruben Perez (Deportivo la Coruna), Kiko Femenia (Hercules), Griezmann (Real Sociedad) – Rondón (Malaga)

A 2012-es névsor: Courtois (Atlético Madrid) – Alvaro (Racing Santander), Inigo Martinez (Real Sociedad), Varane (Real Madrid), Aurtenetxe (Athletic Bilbao) – Cuenca (Barcelona), Benat (Betis), Barrada (Getafe), Isco (Malaga) – Michu (Rayo Vallecano), Ruben Castro (Betis)

A 2013-as névsor: Adrián (Betis) – Hugo Mallo (Celta Vigo), Laporte (Athletic Bilbao), Alberto Moreno (Sevilla) – Kondogbia (Sevilla), Ruben Garcia (Levante), Pizzi (Deportivo la Coruna), Leo Baptistao (Rayo Vallecano) – Iago Aspas (Celta Vigo), Pabón (Betis)

A 2014-es névsor: Diego Marino (Valladolid) – Dani Carvajal (Real Madrid), Murillo (Granada), Caricco (Sevilla), Bernat (Valencia) – Rafinha (Celta Vigo), Saúl Niguez (Rayo Vallecano), Trigueros (Villarreal), Jesé (Real Madrid) – Paco Alcacer (Valencia), Santi Mina (Celta Vigo)

Sok gyerek álma, hogy felnőttként sikert sikerre halmozva történelmet írjon a futballpályákon. Nekik sikerült. De milyenek voltak gyerekként? Egy mosoly és öt példa.

Lionel Messi

Ronaldinho

2010-ben egy bizonyos José Ricardo Souza Yoshiga, aki újságíróként dolgozott Dél-Amerikában, arra adta a fejét, hogy feltérképezze Brazília egyik futballközpontjának, São Paulónak a játéktereit. A gyűjtőmunka eredménye figyelemre méltó: a joga bonito bölcsőjében egészen sajátosan értelmezik a játéktér fogalmát.  Az egy dolog, hogy a pályák nem felelnek meg az erre vonatkozó általános előírásoknak, a formák, alakzatok (karikatúrák?) sajátos világlátást is tükröznek. A brazilok hiszik és vallják, a focihoz tényleg csak egy dologra van szükség, a labdára! Itt van a kijelentés igazolására pár gyöngyszem.

Nem fért volna el az öltöző, így az egyik oldalt kicsit berogyasztották....

Nem lehetett többet vágni a zöldből?

Magára hagyták és pár helyen benőtte a gaz, ez rendben, de ezt leszámítva mégis, hogy gondolták?

Merre támadunk mester? Arra! - jön a válasz. De merre van az az arra?

Forrás: http://buzz.marca.com

Hát a végéhez érkeztünk: a La Liga BBVA 2014-15-ös kiírás utolsó fellépése vár ránk szombaton. A zárás két játékos esetében szimbólikus jelentőséggel is bírhat: Xavi tegnap elköszönt, így már tényként írhatjuk le, a katalán legenda utoljára ölti magára a Camp Nouban bajnoki mérkőzésen a gránátvörös-kék szerelést, míg a másik oldalon Iker Casillas lehetséges búcsúja hevíti az indulatokat. Bajnokunk már van, a második helyről is döntöttek, ezen kívül azonban sor kérdés még nyitott. Lássuk, mik ezek! Liebe szombat, avagy the Judgment day is coming. Si no crees, ya lo verás! Azt javallom, csapassuk!

Lesz-e Bajnokok Ligája?

Az Atleti erre biztosan rávágná, hogy „sí”, s gond nélkül teheti, hiszen két fordulóval ezelőtt biztossá vált, a matracosok harmadik egymás utáni évben is rajthoz állhatnak az európai kupasorozatban. Annak eldöntése azonban, hogy hányadikként kvalifikálja magát a piros-fehér egylet az elit kategóriába (3. vagy 4.), az utolsó fordulóra marad. Az Atleti győzelem és döntetlen esetén is feláll a dobogóra, ám ha kikap a bentmaradásáért küzdő Granadától és a Valencia győz, érem nélkül marad a végelszámoláskor.

