La Liga Loca

4. forduló: Az első európai kanyar után

2015. szeptember 18. - Equinox_LLL

Rövid, reflexiószerű, rendhagyó beharang következik! Szokás szerint péntek este indul a banzáj, hétfő este viszont nem kapunk meccset, hétvégén tehát dömping, a java vasárnap kerül sorra. Lássuk, miből élünk.

 

Getafe-Málaga (péntek: 20:30)

A Getafe még nem szerzett pontot, a Málaga meg gólt. Ebből mi más lehetne, mint gólos döntetlen? Ezzel minden rossz sorozat megszakadna, és mindkét csapat azt kapná, amit érdemel. A Málaga otthon sem sikerült még gólt rúgjon, de az eddigi ellenfeleik közül a legkevésbő formában levő ellen szerintem sikerülni fog. A Getaféra meg ráférne egy pont már. Szerintem 1-1 lesz.

Real Madrid-Granada (szombat, 16:00)

Gála lesz, vagy csak kevés gólra nulla válasz? Ez a szombat kora délután egyik kérdése. Azért nem kategorikusan gála lesz a válasz, mert az a Sahtar elleni 4-0 nem volt meggyőző (már amennyire lehet NEM meggyőző egy hazai 4-0...), és a Real háza táján most épp sérülésekkel teli időszak van, mivel Danilo, James, Ramos és Bale kiesése biztos, Varane viszont rendben van. Rafa jól forgatja a keretét, ez mindenképpen fehérpont a hazaiaknak. Granada fronton Sandoval nem tud akkora csodát tenni, mint tavaly a szezon végén, nagyon ki kell találni a játékát az andalúz csapatnak, a védelem kiváltképp gyengén muzsikál. Szerintem 3-0, vagy valami nagyon hasonló lesz.

Valencia-Betis (szombat, 18:15)

A Valencia valahogy bejutott a BL csoportkörébe, azóta meg nem találják magukat, a Zenit is pontokkal távozott a hétközi BL-meccsről, nem meggyőző a denevérek szezonkezdete (sem), főleg a védelmi megingások gyakoriak. A Betis játéka pedig javulóban, a veterán támadó szekció egyre jobban muzsikál, kíváncsi vagyok a Deportivo féle 1-1 inkább a Depor játékerejének szólt, vagy a Valencia gyengeségének, de valami hasonlót várok a Betistől is. 1-1 ez is?

Ugye emlékeztek még arra a régi Betisre, ahol a nagyon fiatal Joaquín kevergetett a jobbszélen? Ma már nagy öreg ő is. A régi csapatába gólpasszal visszatérő Joaquínt szép emlékek kötik a Mestallához is, különleges lesz a találkozás

Eibar-Atlético Madrid (szombat, 20:30)

Írd és mondd, a baszk kicsik Cholo legényei fölött tanyáznak. Hogy ez meddig marad így, lehet, 90 perc alatt eldől, ugyanis Griezmann, ha át tudja menteni az isztambuli formáját is, akkor itt nem sok kérdés lehet. Ha Simeone győzni megy, akkor győzni fog. Márpedig nem az X-ért megy az Ipuruába. Idegenben eddig százszázalékos az Atléti. Nem lesz szép meccs, szerintem 0-2.

A Galata már tapasztalta, a Sevilla is, most az Eibar következik

Sociedad-Espanyol (szombat, 22:00)

A középmezőny két olyan tagjával találkozunk itt, amelyektől többet vártunk, mindkettőtől. A Sociedad a Málagához hasonlóan még nem rúgott gólt, az Espanyolt meg a Real alázta meg hazai pályán. Ember a talpán, aki megmondja, itt mi történik, szerintem egy szűk hazai, valami 1-0 féleség.

Sevilla-Celta Vigo (vasárnap, 12:00)

Délben jön a forduló egyik csemegéje, a BL-ben arató Sevilla fogadja a bajnokság eddigi 270 percéből 240-et 10 ember ellen játszó Celtát. Konopljanka becserélése után első labdaérintéséből rúgott egy nagy bombagólt (potyát?), így a keretet amúgy is forgatni szerető Emery vélhetően most is ehhez a módszerhez nyúl majd. Azt ukránt a kezdőbe várom, gólokat meg Álvarez kapujába. Mivel vasárnap dél van, a gólzsák nem nyílik ki nagyon, de egy 2-1 benne lehet azért, elnézve a Celta stílusát.

Iago Aspas betalálhat régebbi, átmeneti otthonában

Deportivo-Sporting (vasárnap, 16:00)

Észak észak ellen. A Deportivo nagyon rég nézett ki ilyen jól, mint Víctor Sánchez irányítása alatt, de a Gijónt sem kell félteni, a Real és a Valencia ellen is nagyon bátran, határozottan játszottak Abelardóék. Mindkét csapat formája szerint győzelemnek kellene jönnie, de én spanyolokhoz képest atipikusan megint betippelem a döntetlent, mivel egyik csapat sem hagyja megveretni magát. 2-2, a Gijón ugyanis a közhiedelemmel ellentétben (alulírott is becsapódott, mikor ultradefenzív játékra számított tőlük) tud szépen támadni is. A Deport meg már láttuk a Mestallában és a Vallecasban is. Nálam ez az alsóház két legjobb csapata.

Mellesleg szerintem ez a világ egyik legszebb fekvésű stadionja

Villarreal-Athletic Bilbao (vasárnap, 18:15)

A tengeralattjáró lékett kapott Bécsben, a Bilbao meg hátrányból nyert az Augsburg ellen, ám a bajnokit szerintem ellentétes előjelekkel várhatják a csapatok. A sárgák 10 embert pihentettek az Európa Ligában, a Bilbao meg nagyrészt a legjobb kezdőjével állt fel, és hajtotta ki a belét is csütörtökön, így Valverde fiaiból többet vett ki az EL-menet, mint a sárgák várható vasárnapi kezdőjéből. A hétvége másik legjobb meccse kerekedhet ki ebből. Szerintem 1-0, a baszkok védekezni mennek, de egy gyors támadás fatális lesz.

Vajon felszínre jön-e a tengeralattjáró ma? Szerintem igen.

Las Palmas-Rayo Vallecano (vasárnap, 20:30)

A szigetlakók sem vallottak szégyent eddig a nagyok között (ahogy egyik feljutó sem), viszont nincs még győzelmük. Erre a Rayo ideális ellenfél lehet, mivel bár középcsapatnak várjuk Paco Jémez tanítványait, a csapat még nem állt össze, elég volt ehhez a Deportivót megnézni. Egész Gran Canaria sárga-kékbe öltözik, mivel érzik, hogy itt lehet az első győzelem ideje gólváltással. 2-1

Barcelona-Levante (vasárnap, 20:30)

A forduló egyetlen szimultánban zajló meccspárosából a másik a bajnok fellépése lesz. A Barcelona hiába játszott a várt szint alatt Rómában, itt emberi számítás szerint nem érheti baj. A Levante nincs is jó formában, a játéka nem hasonlít semmi kreatívra, a Nou Camp pedig idén felkészül az első aprításra. Sok lesz még, ez nyitja a csapot, tippem: 4-0.

A forduló után pedig várunk majd titeket részletesebb összefoglalónk alkamával is. Ha pedig friss híreket akarsz, klikk ide.

3. forduló: micsoda hétvége!

Eleget savaztuk a "pincért", most ideje megkövetnünk Rafa Benítezt. Igaz, még nagyon az elején járunk, s az első fordulóban a blancók csúnyán felsültek a Molinónban, ám azóta a király tarol: két játéknap alatt 6 összetrombitált pont mellett 11 szerzett, zéró kapott találat áll a Real Madrid neve mellett. Ronaldo csillagos ötössel történelmet írt, Messi pedig csereként beszállva matracot pukkantott. Négy hibátlan együttessel indult a hétvége, ám vasárnap estére már csak egy maradt közülük.

 

Szombat

Espanyol-Real Madrid, 0-6.
A Cornellá el Prat először a stoplist szögre akasztó Tamudo előtt hódolt, majd falfehéren követte végig, ahogy a Real Madrid rommá veri Sergio hitehagyott, gyámoltalan csapatát.

A perico erős hat perc után omlott össze: Ronaldo egymaga ötöt vágott a katalánoknak (ezzel a bajnokságban már 231 találatot számlál, amivel megelőzte Raúlt (228) a Madrid házi góllövőlistáján, így a klub történetének legeredményesebb támadója lett) és egy gólpasszt is kiosztott Benzemának. A papagájt csúnyán megkopasztották... 40 éve fordult elő utoljára, hogy a Real Madrid három forduló után még nem kapott gólt: Keylor az új San Iker?

Sporting-Valencia, 0-1.

