Időről időre meglovagoljuk a történelem álomfoltos táltosát, hogy hátrafelé nyilazva vágtázzunk vissza a múltba, így énekelve meg a spanyol labdarúgás egy-egy felejthetetlen pillanatát. Most 10 évet szakítunk az idő aranyfonalán, hogy lássuk, amint a Barcelona vert helyzetből fordítva, a 10 emberrel küzdő Arsenal orra elől elhódítja a BL-serleget. Ünnepeljünk, hiszen 2006. május 17-én emelték magasba Ronaldinhóék a Bajnokok Ligája-trófeát! 

A finálé nem indult jól a katalánok számára. Mondom ezt annak ellenére is, hogy Lehmannt Terje Hauge norvég sportárs már a 18. percben lezavarta a pályáról. Henry egyre-másra robbant rá Valdés kapujára, Eboué pedig megállíthatatlanul robogott fel s alá az ágyusok jobb oldalán. Rijkaard Ronaldinho vezette Barcelonája csak szenvedett, így  a pofon elkerülhetetlen volt: Campbell álomfejessel mattolta a katalán védelmet. 0-1.

A fordulás után sem javult a helyzet, egészen addig, míg a holland tréner a 61. percben pályára nem küldte a Barca svéd veteránját, Henrik Larssont. A támadó előbb parádésan szolgálta ki Eto'o-t, majd a szintén csereként szóhoz jutó Bellettit hozta gólhelyzetbe...Két passz, két gól, Barca-fordítás, így vált felejthetetlen culés estévé a párizsi döntő.

Barcelona-Arsenal, 2-1

 37': Campbell, 0-1

76': Eto'o, 1-1

81': Belletti, 2-1

A Barcelona kezdője: Valdés, Oleguer ('71: Belletti), Márquez, Puyol, Van Bronckhorst, Deco, Edmílson ('46: Iniesta), Van Bommel ('61: Larsson), Giuly, Ronaldinho és Eto'o.

Az Arsenal kezdője: Lehmann,  Eboué, Touré, Campbell, Cole, Pirés ('18: Almunia), Gilberto Silva, Fábregas ('74: Flamini), Hleb ('85: Reyes), Ljungberg és Henry.  

Mielőtt még egy kézlegyintéssel elintéznénk a két gigász mai meccsét és vele a bajnoki címmel járó izgalmakat, ugorjunk kicsit vissza az időben. Nem is olyan régen a Barcelona hazai pályán maradt alul a csalódást keltő Valenciával szemben, amivel a hosszú hónapok alatt összeszorgoskodott előny gyakorlatilag semmissé vált. A bajnokság megszűnt maraton lenni többé, helyette egy öt fordulós sprint vette kezdetét. A sprint lényege, hogy nem hibázhatsz, minden egyes levegővételnek, mozdulatnak döntő jelentősége van. Ebben a kegyetlen mentális teherrel járó versenyfutásban az Atlético Madrid botlott meg először, amivel búcsút is intett a La Ligának. Maradt tehát a két örök rivális, a Barcelona és a Real Madrid. Tiszta sor, hogy a blancók csak akkor lesznek bajnokok, ha megverik a Deportívót és közben a Granada pontot rabol a katalánoktól. Ehhez egyébként a spanyol futball Platinije is adhat egy kis extra motivációt, ami tegyük hozzá gyorsan, teljesen jóhiszemű ilyen helyzetben.

Drámai végjátékra most aligha számíthatunk, de a történelem unalmas bugyraiban azért találunk érdekességeket. A 90-es évek elején még előfordulhatott, hogy egy csapat 55-56 ponttal bajnokságot nyerjen az utolsó fordulóban. Ezt az időszakot lovagolta meg Cruyff Barcája, akik három egymást követő évben is aranyérmesek tudtak lenni a körülmények szerencsés alakulásának köszönhetően. Az 1991/92-es szezon záró játéknapján a Real Madrid egy pontos előny birtokában utazott a Kanári-szigetekre, ahhoz a Teneriféhez, amelyet a királyiak egykori kiváló játékosa, későbbi sportigazgatója, Jorge Valdano trenírozott.  A mérkőzés a tervek szerint alakult, a Real Hierro és Hagi révén már korán megszerezte a vezetést, amire még a szünet előtt tudott válaszolni a Tenerife. Eközben a Camp Nouban is zajlottak az események, de Stoichkov duplája hamar kedvét szegte a bilbaóiaknak. A második félidőben aztán borult minden, az oly közel lévő bajnoki cím kihullott a király kezei közül, amikor előbb Ricardo Rocha egalizált, majd rá egy percre Pier fordította meg az eredményt. Tenerife-Real Madrid 3-2, Barcelona-Bilbao 2-0. A tenerifei hősöket örökre szívükbe zárták a katalán szimpatizánsok.