A Valencia attól függően, mit játszik szombaton, lehet harmadik, negyedik és ötödik is. Előbbihez az kell, hogy a denevérek nyerjenek és az Atleti kikapjon Granadában. Utóbbi eset akkor állhat elő, ha Nunóék nem nyernek Almeríában és eközben a Sevilla diadalmaskodik Málagában. Tiszta thriller – az ítéletnapon a Valencia kockáztatja a táblázat első felébe a legtöbbet.

(FONTOS: A BL következő kiírásában akár öt spanyol csapat is rajthoz állhat. Ehhez csak az kell, hogy a Valencia a 4. helyen zárjon és a Sevilla megverje a Dniprót az Európa-liga döntőjében. Vigyázat! Ha a Sevilla megelőzné a bajnokságban a klub Chét, a denevérek akkor sem állhatnak rajthoz a Champions League-ben, ha a Sevilla elnáspángolja ukrán ellenlábasát Varsóban! Scusi!)

(Nuno - edzői karrierje egyik legfontosabb pillanatához érkezett a Valenciával)

Kinek kell az Európa-liga?

A kicsik örülnek a második vonalos európai kupaszereplésnek is, hiszen jó pénz az nekik. A Villarreal bármit is tesz és történik körülötte a 38. fordulóban, a 6., EL-indulást érő helyen zárja a spanyol pontvadászat idei kiírását. Gratula, Marcelino!

A Sevilla BL-álmait eltapsolva az EL-lel vigasztalódhat (ez ugyanis azt jelentené, 5. lett a bajnokságban és kikapott a Dniprótól), de az andalúz piros-fehéreknek, mint azt fent már kitárgyaltuk, két meccslabdájuk is van. Innen már el ne kúrjátok, gyerekek!
                                             (Sevilla az álmo k kapujában!)

Valencia beletántoroghat még az EL-be, de ez kész tragédia lenne a Parejo vezette csapatnak. Fent már kitértem rá, miért.

Az Athletic Bilbaónak a Király-kupán át vezet az út az EL-be! Apró bökkenő, hogy a serleg megszerzéséért a bajnok Barca lesz a baszkok ellenfele.... Ha az oroszlánok megégnek a Camp Nouban, már pedig ez vár rájuk, akkor a Liga-hetedik lép ki a nemzetközi porondra. Jó hír az északiaknak, hogy Vizcaya még ezt is megünnepelheti: Valverdének ehhez győzelemre kell vezetnie csapatát az utolsó fordulóban! Az Athletic amúgy egy döntetlennel is elérheti célját, azaz a 7. pozíciót, de ehhez az is kell, hogy a Málaga nem verje meg a Sevillát.... Hö-hö-hö. Ad abszurdum az is előállhat, Adurizék vereséggel is besétálnak Európa kapuján, de ebben az esetben a Rayo és az Espanyol sem szerezhet három pontot. Ez olyan erős kombó, hogy azt kell mondjam, erre sok pénzben ne játszatok!

Kik lehetnek még hetedikek?

A Málagának nincs saját kezében a sorsa: ha nyer is, csak akkor végezhet a 7. pozícióban, ha az Athletic Bilbao képtelen legyőzni a flegmázni is képes Villarrealt (az Espanyol és a Rayoeredményei Málaga-győzelem esetén nem számítanak!).

Bár sokáig a távozását lebegtették, Paco Jémez a
hírek szerint 2017-ig hosszabbított a Rayóval!

Az Espanyol nemzetköti kupaindulására halvány remény pislákol: a perico abban az esetben tudja elhagyni az Ibériai-félszigetet a következő kiírásban, ha győz az utolsó fordulóban és közben a Málaga nem teszi ugyanezt, valamint az Athletic Bilbao elhasal és a Rayo Vallecano besöpri a három pontot.