Nem lövünk nagyon mellé, ha kimondjuk, a Molinón a La Liga egyik legkeményebb bástyája. A Real már felsült az asztúriai üstben, s most a Valencia is  kis hijján a király sorsára jutott. Abelardo csapata végig veszélyesebben játszott, de a denevéreket a hajrában "el Salvador", azaz Alcácer megmentette a leégéstől. Véssük fel: a klub Ché először nyert a 2015-16-os kiírásban. Ezt is kínkeservesen hozták össze, Nuno nincs biztonságban.

Atlético Madrid-Bacelona, 1-2

Cholo a kezdőbe tette, a kölyök meghálálta. Fernando Torres ismét bealált a Barcelona kapujába, ám az Atlético nem tudta megőrizni előnyét. Neymar szabadból (micsoda, szabi!), a Pulga pedig a padról beszállva mattolta Oblakot, így a katalánok elvitték a három pontot a Calderónból. Reménykeltő tény: a Barcelona jelenleg egy Messivel jobb az Atléticónál. Cholo a katalánok ellen lejátszott utóbbi 11 bajnokijából kilencet elveszített. Ez a mostani kudarc nagyon fájhatott...

Real Betis-Real Sociedad, 1-0.

Sevilla zöld-fehér fele egy hete csak ünnepel, egyrészt a klub alapításának 108. évfordulóját, másrészt az andalúz ikon, Joaquín visszatérését (kilenc év után öltötte magára újra az andalúzok mezét). Az örömködésben létkérdés volt, hogy a csapat elkezdje szállítani a pontokat, s láss csodát, a verdiblanco álomduója, a Joaquín-Rubén Castro  tandem egyből letette névjegyét: előbbi beadott, utóbbi fejelt, a Betis vezetett és nyert.  A txuri-urdin nem játszott rosszul, de képtelen gólt rúgni, pedig  ígéretes arzenál áll Moyes rendelkezésére: Agirretxe, Jonathas, Bruma, Canales és Carlos Vela is megmentő lehetne. Mégsem az.

Vasárnap

Granada-Villarreal, 1-3.

A második féldő elején Sandoval két szívrohamot biztos kihordott lábon, mert a Granada gyakorlatilag saját magát végezte ki 3 perc alatt: a Submarinónak tálcán kínáltak két gólt, amit Marcelino együttese könyörtelenül ki is használt. Foci kevés, ám üdítő tény, hogy a sárgáknál lehetőséget kapott csereként Samu García, Denis Suárez és Adrián López is.

Athletic Bilbao-Getafe, 3-1.

Guaita minden meccsel közelebb löki Megyerit a kezdőhöz. A kapus betlisorozata a San Mamésban folytatódott, ahol két gól miatt is megmossák majd a fejét. Valverde megtalálta Aduriz csatárpárját: az Atléticótól igazolt Raúl García a duplázó baszk ikon mellett megszerezte első találatát új klubja színeiben. Az oroszlánoknak könnyű falatnak bizonyult a Getafe, így a madridiak továbbra is pont nélkül állnak. Az Athletic első győzelmét szerezte.

 

Celta Vigo-Las Palmas, 3-3
Hatalmas pofonba szaladtak bele a kelták! A Balaídosban már két góllal mentek a hazaiak, amikor a Las Palmas beindította a rakétákat: 2-0 és 3-1 után sem adták fel a kanárik, akik a hajrában kiegyenlítettek. A hétvége legizgalmasabb párharca volt ez a találkozó. A Celta győzelmi sorozata ezzel véget ért. A Las Palmas erejét bizonyítja, hogy 10 emberrel is pontot tudott rabolni Galiciában.

Málaga-Éibar, 0-0
A Rózsakertben is masszívan állta a sarat az Éibar, mely a kiharcolt döntetlennel továbbra is tapad az élbolyra. Javi García együttese - a Sportinggal és a Real Sociedaddal egyetemben - még nem talált kapuba ebben a kiírásban.

Tabella

Hétfőn rendezik:

Rayo Vallecano-Deportivo

3. forduló - péntek: Sevilla - a gólnak is örülni kell

A 3. forduló nyitányát a Ciutat de Valenciában rendezték, ahol Unai Emery csapata vendégeskedett. A Sevilla lőtt gól és győzelem nélkül érkezett Valenciába, ahol újra felsült. Apró örömhír, hogy az andalúzok legalább most kapuba találtak. N'Zonzi az első félidőben egy bődületes lökettel vezetéshez juttatta a Sevillát, ami után a vendégek leálltak, s nem tudták lezárni a mérkőzést. A Levante a második félidőben vérszemet kapott: Camarasa révén egyenlített a Granota. Immobile a hajrába tizenegyest reklamált kezezésért, láthatóan jogosan, ám a sípszó elmaradt. Tovább szenved az Európa-liga-győztes a La Ligába. (Levante-Sevilla, 1-1).

 

3. forduló: Az igazság pillanata?

A rajtnál ódákat zengett a sportsajtó az Atleti erősítéseiről, mi is megkönnyeztük, s most eljött az igazság pillanata: a 3. fordulóban máris tetemre hívják a colchonérókat. A Liga nagy várakozással tekint a Calderónra, ahol a Cholo-csapat a Barcelonát készül megnyomorgatni. A bajnoki címvédő mellett a táblázatot vezető Celta-Éibar páros is vizsgázik, míg a 2. játéknapon gálázó Real Madrid a katalán fővárosba látogat az Espanyolhoz. Jelenleg négy hibátlan együttes van a spanyol bajnokságban, közülük kettő egymással meccsel. Ronaldo és Messi sem talált még kapuba, így az idegek harca a két gigász közt a hétvégén újabb fejezetét írja.

 

Péntek – 1 pont, nem pont

A forduló a Ciutat de Valenciában indul útjára, ahol a Levante és a Sevilla borul egymásra. A valenciaiak a várakozásnak megfelelően pocsékul rajtoltak (vereség otthon a Celtától, majd gól nélküli döntetlen a Kanári-szigeteken a feljutó Las Palmas ellen), de a Sevilla sem döngetheti a mellét, mivel egy árva ponttal szerénykedik, ráadásul presztízscsata elvesztése (3-0-ás vereség az Atletitől a Ramón Sánchez Pizjuánban) után szurkolói kiengesztelésén is fáradoznia kell. Unai Emery csapata a futó szezonban még nem rúgott gólt, de a kereteket összevetve, a Levante legyőzése nem okozhat gondot, minden más eredmény csalódás. (Levante-Sevilla, péntek, 20:30).

Szombat – Alea iacta est

A hétvége első napján egymás után lép pályára a Real Madrid, a Valencia és a Barcelona. Az ütős sorozatot a blancók kezdik délután a "Cornepratban", ahol az Espanyol vár a pincér tanítványaira. Az Espanyol játékban eddig meglepően jó, mondom ezt annak ellenére is, hogy az El Madrigalban 3-1-es vereséget szenvedtek az előző körben. Sergio csapata szervezett, szívósan védekezik és életveszélyesen kontráz. A Realnál az Eb-selejtezők miatt a keret fele, 16 játékos utazott-játszott-utazott a válogatottjával hétvégén, így Benítez - az általa amúgy is előszeretettel alkalmazott - rotációval lehelhet frissességet a királyi gépezetbe. Kérdés, ki marad ki? James kisebb sérüléssel tért vissza, míg Danilo három hétre kidőlt. (Espanyol-Real Madrid, szombat 16:00). A Valencia hajója már az elején megfeneklett: két forduló, két döntetlen, két pont. Ez azért ciki, mert Peter Lim adta ki a legtöbb pénzt a nyári átigazolási piacon, ráadásul nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy a klub Ché majd megszorongatja az éllovasokat. Jelenleg fényévre van ettől az együttes, melynek legyőzhetetlen akadályt jelentett a Rayo és a Depor is. Kellemetlen. Az újonc Sporting kemény falat: a Molinónban idén a Real Madrid is felsült már. Egy újabb kudarc megrengetné Nuno alatt a padot, s a Mestallából nézve Abelardo feljutó csapatával szemben a győzelmen kívül minden más eredmény kudarcnak számít, azaz a Turiát átlépve a kocka el van vetve. A Batmanra könnyen rávasalhatják a bőrgatya. (Sporting Gijón-Valencia, szombat, 18:15).

Az Atlético Madrid és a Barcelona még hibátlan. A culék két minimum raise-zel kuporgattak össze hat pontot, míg az Atleti közvetlen riválisát is oktatva (Sevilla-Atlético Madrid, 0-3) üvöltette meg a matracos híveket. A párharc azért is érdekes, mert a katalánok a pálya azon részén a leggyengébbek, ahol az Atleti irdatlan potenciállal bír. Jackson Martínez a Sevilla ellen már felvésett egy rovást a tomahawkjára, de Cholo másik új szerzeménye, Vietto eddig egy percet sem kapott. A fiatal argentin hasonló utat járhat be, mint tavaly Griezmann, akit Simeone az elején jegelt, hogy aztán a Liga egyik legjobb gólvágója váljon belőle. Bődületes csata ígérkezik a középpályán, amiből az Atléticóból elcsábított Arda Turan még most kimarad. Luis Enrique nem számíthat a maródi Claudio Bravo (helyén Ter Stegen kap lehetőséget a kapuban) az eltiltott Piqué, a lábadozó Dani Alves és (talán) Sergi Roberto szolgálataira (sem), míg Cholo teljes arzenállal fűti a Calderón üstjeit a katalán szamár hátsójának megpörköléséhez. (Atlético Madrid-Barcelona, szombat, 20:30).