A tenerifei átok

Egy évre rá kísértetiesen hasonló a szituáció. A Real vezeti a tabellát, az utolsó fordulóban a Teneriféhez utaznak, miközben a Barcelona a Real Sociedadot fogadja. Még hogy a történelem nem ismétli önmagát, höhö. Jorge Valdano 2-0-ra veri volt csapatát, Cruyffék 1-0-ra a baszkokat. Helycsere az élen, újfent örülhet Katalónia.

A legdrámaibb szituáció viszont a 93/94-es idényre maradt. A Real Madridot leváltotta a Deportivo, akiknek csupán annyi dolguk volt, hogy hazai pályán begyűjtsék a három pontot a Valenciával szemben. A galíciaiaktól egy egységgel lemaradva állt lesben a Barca, akik a Sevillát fogadva döbbenten konstatálták, hogy Diego Simeone éppen szertefoszlatja a bajnoki címről szövögetett álmokat.  A vége mégis sima lett, a futószalagon érkező Barca gólok (Stoichkov 2, Romario, Laudrup, Bakero) egyre nagyobb nyomás alá helyezték a Deport, akik képtelenek voltak betalálni. Végül az utolsó percben felcsillant az esély, amikor is Nandóval szemben követtek el szabálytalanságot a 16-oson belül. Az ítélet tizenegyes. Miroslav Djukic éppoly szarul rúgta a büntetőt, amilyen szarul később a valenciai edzősködése elsült. Az eredmény azonnal eljutott a Camp Nouba, majd némi sugdolózás után Nunez elnöknek is leesett a csízió, miszerint újfent bajnok a csapata.

Visszakanyarodva a jelenbe, az alsó régióban három csapatnak van még esélye megőriznie az első osztályú tagságát. Ezek közül kettőnek könnyes szemmel intenénk búcsút, a maradék egyet meg már évek óta a Segundába követeljük. Gondolhatjátok, hogy végül melyik fog bent maradni... A Getafe megtestesít mindent, ami nem a spanyol élvonalba való (kivéve Pedro Leónt és Sarabiát). Nem is érdemes velük külön foglalkozni, egy ótvarszar csapat, ótvarszar szurkolótáborral. Az edzőváltás mondjuk jót tett nekik, Esnáider összekapta őket a szokásos szezon végi darálóra, amiből egyszer már ők is kijöhetnének vesztesen. Majd jövőre (by gunners).

A Sporting Gijón megítélése szerintem semleges. Hiányozni fognak a Molinónban rendezett csörték, Abelardo kopasz gránátvörös-kék buksija, de most őszintén, Halilovicon kívül volt bennük bármi érdekes? Egyértelmű, hogy még nem állnak készen a Primera Divisónra, de mi azért sajnáljuk őket. Halilovic miatt.

Rayo Vallecano. Bekövetkezett az, amitől féltünk. A Rayo hosszú évek óta pengeélen táncol, de eddig mindig sikerült úgy keverni a kártyákat, hogy végül megragadjanak a középmezőnyben. Paco Jemez olyan attraktív futballt honosított meg a legkisebb madridi csapatnál, amellyel talán örökre bevéste magát a La Liga históriás könyvébe. A kezei alatt olyan játékosok teljesedtek ki, mint Diego Costa, Leo Baptistao, Bueno vagy Saúl Niguez. A bundagyanú és a sajtóval való összeszólalkozás ugyan árnyalja a képet, de Paco Jemez úgy távozik az élvonalból, ahogy arra csak a legnagyobbak képesek: stílusosan, önmagához hűen.

Rayo Vallecano: oly' bájos és törékeny

Pacoval vagy nélküle, egy év múlva ugyanitt!