A Rayo helyzete szinte reménytelen. A darazsaknak annyi esély van az EL-re, mint nekem arra, hogy lefussam százon Usain Boltot, betegen, féllábon ugrálva, anyámmal a hátamon.... Paco Jémez egyedül a matekban bízhat! Vallecas csak akkor mutathatja meg magát Európában, ha nyer, közben pedig az Athletic veszít és a Málaga, valamint az Espanyol sem diadalmaskodik. Így pontban beérhetik a tabellán a baszkokat, de gólarányban így is hatalmas a lemaradásuk: az Athletic mínusz hárommal vág neki a zárásnak, míg a darazsaknál ez a mutató mínusz 20.... Értjük, ugye?!

Akik a rövidet húzhatják!

Délen nagyon izgalmas lesz a hajrá. Négyen hörögnek a mentőmellényért (Almería, Éibar, Granada és Deportivo) egy süllyedő csónakban, de csak kettő tud megmenekülni.

(Xavi utolsó bajnokijára készül a Depor ellen!)

Az okosok kiszámolták, a Depornak 25% az esélye a Segundára. Ennek oka egyszerű: a galiciai sasokra a Barca vár a zárásban. Ha valami csoda folytán, Víctor együttese nyerne a Camp Nouban, nincs miről beszélni: bentmarad. Minden más esetben számolni kell, azaz döntetlennel és vereséggel is van esély rá, hogy maradnak. Nézzük egyszerűbben, a Depor mindenképpen kiesik, ha:

- döntetlent ért el, de közben a Granada és az Almería nyer.
 

- döntetlent ér el, de közben a Granada leikszel, az Almería győz és az Éibar képtelen begyűjteni a három pontot.
 

- vereséget szenved, de eközben az Éibar és/vagy az Almería győz.
 

A Granadának valamivel jobbak a lehetőségei, így „kizúgás-mutatója” kedvezőbb (22%). A piros-fehérek egy győzelemmel tuti bentmaradók, de életüket megmenthetik egy döntetlennel, és akár egy vereséggel is, de ebben az esetben már nem saját maguktól függ a sorsuk. A Granada biztosan kiesik, ha:
 

- nem nyer, s három riválisa (Almería, Depor, Éibar) közül legalább kettő diadalmaskodik.
 

- kikap, de a Depor leikszel és az Éibar és/vagy az Almería nyer.

(Éibar - csodában bízva)

Az Éibar a pokol tornácán egyensúlyoz: 80% körüli kiesési mutatóval néz bele a füstölgő ágyúcsőbe (a 81 lehetséges végeredményből 65 esetben a Segundában folytatja). A kellemetlen bélyeget annak köszönheti, hogy előbbi két ellenfelétől eltérően csak a Córdoba legyőzésén át őrizheti meg első osztályú tagságát. Ha döntetetlent játszik, vagy kikap, már készülhet is a Segundára. Garitano hoplitái megmenekülnek, ha:
 

- nyernek és a Depor veszít
 

- nyernek, a Depor leikszel, a Granada veszít és az Almería nem nyer.
 

- nyernek, a Depor is ezt teszi és a Granada veszít.
 

- nyernek, a Depor is, a Granada leikszel és az Almería nem nyer.
 

Az Almería hangyányival előrébb áll a pisztoly eldördülése előtt, mint az Éibar: 72%-os a búcsúindexe. Nincs kezében a sorsa, és csak akkor menekül meg, ha legyőzi a szintén pontokra ácsingózó Valenciát... Ha döntetlent ér el, vagy vereséget szenved, jön a fehér kendő és a pá-pá. Csak akkor maradhatnak bent Sergi tanítványai, ha:

- nyernek, és a Depor vagy a Granada leikszel
 

- nyernek, nem nyer az Éibar, s eközben veszít a Depor és/vagy a Granada
 

- nyernek, nyer az Éibar, veszít a Depor és a Granada.
 

Remélem, a részletes körképpel tudtunk kicsit segíteni az utolsó körömrágás előtt.

 

Szombaton ítéletnap, addig is keep calm and read  La Liga Loca blog!

A facebook oldalunkon minden nap friss információt találtok, klikk ide!