A Betist rendesen kitömték a Bernabéuban, de Pepe Mel hazatámolygott, rendet tett és a verdiblanco teljes gőzzel rohan rá a Villamarínba látogató Real Sociedadra. A törékeny andalúzok szerencséje, hogy a baszkok sincsenek csúcsformában. Moyes nem veszített eddig mérkőzést, de győzelemre sem tudta vezetni csapatát, azaz kezei alatt továbbra is csak téblábol az egykor félelmetes txuri-urdin. Nagyon ikszre hajaz a párharc, de senki tipp-mixét nem rontanám el tippelgetéssel. A visszatérő Joaquín (prezentációja a fenti videón) akár kezdhet is, de hétközben kisebb sérülést szedett össze, így játéka kérdéses. (Real Betis-Real Sociedad, szombat, 22:00)

Vasárnap – a hibátlanok estéje

A játéknap délben, Granadában indul, ahol a Submarino vizsgázik. Marcelino az első forduló után két elveszített pont miatt sopánkodott, de a másodikban helyre állt a világ rendje és a Villarreal „hengerelt”. A Granada is a második körben tért magához: a nyitányon az Éibar csúnyán elnáspángolta Sandoval együttesét. A piros-fehérekhez érkezett a legtöbb újonc, összesen 16 játékost igazoltak, így érhető, ha köhögve indul a gépezet. A vendégek ennek köszönhetően is toronymagas esélyesei a párharcnak (Granada-Villarreal, vasárnap, 12:00).

Az Athletic Bilbao a hagyománynak megfelelően borzalmasan kezdett: két forduló után zéró ponttal és rúgott gól nélkül állnak a szuperkupás oroszlánok. Aktuális ellenfelük, a Megyeri Balázst soraiban tudó Getafe is csak sántikál. Az előzős fordulóban a madridi kicsit a Granadától kaptak ki, ráadásul Guaita kapus hibája miatt, így azt várjuk, Escribá Megyerinek lehetőséget ad. Micsoda bemutatkozás lenne, a San Mamésben! (Athletic Bilbao-Getafe, vasárnap, 16:00).

A vasárnap este a bajnoki tabellát hibátlanul vezető duóé: előbb a Celta, majd az Éibar is színre lép. A kelták odahaza, a Balaídosban kapaszkodnak össze az első pontját az előző fordulóban begyűjtő Las Palmasszal (Celta Vigo-Las Palmas, vasárnap, 18:15), míg a meglepetéscsapat Éibar a Rózsakertben teszi tiszteletét a Málagánál (Málaga-Éibar, vasárnap, 20:30). A baszkok a La Liga történetének egyik legnagyobb paradonxonát jelentik: a 2014-2015-ös szezonban kiestek, ám az Elche visszasorolásával most mégis párban vezetik a spanyol pontvadászatot. Tetszik, érteni? Az Éibar.

Hétfőn rendezik:

Rayo Vallecano-Deportivo La Coruna, 20:30

IDŐGÉP: 60 éve hódít a király a nemzetközi színpadon

Ahogy azt megszokhattátok, időről-időre meglovagoljuk a történelem álomfoltos táltosát, hogy visszavágtázva a téridő kontinuumban megidézzük a spanyol futball egy-egy kulcsfontosságú momentumát. Most 60 évet repülünk vissza, mert 1955. szeptember 8-án játszotta első nemzetközi kupamérkőzését a Real Madrid. A klubok európai versengése a L'Equipe legendás igazgatójának, Gabriel Hanot-nak a fejéből pattant ki, s az ötletet maga Bernabéu is felkarolta.

 

A Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK, 1992-től Bajnokok Ligája néven fut) első kiírásában összesen  16 csapat vett részt. A Real Madrid 1955. szeptember 8-án a svájci Servette ellen kezdett (oda-vissza győzelem, 7-0-ás gólkülönbség), majd a jugoszláv Partizán (összesítésben, 4-3) és az AC Milan (összesítésben 5-4) legyőzésével a párizsi döntőig menetelt.

A Servette elleni pályára lépő csapat: Alonso; Navarro, Oliva, Lesmes; Muñoz, Zárraga; Molowny, Pérez Payá, Di Stéfano, Rial és Gento.

GÓL: 0-1 (79'): Muñoz. 0-2 (89'): Rial.

A történelem első BEK trófeájáért a Real Madrid a Stade de Reims-szel mérkőzött és izgalmas csata után magasba is emelhette a serleget (Real Madrid-Stade de Reims, 4-3).

Az első BEK diadalt még kilenc másik követett. A Decima után pedig már a 11. BL-cím megszerzése a cél. A hódítás tehát folytatódik, most épp Benítez irányításával.

 

Van itt pénz, dögivel!

A világ sportsajtója a De Gea-ügy miatt a Real Madridon röhög, de mi szorítkozzunk csak a tényekre! Primera División csapatai összesen 558,3 millió eurót költöttek erősítésekre a nyáron. A La Liga harmadik egymás utáni évben növeli a játékosvásárlásra fordított kiadásait és idén túlszárnyalta a korábbi Liga-rekordot, melyet 2007-ben (541 millió euró) regisztráltak. Az elmúlt évhez képest is jelentősen emelkedett a La Liga csapatainak költési hajlandósága: 86,6 millió euróval haladták meg a tavalyi zárást.

 

Érdekesség, hogy a hagyományoktól eltérően idén nem a két gigász diktált a hispán piacon. A Barcelonát a FIFA-béklyó tartotta távol a bevásárlástól, míg a Real Madridnál „csak” ráncfelvarrást hajtottak végre. Mindkét együttesnél voltak érkezők, de az átigazolási időszak nem róluk szólt. (Mondom ezt úgy, hogy De Gea sorsa a poszt írásának óráiban még bizonytalan.)

A kereteket vizsgálva nem szembetűnő, de a Valencia áldozta a legtöbb pénzt erősítésekre: a denevérek összesen 137 millió eurót költöttek Peter Lim pénztárcájából, de ennek az összegnek túlnyomó részét, egészen pontosan 90 millió eurót, a kölcsönben már náluk játszó értékek (például Negredo, Rodrígo, André Gomes, Cancelo és Yoel) megtartására áldozták. Az első két forduló eredményeinek ismeretében malíciával kérdezhetnék: megérte?

A „kiadási lista” második helyén a bombaerősen igazoló Atlético Madrid áll. A colchonérók 125 millió eurót fordítottak játékosvásárlásra (ebben már benne vannak azok a labdarúgók is, akik csak jövőre csatlakoznak a kerethez). Az első hallásra hihetetlennek tűnő összeget árnyalja, ha hozzátesszük, Cerezo elnök több mint 100 millió eurót kaszált játékoseladásokból. Az Atleti ésszel és jól erősített, így megvan rá az esélye, hogy beleszóljon a bajnoki címért folyó Barca-Real versenyfutásba.

A rotáció híveként ismert Benítez kiegészítőembereket kért a királyi gárdába: a blancóknál jelentős a kölcsönből visszatért vagy kisebb összegért vásárolt játékosok száma. A Madrid álomkeretének megerősítésére így is összesen 88,9 millió eurót költött (De Gea nélkül), köztük olyan "csillagok" mint Danilo (31,5) vagy Kovacic (35) megszerzésének köszönhetően. A szankciók ellenére a Barca is ügyesen pecázott, ám Arda Turan vagy Aleix Vidal leigazolásával a klub jócskán elmaradt a korábbi évek invesztíciójától.

Egyes középcsapatok szintén mélyen a zsebükbe nyúltak: a Villarreal 46,2 millió euróból építette újra a támadó szekcióját (Soldado, Castillejo, Samu García, Bakambu), míg a Real Sociedad költsége Illarramendi visszacsábításával összesen 30 millió euróra emelkedett. A Sevilla előrelátóan építkezett: az andalúzok kevesebbet költöttek fél tucat játékos megszerzésére (29 millió), mint amennyi Bacca eladásából (30 millió) befolyt Monchi kincstárába.

A Getafe és a Sporting Gijón egy eurót sem áldozott erősítésekre, míg a bajnokság szegény legényei, a két legalacsonyabb költségvetéssel rendelkező csapat, a Rayo és az Éibar csupán aprópénzt költött új szerzeményekre: előbbi 100 ezer, utóbbi 300 ezer eurót perkált ki.

A legtöbb labdarúgót a Granada trombitálta össze a nyáron: az Alhambra városában 16 új arc kapott szerelést. Hogy nagyjából el tudjuk helyezni az így kialakult játékoskeret erejét, gyorsan kiemeljük, mindössze 2,7 millió euróból gyúrták egybe a csapatot, Sandoval mester legnagyobb örömére...

La Liga 2015/16 - kezdünk

Pénteken elrajtol a La Liga 2015-16-os szezonja, s idén nem csak a Valencia, mi is kicsit megcsúsztunk a felkészüléssel. Az első forduló előtt rövid gyorstalpalót kínálunk azoknak, akiknek lövésük sincs, mi törént a nyáron a kluboknál. Pár mondat, várható kezdők és felállás a La Liga "Magneto" mágnástáblája.

 Az első játéknapon Málagába látogat a Sevilla, a Depor a Sociedadot, az Espanyol a Getafét, az Alético az elitkörbe 13 év után visszatérő Las Palmast, a Rayo a Valenciát, a friss Szuperkupa-győztes Athletic Bilbao a friss Szuperkupa-vesztes Barcelonát, a Gijón a Real Madridot, a Levante a Celtát, a Betis a Villarrealt és a Granada az Éibart fogadja.

Fontos: 2013 után ismét van magyar a La Ligában, Megyeri Balázs Getaféjéért külön szoríthatunk.

Kezdődjőn már el!

 

 

Barcelona

Folytonosságban lehet a culék ereje, de ez ad okot az aggodalomra is. Arda Turan és Aleix Vidal csak 2016-tól bevethető, Pedro (Chelsea) és Xavi (Katar) elment, így a sérülések és eltiltások elkerülése létfontosságú lesz az őszi idényben, ha a Barca nem akar hamar kipukkadni.

Fontos távozó: Pedro (Chelsea), Xavi (Katar)

Felállás: Tatkikai váltás nincs, marad a 4-3-3.

Real Madrid

A rotáció híveként ismert Benítez visszarendelte Casemirót (Porto) és Cserisevet (Villarreal), meg hazacsábította Lucas Vázquezt (Espanyol) is tölteléknek, de ez még nem volt elég:  Modric tavalyi kiesését követő anomáliából tanulva a királyiak megvették a horvát középpályás Kovacicot (Internazionale) és még egy támadó érkezése várható.

Fontos távozó: Casillas (Porto)

Felállás: Benítez szakít Ancelotti 4-3-3-as sémájával és az által preferált 4-2-3-1-ben játszatja majd a blancókat.

Atlético Madrid

Cholo amióta az Atleti edzője ilyen támadó arzenállal még nem kezdett szezont: Griezmann és Torres mellett rendelkezésére áll Vietto (Villarreal), Jackson Martínez (Porto) és az új Kun Agüeróként emlegetett U20-as argentin kapitány, Ángel Correa is. A középpálya variálási lehetőségei Óliver Torres és Ferreira Carrasco érkezésével bővültek, a védelem Szavics és Filipe Luís megszerzésével erősödött.

Fontos távozó: Miranda (Internazionale), Mandzukic (Juventus), Mario Suárez (Fiorentina)

Felállás: 4-4-2 vagy 4-4-1-1

Valencia

A denevérek erejéből annyira tellett a nyáron - Santi Mina (Celta) megszerzésén túl -, hogy a kölcsönjátékosaikat sikerült megvásárolniuk: Negredo és Rodrígo is így végleg a Turia partjára került. Fájó pont Otamendi elvesztése (Manchester City), de az érte kapott léért biztos lesz új igazolás még a piac zárása előtt. Garay is coming?

Fontos távozó: Otamendi (Machester City)

Felállás: 4-3-3 vagy 3-5-2

Sevilla

Emery-nek idén is bele kellett húznia a csapatépítésbe, mert Bacca (Milan), M'bia (Trabzonspor) és Aleix Vidal (Barcelona) távozását meg kellett oldania. Az andalúz piros-fehérek impozáns névsorral bővültek a nyáron:
Konopljanka (Dnipro), Immobile (Dortmund), Rami (Milan), Krohn-Dheli (Celta Vigo), N'Zonzi (Stoke City) és Kakuta (Chelsea) is ígéretes fogásnak tűnik. Jó, az olasz csatár tekintetében erősebb a kétely...

Fontos távozó: Bacca (Milan), M'bia (Trabzonspor), Aleix Vidal (Barcelona)

Felállás: 4-2-3-1

Athletic Bilbao

Még el sem kezdődött a szezon, de Bilbao máris virágban borult: Valverde 31 év után nyert kupát a piros-fehér csapattal. A Barca orra elől elhappolt Spanyol Szuperkupa ázsiója nincs az egekben, de ez az baszk oroszlánok érdemeiből nem von le semmit. Nagy jövés-menés eddig nem volt északon, de Raúl García (Atlético Madrid) kivásárlásáról még nem mondott le az Athletic.

Fontos távozó: -

Felállás: 4-2-3-1

Villarreal

Marcelino EL-terveihez meg kellett erősíteni a Submarino keretét, ami a Málaga lerablásával kezdődött: Samu Castillejo és Samu García érkezett a Costa del Solról. Emellett megvették a Tottenhamtól Soldadót és kölcsönben megkapták Leo Baptistaót a colchonéróktól.  Így papíron azért ez nem rossz, kérdés a mester össze tudja-e hangolni az újonnan érkezőket a megmaradt alapemberekkel.

Fontos távozó: Giovani Dos Santos (LA Galaxy), Uche (Tigres), Cserisev (Real Madrid, kölcsönbőlk vissza), Vietto (Atlético Madrid), Cani (Deportivo)

Felállás: 4-4-2 vagy 4-2-3-1

Celta Vigo

Berizzót tavaly majdnem kihajították, mert a Celta gödörbe került a szezon közepén, ennek ellenére a kelták nem nagyon erősítettek, ugyanakkor keretük vezéreit elveszítették. (Vissza)Érkezett Iago Aspas, megvették Wasst és lényegében ennyi, csókolom.  

Fontos távozó: Charles (Málaga), Larrivey (Baniyas), Krohn-Dehli (Sevilla), Santi Mina (Valencia), Nolito - lehet a Barcához kerül Pedro-pótlónak.

Felállás: 4-4-2 vagy 4-3-3

Málaga

Jó kis brusztos csapat lett idénre a Pellegrini-korszakban még csodált Málaga. Javi Graciának sok esélye nincsen az áttörésre, mivel a klub pénzügyi lehetőségei végesek. Az andalúzok csak eladásban voltak eddig aktívak a nyáron, így pozíciójuk tovább gyengült a La Ligában. A Málaga új gólfelelőse a Celtától igazolt Charles lesz, míg a Galatasaraytól végleg megszerzett Amrabat a "szegény ember" egyetlen öröme.

Fontos távozó: Castillejo, Samu García (mindkettő Villarreal), Javi Guerra (Cardiff)

Felállás: 4-2-3-1 vagy 4-4-2

Real Sociedad

Moyes biztos nem sejtette, hogy első idénye ilyen keserves lesz. A megfizetett taunulópénz után a baszkok ismét Európa bevételére hajtanak, de elsődleges céljuk továbbra is a bentmaradás mielőbbi kiharcolása. A két kiemelhető erősítés, Bruma és Jonathas (Elche) repítheti előre a Moyes-csapatot, mely Rulli kapus megtartásával stabilizálta a hátsó alakzat irányítását.

Fontos távozó: Elustondo (Athletic Bilbao), Finnbogason (Olympiakosz)

Felállás: 4-2-3-1

Rayo Vallecano

A Rayo már az átigazolási szezonban történelmet írt, hiszen Ibériába hozta a La Liga első kínai játékosát (Csang Cseng-tung). Apró szépséghiba, hogy a csatár nem Paco Jémez kérésére érkezett, amit a darazsak mestere a sajtó előtt is szóvá tett. A biznisz már csak ilyen, Paquito, aki adj a pénzt, az parancsol. Tetszik, vagy sem.

Fontos távozó: kölcsönjátékosok hagyták el a klubot, Leo Baptistao, Kakuta, Aquino, Insúa stb.

Felállás: 4-2-3-1

Espanyol

A perico némileg gyengült tavalyhoz képest. Egyrészt, mert fontos csapatrészek kulcsfiguráit veszítette el, másrészt, mert az erősítések terén sem jeleskedett. Hernán Pérez (Villarreal) vagy Gerard Moreno (Villarreal) megszerzése és a Real Madrid Mallorcáról frissen igazolt  U19-es támadójának, Asensiónak a kikölcsönzése üdvözítő, de nem elég. A katalán kicsik a kiesés ellen menekülnek majd?

Fontos távozó: Lucas Vázquez és Kiko Casilla (mindkettő Real Madrid), Stuani (Middlesbrough), Sergio García (Katar)

Felállás: 4-2-3-1

Getafe

Új edző, új játékosok, csak a szisztéma állandó, így lehetne jellemezni a Megyeri Balázst is foglalkoztató Getafét. Escribá a közzéppályára koncentrált az erősítéseknél, így érkezett Medrán kölcsönben a Realtól és V. Rodríguez az Elchétől. Reméljük, Megyeri megelőzi Guaitát a kezdőért futó versenyben és a Getafe bentmarad a szezon végén az első osztályban.

Fontos távozó: Diego Castro (Perth City)

Felállás: 4-2-3-1

 
Granada

Tavaly, épp csak megkapaszkodtak a Primerában az andalúz pirosak, Sandovalnak köszönhetően. Az Alhambra városában idén a mester egy csatárt kért a bentmaradásért folyó harc megvívásához, s kérése meghallgattatott. A Granada legnagyobb fogása Thievy, aki tavaly az Almeríát erősítette.

Fontos távozó: Murillo (Internazionale) és a kölcsönjátékosok közül Lass

Felállás: 4-2-3-1

Levante

Szintelen, szagtalan. Ilyen ez az új Levante, mely elveszítette Ivanschizt, Barralt és Diopot. Másodosztályú igazolásai közül egyedül Ghilas (Córdoba) emelkedik ki.

Fontos távozó: Barral (Al-Dzsafra)

Felállás: 5-3-2

Deportivo

Víctor nem akar az utolsó fordulóig izgulni, mint tavaly, így a Depor rendesen bevásárolt. Lucas Pérez (PAOK), Fernando Navarro és Arribas (mindekettő Sevilla) mellett végleg megvásárolták az előző idényben csak kölcsönben náluk játszó Oriol Rierát (Wigan). Érkezett még Fajr (Elche), valamint Sidnei (Benfica) kölcsönszerződését is meg tudták újítani.

Fontos távozó: José Rodríguez (Galatasaray)

Felállás: 4-4-2 vagy 4-2-3-1

Éibar

Az Éibar az Elche visszasorolása miatt maradt csak a Primerában, idén is a legszűkebb költségvetéssel. Kölcsönjátékosok érkeztek (pl.: Verdi (Milan), Bastón (Atlético Madrid)), nagy változás nincs.

Fontos távozó: Piovaccari (Sampdoria, kölcsönből vissza), Didac Vila (Milan, kölcsönből vissza), Javi Lara (Atlético de Kolkata)

Felállás: 4-4-2 vagy 4-2-3-1

ÚJONCOK:

Las Palmas

Sporting Gijón

Real Betis

2. forduló: Prömier után

Enyhe túlzás lenne azt állítani, hogy a La Liga csapatai keményen bekezdtek az első fordulóban. A tizenkét gól tíz mérkőzésen arról árulkodik, hogy a játékosok még nem igazán kapták el a fonalat, s a fizikai felkészítés fáradalmainak nyomai, az új csapattársak be(nem)illeszkédése és persze a csatárok bénázása mind-mind hatással volt az összecsapásokra.

 

A nagy nyári jövés-menésnek bár még nincs vége, de jó látni, hogy a nemzetközi transzferpiacon az utóbbi években csendesebb spanyol csapatok egyre több életjelet mutatnak, és apránként kiveszik részüket az átigazolásokból. Ebben persze szerepet játszik a nemzetközi kupákban induló csapatok (5+2!! OOLLLÉÉÉÉ!!) motiváltsága, a jó szereplésből befolyó összegek, a televíziós pénzek év végére tervezett újraelosztása (tehát nem kell annyira spórolni), és maga a spanyol bajnokság színvonala is. Hajtás után La Liga 2. forduló beharang.

20:30 Villarreal - Espanyol

Nyitányként máris itt a lehetőség a tengeralattjáró zsenge szerzeményei előtt, hogy bizonyítsák az új közönségnek, minden centet megértek, ugyanis az az Espanyol látogat a Villarrealhoz, akik idén eddig inkább csak gyengültek. Marcelino könyvelői tartják az egyenleget, hisz a bevételek nagyjából fedezik a kiadásokat (27 M vs 28,7 M), ráadásul Soldado személyében nyertek egy olyan rutinos befejezőcsatárt, aki első ránézésre kiválóan illeszkedik a mester rövidpasszos rendszerébe is. A Betis elleni döntetlen és ökölharc után nem lesz ott a csapat kapitánya Bruno Soriano, de a kihagyott helyzeteket látva, ill. a spanyol MTK első fordulóban mutatott játéka miatt sem túl nagy merészség azt állítani, hogy a Villarreal van annyival jobb csapat, hogy otthon behúzza a szezon első 3 pontját. 

"Az öltöző arra van!"

Szombat

18:30 Real Sociedad - Sporting Gijon

Moyes Jonathasszal (és most már Illarramendivel is) felturbózott csapata egész pofásan mozgott a Riazorban, ahonnan csak a jó Isten tudja miért távoztak összesen csak egy ponttal. Veláék kihagyták a kihagyhatatlant is, de a Sociedad igazi ereje köztudottan otthon mutatkozik meg. A friss feljutó Sporting Gijón Abelardo vezérletével (és óriási mákkal?) sikeresen rabolt pontot a (már megint) újjá formálódó Real Madridtól, s ez az eredmény igencsak feldobhatta az újonc önbizalmát. A San Sebastianban az ex-Barcelona védő már számolhat a jövő Barcelonájának csillagával, Haliloviccsal is, ahol nem titkoltan újra meglepetést szeretnének okozni. A rendkívül dinamikusan támadó és védekező gijóniak jól tudják, még az idény elején kell összelopkodniuk a bemaradáshoz szükséges pontok nagy részét, mert utána - az Eibar példájából tanulva - az összeállt, rutinosabb csapatok ellen, még Tom Cruise sem tudná majd őket kirángatni egy esetleges lejtmenetből...

A jövő Xabi Alonsója... már ami a fizimiskát illeti

20:30 Barcelona - Malaga

A Malaga számára a legjobb hír Santa Cruz kölcsönvétele, és kb. ennyi. Javi Graciának nem hinném, hogy az arabok ezt ígérték volna, amikor aláírták vele a szerződést. A tavalyi Barca-verés után még büszkén nyilatkozó sportigazgató lemondott, a fiatal, tehetséges játékosokat eladták, így az egyébként ambiciózus trénernek sok lehetősége nincs azon túl, hogy egy jól összerakott védelemmel nekivág az új idénynek, és reméli a legjobbakat. Ami erőt adhat a Camp Nou-ban az egykor szebb napokat is látott Albicelestes-nek, az a tavalyi bajnok ellen elért eredmények. Egyedüli csapatként (minden kiírást egybevetve) nekik sikerült egyedül pozitív mérleggel zárni a Barca ellen (0-1, 0-0). A katalánok keretében fogynak a sérültek: Dani Alves és Douglas visszatérése bár még várat magára, de az Athletic ellen lecserélt Busquets, a már egészséges Adriano, valamint az eltiltásból visszatérő Mathieu is ott lehet Luis Enrique keretében, de elnézve Vermaelen teljesítményét maximum a cserepadon. Piqué ügyében a fellebbezés nem járt sikerrel, így a katalán bekk biztosan kihagyja a mérkőzést, de ez most nem jelenthet gondot az újabb díjakat besöprő Messiéknek. A San Mamésban aratott rendkívül taktikus győzelem valamelyest megnyugtatta a blaugrana szurkolóit, de ha nem sikerül gyorsan megtörni a Malaga védelmét, kínkeserves 90 perc várhat az FC Barcelonára.

Lehet még 34 évesen megváltó?

22:00 Celta Vigo - Rayo Vallecano

Tetszik ez a Celta. A Vigo Guidetti és Aspas személyében jól pótolta a távozó Larriveyt, illetve a nagyobb feltűnésre vágyó Santi Minát, így Nolitóval kiegészülve ott folytathatják, ahol tavaly abbahagyták. A nyitófordulóban az idén kiesés ellen harcoló Levante ellen húzták be kissé nehézkesen a három pontot, de a támadásépítések egész flottul mentek, és ha nincs egy rakás kihagyott helyzet, lehetett volna több is közötte. A Rayo persze más kávéház. Paco Jémez a blog és a talán az egész spanyol labdarúgás egyik kedvenc karaktere. Borzasztóan nehéz helyzetben van, hisz a fővárosi miniklub pénzügyileg rendkívül rozoga, s a másik három madridi brigád mellett alig van a csapatnak "mediális értéke". Írd és mond, a tizenhárom távozó és a kilenc érkező játékos bizniszt lehozták 0 eurónyi pénzmozgással, s ilyen szigorú költségvetés mellett is - stabil középcsapatként - el tudja nyerni a semleges nézők szimpátiáját. A Valencia elleni 0-0 még sokat érhet a végelszámolásnál, a Celta ellen pedig van miért visszavágni, a tavaly elszenvedett 6-1 után. Paco harcmodorát ismerve mindig ott a meglepetés lehetősége, de ez most - a Rayo hektikus védelme miatt is - inkább a hazaiaknak áll.

Pedig mennyien hívtak...

22:30 Real Madrid - Real Betis

Nagy a zúgolódás idén nyáron Madridban, hisz a decimát elnyerő közönségkedvenc Carlo Ancelotti eltávolítása sok madridistánál kiverte a biztosítékot. A helyére érkező Rafa Benítezre a szakik szerint túl nagy ez a kabát, s  ezen a megítélésén az első fordulóban elért gólnélküli döntetlen sem dobott sokat. A keret borzalmasan erős, a nyomás pedig óriási a Real mesterén, aki időt kér a szurkolóktól. Hogy a hangok kissé elhalkuljanak, az idén újra feljutó Betis Sevillát kell elfenekelni a Bernabéuban, amire lássuk be, minden esély megvan. A vendégek kapuját az az ex-Realos Antonio Adán őrzi majd, aki az elmúlt fordulóban két (három, négy) hajmeresztő hibát is elkövetett a Villarreal ellen. Hazai oldalon sérült már nincs, Benzema is a csapattal edz, így a gála végén akár néhány perc erejéig be is állhat majd, hogy szokja a ritmust. 

Zizout várta nép, de Benítezt kapta...

Vasárnap

18:30 Eibar - Athletic Bilbao

A tavaly kiesőhelyen végző, jelenleg pedig baszk listavezető, valamint az EL résztvevő baszk szuperkupa győztes összecsapása igazi csemege lesz a második fordulóban. Az Eibar ugyanúgy kezdte a szereplést, ahogyan tavaly, remélhetőleg Mendilibarral sikerül átmenteni a formát majd a második félévre is. Az Athleticről tudjuk, hogy egy rendkívül erős, fegyelmezett, jól összerakott csapat, amely idén nagyon sok fejfájást fog okozni mindenkinek a ligában... de a baszk derbi, az baszk derbi, azaz ebből bármi lehet. 

20:30 Sevilla - Atletico Madrid

Én már nem találok szavakat Monchira. 53 millió euró a bevételi oldalon, 23 milió euró a kiadások oldalán. Komoly távozók Bacca és Aleix Vidal. Komoly érkezők: Krohn-Dehli, Rami, Konoplyanka, Escudero, N'Zonzi, Immobile, Llorrente...! Hihetetlen mit tud ez a fickó. A felelősség innentől azonban már Emery vállát nyomja, hisz ezzel a kerettel villantania is kell majd valamit, nem csak a ligában, de Európában is. Cholo fiait sem kell persze félteni, hisz a 'Tico rendkívül megerősödött az elmúlt néhány hétben. Jackson Martinez és Vietto leigazolása mellett a legnagyobb fegyvertény a Chelsea által körbeudvarolt Griezmann és Koke megtartása, valamint Filipe Luiz visszaszerzése volt. A két edző legnagyobb feladata jelenleg ugyanaz: a lehető legrövidebb idő alatt megpróbálni csapattá gyúrni ezeket a fantasztikus játékosokat. Az első fordulót Gabiék abszolválták nagyobb sikerrel, bár a Las Palmas ellen még érezhető volt a döcögős játék, ill. Arda Turan hiánya. Pikáns, sok lapos, sok gólos csatát várunk a forduló összecsapásán

Monchi és a feledés homályába merült Llorente

20:30 Valencia - Deportivo La Coruna

A Valenciának, ha bármit is akarnak ettől a szezontól, pótolnia kell Otamendit. A Rayo ellen a védelem ingatag lábakon állt, elöl pedig a Monaco elleni BL-selejtező mérkőzés zavarhatta össze a fejeket, mert Piattiéknak sikerült a lehetetlent is kihagyniuk. A keret fiatal, és erős, de Nunónak sok dolga lesz még a csapattal. Mindettől függetlenül a Deport immáron biztos BL résztvevőként simán el kell intézniük a Mestallában.

Játszanak még két kiesési rangadót:

22:30 Getafe - Granada

22:30 Las Palmas - Levante

Friss hírekért és érdekességekért kattints a facebook oldalunkra!

La Liga is calling you...

Ma este kezdetét veszi a Primera Divisón 2015-16-os szezonja, mi pedig még nem elkésve publikáljuk nektek az idénylatolgató posztunkat. Ismételten hármas bajnoki versenyfutásra számítunk, az eddigieknél erősebb Sevillával és egy a bajnokságban szerényebben teljesítő Valenciával a második sorban.  Az Eibart pedig kiejtjük. Megint.

 

Közép-Európa Magyarország legfanatikusabb spanyol foci rajongói igyekeznek összerázódni az előttünk álló esztendőre, ezt pedig egy esélylatolgató bejegyzéssel próbálják bizonyítani. Hosszú, de szellős. Komoly, de komolytalan.

A kommentek között számítunk a ti véleményetekre is.

1. Ki lesz a bajnok?

Pedro: Ha hozza a tavalyi védekezését, akkor a Barcelona. Ha képes gólokban felnőni a feladathoz, akkor az Atlético Madrid. Sorry vagyok, de Benítez a Reallal elbaltázza.

Simon: Szeretném elhinni, hogy Simeone megint megcsinálja, az igazolások faszák, de valójában nem hiszem, csak szeretném, úgyhogy inkább rásírok, és azt mondom, hogy a Barcelona.

Bendak: Real Madrid. Így akarja a “sors”.

Pulga: Inkább a futballromantikus énem mondatja, de az Atlético Madrid lesz a befutó.

Equinox: A Realnak jönne a sora, de Benítez inkább kupás edző. Merész leszek, Cholónak jobb kerete van, mint tavaly, ez a csapat megverné a tavalyelőtti bajnokot is talán. Atlétinek reális esélye van, a triplázás után meg törvényszerű a visszaesés (elég a védekezést megnézni).

2. Kik szerzik meg a BL-helyeket?

Pedro: Barcelona, Real Madrid, Atlético Madrid, Sevilla - az első három nem újdonság, míg a 4. helyért az andalúzokat a Valencia előtt látom. A denevéreknél a háttérben érdekes huzavona zajlott a nyáron, ami nem szolgálta a felkészülést.

Simon: Barcelona, Atlético, Real, Valencia

Bendak: Real, Barca, Atletico, Sevilla - A Sevilla kiválóan igazolt. Monchi a transzferguruk királya. Hosszú idő után először nyereséges a klub, ráadásul a BL-be is bejutottak + jövőre jönnek a televíziós pénzek.

Pulga: Atlético, Barcelona, Real Madrid, Sevilla - Az első három evidens, csak a sorrend lesz a kérdés. A Valencia tovább folytatja, amit Peter Lim Nuno alatt megkezdett, de annak a fizikai focinak lesznek hátulütői a kettős terhelés miatt. Emery meg rutinos, kihasználja.

Equinox: A 3 szokásos mellett idén a Sevilla lesz a befutó. Emerynek más sem kell, mint motivációs lehetőség, egy még mindig feltörekvő klub, a keret ehhez ideális. A Valencia pedig olyan terhelést kap, amilyet az idei keretük nagyrésze még nem tapasztalt.

3. Kik jutnak az Európa-ligába bajnoki helyezés szerint?

Pedro: Valencia, Villarreal

Simon: Athletic Bilbao, Villarreal

Bendak: Valencia, Villarreal

Pulga: Valencia, Bilbao

Equinox: Valencia, Bilbao, Villarreal (ugyanis a kupát is európai csapat nyeri, lásd lejjebb)

4. Ki nyeri a kupát?

Pedro: megjósolhatatlan..., legyen a Real Madrid

Simon: Atléti

Bendak: Atletico Madrid

Pulga: Real Madrid (bartendernek leesik valami)

Equinox: aki hamarabb kiesik a BL-ből, és/vagy nem lesz bajnok, és/vagy könnyebb ágon jut el a döntőig. Az idén triplázó Barca a kupában címet véd.

5. Kik lesznek tisztes távolságban mindkét forró zónától? A ligára kevésbé jellemző stabil középcsapatok:

Pedro: Athletic Bilbao, Celta, Rayo, Real Sociedad, Málaga, (Espanyol) - utóbbit azért jelképesen zárójelbe tenném.

Simon: Rayo, Betis, Celta

Bendak: Celta, Granada, Real Sociedad, Rayo, Malaga

Pulga: Sociedad, Rayo Vallecano, Málaga, Betis, Celta Vigo (nem beszéltünk össze Ekivel, eskü)

Equinox: Celta, Sociedad, Rayo, Málaga, Betis (jövőre kinéz egy Európa Liga!)

6. Alsóház, akiknek perzseli a tűz a valagát, de megússzák:

Pedro: Öt törékeny csapat van jelenleg a La Ligában: a Megyeri Balázst leigazoló Getafe, a teljes kérdőjel Levante, a megizmosodott Deportivo, a Sandoval-hatás alatt áll Granada és az indulását az Elchét sújtó kizárásnak köszönhető Éibar. Rajtuk mind ott van a rajt pillanatában a “kieső bélyeg”: ezek közül a Granada, a Getafe és a Depor megmenekül. A feljutók közül a Real Betis és a Las Palmas bennmaradhat: őket hajtja a lendület és a keret is reménységre ad okot.

Simon: Depor, Málaga, Éibar

Bendak: Espanyol, Deportivo, Getafe - Az Espanyolnál sok a távozó, a pótlásuk pedig nem sikerült megfelelően. A Depornak a tavalyi kínlódás után ez is előrelépés lesz, a Getafe pedig mindig megússza (ráadásul idén már magyar kapussal vágnak a szezonnak, szóval ezért is remélem, hogy bennmaradnak).

Pulga: Espanyol, Deportivo, Gijón, Granada, Getafe

Equinox: Espanyol (túl jó a keret kieséshez, de a középmezőnyhöz sokat gyengült), Granada (Sandovalban nagyon bízom!), Getafe (Escribában is), Deportivo (erősödnek, pénzért igazolnak, valami megindulhat).

7. Akiktől búcsút veszünk, avagy a három kieső:

Pedro: Levante, Éibar, és a három feljutó közül az egyik, meg is nevezem: Sporting Gijón

Simon: Granada, Gijón, Las Palmas. Az utóbbiban játszik egy Simón. Túl kicsi kettőnknek ez a liga. Menniük kell.

Bendak: Las Palmas, Eibar, Gijon - Az Eibar egyszerűen túl kicsi, ráadásul fontos távozóik is voltak. A Betis jól igazolt és a táboruk/stadionjuk beordítja őket legalább a 15. helyre, ezért az elmúlt éveket alapul véve azt mondom, a másik két újonc fog távozni.

Pulga: Levante, Eibar, Las Palmas - Első kettő nálam szinte biztos, a Las Palmas meg azért, mert valamelyik újoncnak muszáj kiesnie.

Equinox: Eibar mindenképpen, Gijón és rendkívül sajnálatos módon Levante.

        

8. Gólkirály, top 3, Zarra-díj:

Pedro: Pulga benyomta Soldadót, ezen mondjuk besírtam… Sajnos ez unalmasan egyértelmű: Cristiano Ronaldo vagy Messi. Őket megszoríthatja Neymar, Suárez, Griezmann vagy Jackson Martínez (ha utóbbi kettős jól szerepel, az Atleti ott lehet a bajnoki címért folyó harcban a hajrában). Valahol furcsa, hogy a Realból nem tudnék több potelnciális jelöltet megnevezni. Benzema, Bale, James? - hagyjuk már...

Simon: Ronaldo, Messi, Jackson Martínez - Zarra: Soldado

Bendak: A drogok rosszak pulga, értem?! Ronaldo, Messi, Neymar , Zarra-díj: Paco Alcacer, vagy Aduriz

Pulga: Messi, Cristiano Ronaldo, Jackson Martínez, Zarra-díj: Soldado - mókáznak Pedroék, de majd lesz a szezon végén össznépi pippantás :D Soldadot a kezdőbe igazolták, a Villarreal pedig egy proaktív csapat, vagyis kellőképpen ki fogják őt szolgálni.

Equinox: Messi lesz a gólkirály, mögötte CR, harmadik meg Jackson Martínez. Érvek is kellenek? Messi tavaly óriási hátrányból is befogta a portugál fenomént, CR-t idén Benítez néhanapján rotálni is fogja, Jackson Martínez pedig a klub hagyományaihoz híven igazi nehézbombázó lesz. A Zarra-díjat pedig Paco Alcácer kapja, mivel Santi Mina épp mögötte fog padozni. Aduriz is beleszól majd a versenybe, de ebben a ligában a felszállóágban levő fiatalok szoktak érvényesülni.

9. Zamora-díjas kapus?

Pedro: Claudio Bravo - a liga legjobb kapusa. Navast azért nem merem mondani, mert mi van ha leigazolják De Geát? Marad neki a pad.

Simon: Oblak

Bendak: De Gea

Pulga: Oblak

Equinox: Oblak. Ter Stegen vagy Bravo az előttük levő védelemnek köszönhetően nem nagyon hiszem, hogy helytállnának ebben a versenyben.

10. A szezon kellemes/kellemetlen meglepetése, ki fog nagyot előrelépni, vagy visszaesni, rövid indoklással:

Pedro: A Las Palmas a Segundában olyan szép támadófocit játszott, hogy sok kellemes élményt szerezhet a Primerában is. Az Éibarnak tavaly nagyon szurkoltam, most viszont szinte biztos vagyok benne, hogy csalodás lesz a Garitano nélkül küzdő együttes.

Simon: A Sevilla lesz az, negatív értelemben. Pont azért, mert az utóbbi időben a teljesítmény okán megnőttek velük szemben az elvárások, de amit idáig műveltek, már az is baromi nagy szó, és idővel ugye minden csapatnak lejár a szavatossága - ha nem ebben a szezonban, akkor a következőben..

Bendak: Sevilla előrelép a TOP 4-be, és a Betistől is sokat várok, jól igazoltak, így minden adott, hogy simán bennragadjanak. Az Espanyol szvsz a kiesés ellen fog küzdeni majd, ahogyan a Getafe is, de megint megússzak, mint mindig. A Villarrealban nagyon bízom, hogy végre elkerülik őket a sérülések, mert egyébként rendkívül szép és effektív focit nyomnak, amivel Európában is helyt állhatnak.

Pulga: Kellemes meglepetés lesz az Atlético bajnoki címe :) Cholo napról-napra bizonyít, amióta átvette a madridi csapatot, de szerintem most áll a legnagyobb kihívás előtt: ez az Atléti már nem csak a brusztolós, fizikai párharcokra építő focira alkalmas, hanem a kreatív, technikás játékra is. A Real elleni BL negyeddöntő pedig megmutatta, hogy a bajnoki címhez vezető út már nem járható. Azaz muszáj változtatnia. Ha Simeone megtalálja a stílusok közötti egyensúlyt, akkor borítékolható az újabb sikeres esztendő. Nemzetközi vizekre evezve még várok egy sevillai vagy valenciai menetelést.

Equinox: A Betis nagyon okosan erősödik, visszahozták Pepe Melt a másodosztályú szezon közepén, nagy hangulatú meccseket játszanak majd a 30 ezer bérletes szeme láttára. Jövőre pedig megtámadják az európai helyek egyikét. Örülök, hogy újra első ligás meccs a sevillai derbi.

11. Távozik-e idő előtt Benítez. Ha igen, mikor és miért?

Pedro: Maradjunk annyiban, nagyobb az esélye annak, hogy ráég a pad, mint hogy vele fejezik be a bajnokságot. Nekem pillekönnyűnek tűnik karaktere a szuperegókkal megtömött Real-öltözőben.

Simon: Simán, és mindenkinek kellemetlen lesz egy ideig.. de aztán csak jobb jöhet, és jön is..

Bendak: Nem. Egyrészt jó szezont fut majd a Reallal, másrészt óriási blama lenne Pereznek, ha a közönségkedvenc Carlo helyére érkezőt máris az első szezonban seggbe kellene rúgnia.

Pulga: Az ki? Majd a szezon végi bronzérem miatt fog távozni. A Real szurkolók is kétkedve fogadták a pincért, úgyhogy lesz hőbörgés egy-egy botlás után. Ha a média is kikezdi, akkor esetleg dobbanthat idő előtt.

Equinox: Nem, de nagy lesz a zúgolódás 1-2 szenvedős meccs után. Aztán majd a BL-ben kárpótolja a szurkolókat, de hogy megnyeri-e, arra határozott nemet mernék mondani.

12. Visszajön-e Bielsa a ligába? Ha igen, hova?

Pedro: Erre mondják, tudja a fa@#&-om. Én nagy szerelmese vagyok El Loco munkásságának, de kieső csapatot nem venne át, ilyen munkára sem az alkata, sem a  habitusa, sem a játékosfilozófiája nem megfelelő (bárányokkal nem lehet vadászni menni - az öreg meg nem fog 10 emberrel szezonokat bekkelni), a nagyokhoz meg nem hívnák (most képzelj el egy valenciai sajtájt, amit Bielsa tart). Az Athletic pont illett hozzá, de Valverdét nem fogják könnyen kipenderíteni. Nem is kívánom neki.

Simon: Nem bánnám, csak nem látom, hova.

Bendak: Jó lenne, de nem hinném. Dél-Amerikát tippelem, mint következő megállót. Talán valamelyik válogatott a Copára..

Pulga: Teljes mértékben a Bielsa stílus szopója vagyok, de csatlakozva a többiekhez, nem látom a helyét.

Equinox: Sajnos szerintem sem, én sem látom a helyét, ahova mehetne, ott nagyon jó szakemberek dolgoznak (Valverde, Marcelino, Mel). Málagába szintén nem, mivel ott más a felfogás, a nagyok pedig nem fogják hívni, akármekkora karakter is. Meg nem is lesz edzőváltás az élcsapatoknál.

13. Ki lesz az első távozó edző?

Pedro: Lehet röhögni, de én Benítezt mondom.

Simon: Passz.

Bendak: José Luis Mendilibar - Eibar, vagy Paco Herrera - Las Palmas (vagy a Moyes)

Pulga: Lucas Alcaraz vagy Mendilibar (az Eibar első osztályra való alkalmatlansága okozhatja a vesztét)

Equinox: Szerintem Mendilibar lesz az első, tél körül. Az Eibar pedig száguld a Segunda felé majd.

14. Hány százszalékos csapat lesz az első 3 forduló után?

Pedro: három

Simon: 2

Bendak: 3 - Real, Valencia és egy kis mákkal a Celta

Pulga: egy sem

Equinox: Barca, Atléti, Sevilla a sorsolása miatt nem, a Realnál ez nem szokás, így maradhatna a Valencia. Szerintem egy sem lesz.

15. Hány hazai 1-0-ás vereséget szenved a Barca?

Pedro: Hát, tavaly kétszer kaptak ki a Camp Nouban. Ha idén töbször esik meg velük, oda a bajnoki cím, így a kérdésre a válaszom, maximum kettő.

Simon: egyet sem - ami nem jelenti azt, hogy ne lehetne hazai vereség, de sztem nem lesz 0:1.

Bendak: 1 - Malaga

Pulga: Egy-két hazai veresége biztosan lesz a katalánoknak, de hogy azok milyen végeredménnyel zárulnak, a fene tudja.

Equinox: nagyon keményen és zártan védekező csapatok ellen nagyon meg fognak szenvedni. A Málaga, Bilbao, Valencia nagy napján foghatja őket, de egyik sem fogja. Cholo viszont igen, a válaszom: egy.

16. Ki lesz a liga döntetlenkirálya?

Pedro: Tavaly a Villarreal volt, aki a szezon végére összeplöttyedt, s így a Submarinónak el is úszott a BL-álom, de a Celta is jó a bámulatosan rossz sorozatok felépítésében, így inkább a keltákra szavazok. Éljen Vigo!

Simon: Málaga - én egy ideje azt sem bánnám, ha kiesnének.

Bendak: Sociedad vagy Malaga. Itt is inkább az útóbbi. Az elnök lemondott, fiatal játékosok távoztak, pótlás alig jött. Igencsak defenzív profilra számítok tőlük ezéven.

Pulga: Paco 'jóaziksz' Rayoja :) Málaga vagy Gijón

Equinox: Alsóházban a Gijón (lentről is a védelmükkel jöttek fel), középmezőnytől felfelé meg a Málaga. Egy biztos, a Rayónak lesz a legkevesebb.

17. Hány gólt szerez büntetőből Cristiano Ronaldo?

Pedro: amennyit befújnak a Real Madridnak.

Simon: Mínusz egy Pedro tippjéből.

Bendak: Idén (ebből is) meglesz a decima :) 10!

Pulga: Ahány izzadós meccse lesz a Realnak.

Equinox: Amikor pályán lesz, mindet ő lövi, Diego Alves ellen szokás szerint kimarad, de lesz közte bírózós is, meg olyan is, amikor az ellentábor süvölt, hogy már megint Pérez rendelte, holott lábat, testet mindent kaszál majd a hibázó védő. 2 évvel ezelőtti Elche elleni homorításokért (tudom, Bale volt) remélem, egyre kevesebb ingyengól jár majd, főleg a nagyoknak. Számszerű tippem: 9, ez kb. minden negyedik meccsen jelent egyet..

18. Hányszor kap majd pirosat Piqué szövegelésért?

Pedro: Most rávágtak a szuperkupás kurvaanyázásért négy meccset, így tuti figyelni fog, hogy befogja a száját. A válasz: zéró.

Simon: Pirosat egyet sem, sárgát többet is.

Bendak: Szerintem nem bírja ki, hogy ne pofázzon (vissza), ráadásul Bartrának is kellenek a játékpercek. Biztosan lesz még rá precedens.

Pulga: A mostani ban majd meghozza az eszét. Pirosat kaphat, de nem szövegelésért.

Equinox: A Real ellen nem fogják kiszórni, de majd lesz 1-2 kiscsapat elleni meccs, amikor ráfázik amjd. Pirosat szerintem 2-t fog kapni, az egyik majd azért lesz, mert tojik a bíró utcalány anyukájára.

19. Kik lehetnek a nyár igazolásai?

Pedro: Elég szomorú vagyok a nagy távozók miatt: Xavi, Casillas, Pedro, Mandzukic. A helyükre hozott új La Liga-arcok közül Jackson Martínezt ki kell emelni. Ha a kolumbiaival egy sötét sikátorban futnék össze, tuti berosálok. Komolyan mondom, csoda, hogy ebből a gyerekből nem bokszoló lett. Olyan lövése van, mint a bivalynak, komoly feladat lesz megállítani. Egy baja, hogy ázsiójához képest picit labdaügyetlen. A gyönyörre ott lesz Cholónak a huzogatós Vietto.

Simon: Soldado, akiben ugyanúgy benne van, hogy a nyár csalódása legyen, de mivel pár kérdéssel ezelőtt odadobtam neki a Zarrát, muszáj lesz az előbbi forgatókönyvhöz tartania magát. Aztán én is sokat várok Jackson Martíneztől, és egyáltalán, kíváncsian várom, mi épül támadásfronton az Atlétinél..

Bendak: A nagy távozók miatt (Xavi, Casillas, Pedro) fáj a szívem kissé, de jó látni, hogy a Barca, a Real és néhány másik csapat még mindig vonzó a külföldiek számára. Jackson Martinez nagyon jó igazolás az Atletico számára, ill. Filipe Luis visszatérésével a védelmük megint nagyon kompakt lesz. A Barca két igazolása (Arda és Vidal) is nagyon jónak tűnik, de Xavit több, mint nehéz lesz pótolni, és biztosan megérzik majd a hiányát a pályán kívül és belül is. A Real isten tudja miért épp Danilót vette meg, de rossz biznisz biztosan nem lesz, valamint nagyon tetszik, hogy Benitez számít a fiatalokra és nem szükségszerűen galaktikusokat igazol. A Sevilláról már említettem, hogy Monchi megint varázsolt (Konoplyanka, N’zonzi, Krohn-Dehli, Rami, stb.), és ez biztosan meglátszik majd az eredményeken is, a Valencia viszont nem erősödött annyit, hogy komolyan felvehesse a versenyt a TOP hárommal. Sőt. Otamendi távozásával többet veszítettek, mint sokan hinnék, ráadásul a BL miatt is szenvedni fognak. Santi Mina pedig szerény véleményem szerint rosszul döntött, hogy ilyen korán távozott a Celtától. Kíváncsian várom továbba Jonathas szereplését a Sociedadban, illetve Asensio teljesítményét az Espanyolban.

Pulga: Imádom az Atlético igazolásait. Jackson Martínez tökéletesen illik a Falcao-Diego Costa sorba, Griezmann-nal el fogják osztani a gólokat. Vietto a tavalyi idény felfedezettje, fiatal, gyors, ha fizikailag is összeszedi magát, akkor nagy kincse lehet a következő évek Atléticojának. Carrasco szintúgy. Konoplyanka óriási fogás a Sevillának, csak azon csodálkozom, hogy ennyi ideig húzta Ukrajnában. A Feyenoordos időket felelevenítve Guidetti lehet a Celta első számú gólfelelőse, Ebert csak felfelé húzhatja a Rayot (emlékszünk még a Valladolidos időszakára?), a Betis meg ugyan a nyuggerek házából kukázott, de van der Vaart és Westermann aligha lehet melléfogás. Lehetne még sorolni a neveket, de azt mondja már meg nekem valaki, hogy Negredo mi a f.sznak kellett a Valenciának, pláne ennyi zsozsóért. Az előző szezonban sem tudott megragadni a kezdőben, most meg már kár lenne elszedni a játékpereceket Santi Mina elől (Paco Alcácer így is el fogja).

Equinox: Sajnálom Santi Mina, Juanmi távozását (nagyon erős, szolid Málagánk volt tavaly!). Nagy ikonok léptek le a clásico csapatok háza tájáról is, nekem hiányozni fog Bacca is nagyon, Sergio Garcíát meg nem tudom hova tenni. Az érkezők közül Martínez izgat a legjobban, a ligán belül klubot váltók közül pedig Vietto, Castillejo és Casilla.

Tartsd a kezed a spanyol foci ütőerén: La Liga Loca a facebookon is!

süti beállítások módosítása
Mobil