A csapat neve a Copa del Rey sorozatból lehet ismerős sokaknak, amikor az akkor Segunda B-ben harcoló "kicsik" kiejtették a Pellegrini által vezetett Real Madridot a Király-kupából (2009/2010). A csodát a spanyol sajtó Alcorconazo néven ma is emlegeti. Most újra felkapta a csapat nevét az internet: az Alcorcón ugyanis kijátszotta a cuki-kártyát, ami elsőre ugyan émelyítően édes, de nem lehet nem megenni! 

A mindössze 4 éves Paula, az Alcorcón vezérszurkolója énekelteti az ultrákat, majd az öltözőben a csapat játékosait:

No te rindas porque,

Hay un fondo que canta por ti!"

azaz:

Alcorcón, aaaallléééé!

Soha ne add fel, mert

Egy szektor csak érted énekel!

Az Alcorcón 37 forduló után a Segunda A (másik nevén Liga Adelante) középmezőnyében foglal helyet (22 csapatból a 9. pozícióban, 55 ponttal várja a folytatást), a feljutásért rendezett playoffra még odaérhet.

Időről időre berobbantjuk Doki és Mcfly DeLorean-jét, hogy a csodagép segítségével visszasuhanjunk a múltba és felelevenítsük a spanyol labdarúgás egy-egy meghatározó pillanatát. Most 21 évet repülünk tova, hogy lássuk, amint 1995. május 10-én a Zaragoza magasba emeli Nayim csodagóljával a KEK trófeát.

A Zaragoza története során még sosem nyert bajnokságot, de a nemzetközi színtéren már letette névjegyét. A Víctor Fernández (ma a Real Madrid utánpótlás igazgatója - szerk.) által irányított "mányók" Király-kupa-sikerüknek (1994) köszönhetően az 1994-95-ös szezonban rajthoz állhattak a KEK-ben, melynek a döntőjébe is beverekedték magukat: a negyeddöntőben a Feyenoordot, az elődöntőben a Chelsea-t búcsúztatták. A fináléban, aminek a párizsi Parc des Princes adott otthont, a címvédésre készülő Arsenal várt az esélytelenebb aragónokra.

Víctor Fernández a Cedrún; Belsué, Cáceres, Aguado, Solana; Nayim, Aragón, Poyet; Pardeza, Esnáider és Higuera fémjelezte tizengyet küldi csatába, mely ragyogóan állja a sarat. Parádés meccs, sok helyzettel, de a félidő 0-0. A fordulás után Esnáider előnyhöz juttatja a spanyolokat (25-ről varrja szét Seaman kapuját), de az angolok nem adják fel: Hartson egyenlít. Hosszabbítás.

Mikor már mindenki a tizenegyesekre készül, a ceutai Nayim, aki a Barca utánpótlás bázisán nevelkedett és pályafutása során megfordult a Tottenhamben (1988-1993) is, gondol egyet, majd 40 méterről(!) célba veszi a kaput. Villám-megoldás, váratlan és őrült, egyben felejthetetlen pillanat. Seaman hátrál, nyújtózik, de tehetetlen: a kivitelezés tökéletes. A Zaragoza e parádés találattal végül elhódítja a KEK-serleget! A mozdulat beleég a halhatatlanságba, Nayim pedig, mint oly sok csodagól szerzője, egy csapásra legendává válik.    

Nagyon fáj ez nekem. Tulajdonképpen nincs csapat, amelyik megérdemelné a kiesést. A Levante persze más, tőlük már fájdalmas búcsút is vettünk, de a még harcoló csapatok közül maradhatna az összes. Sok ismeretlenből áll az egyenlet, amelyből megkapjuk a három kiesőt és a bajnokot. Még a BME-n se tanítják és én sem próbálom most megfejteni, egyrészt mert matematikából gyenge voltam mindig is, illetve nem szeretném ha a kedves blogot böngészőben megnyitó és olvasó elkeveredne a számmisztikában. Lesz az utolsó előtti kanyarban kiesési rangadó, városi derbi és Celta – Málaga is. Lássuk tehát mi vár minket az ötórai tea vagy az estebéd mellé:

Getafe – Sporting Gijón: Ha én Sport TV lennék és háttérbe dobnám a nézettséget (csődbe mennék és kapnék a nyakamba egy rakat divatbarcást), akkor ezt a mérkőzést tűzném műsorra. Minden szempontból izgalmas, hajtós és drámai találkozó lesz, aki kikap az jó eséllyel ki is hullott a bajnokságból. Ez főleg a Sportingra igaz, amely odafele vereséget szenvedett a madridi kékektől hazai pályán, így ma különösen fontos lenne ezt a mérleget megfordítani, amely egy 2-3-as győzelemmel sikerülne is. Mindkét oldalon remek motivátorok vezetik  a csapatokat, a hajrában hozzák a hozhatót. Talán egy fokkal acélosabbnak tűnik az Esnaider féle Getafe, mind fejben, mind játékban. De lehet-e ilyenkor hideg fejjel pályára lépni? Kellene, de nem lehet.

​
Az ember aki kinevezése előtt motiválóra itta magát. Bejönni látszik.

Real Sociedad – Rayo Vallecano: Az előzőleg összefoglalt páros fél szemmel ezt a mérkőzést fogja majd követni. A Rayo ugyanúgy 35 pontos, mint a Getafe és a Sporting, viszont lényegesen egyszerűbb dolga lesz az utolsó fordulókban. A Soci maximum jobb pozícióért küzdhet ebben a két fordulóban, a Levante pedig már kiesőként csak egy örömfocival tudja meglepni a darazsakat. De ezek a darazsak ha koncentrálnak, akkor nagyot harapnak. Mindig meg tudták szorongatni az ellenfelet, a pontszerzéssel akadtak problémák. Ez a sorsolás azonban remek sansz, a keret pedig van annyira érett, hogy sikerüljön kiharcolni az első osztályú tagságot. A baszkokról nincs igazán mit mondhatni, egy kiszámíthatatlan, hullámzó klub, pont amilyennek egy igazi középcsapatnak lennie kell. Nem fognak beleköpni Paco Jémez levesébe sem.

Sevilla – Granada: Miután Emery zsinórban harmadszorra vezette be a Sevillát az Európa Liga döntőjébe (ennek igazából hírértéke csak akkor lenne, ha nem sikerült volna a döntő), mondhatni jelentéktelen mérkőzések következnek a Liverpool elleni döntőig. Már csak az ötödik helyért harcolhatnának, de minek, ha az EL-t úgyis megnyerik. Ez lehet a Granada szerencséje is, mivel jó esély ez a pontszerzésre. Az igazán nagy szám a győzelem lenne, ami már csak azért lenne fontos, mert az utolsó fordulóban a Barcelonát fogadják, amelynek még most sem biztos a bajnoki címe. Mióta José González átvette a csapatot, azóta egy sima egy fordított a mérleg, szép sormintás a csapat formája. Pókerben már lehet kaszált volna vele egy nagyot. Most viszont nem kaszálni kell, hanem szántani. És nem neki hanem a srácainak.

​
Vajon jövőre is szól a kilenclövetű az élvonalban?

Villarreal – Deportivo: Kassai Viktor a nyaralási célpontok közül vélhetően kihúzta Vila-Real városát, ha hasonlót szeretne látni leutazhat Siófokra, a város majdnem ugyanakkora és a helyi csapat is sárga. Félretéve 2011 legjobb játékvezetőjének bírálatait, a játékosok fejében is  elég nagy volt a rumli („My head is a jungle, jungle”), ami sajnos meghatározó volt abban, hogy a Villarreal idén sem jut be semmilyen fináléba és nem fog nyerni semmit. A bajnokságban komoly célja már nincs a tengeralattjárónak, a negyedik hely már biztos. Viszont Toral (vagy Rotal) nem tudja alkalmazni a tartalék keretét, mivel sok fiatal tegnap a Villarreal B-t szolgálta. A Deportivo teljesítményére érdemes kitérni, mert komoly csalódás félév óta. Meccset jó ha egyet nyertek, zömében csak döntetleneket játszottak, ezzel a kiesés szélére sodródtak. Megnyugtató tény viszont, ha ma sikerül akár csak egyetlen egy pontot is szerezni, azzal jó eséllyel sikerül bennmaradni.

Barcelona – Espanyol: Egyesek szerint a forduló főattrakciója, szerintem egy egyszerű katalán rangadó, amin majd születik egy 4-0-s végeredmény. A bajnokság végkimenetele szempontjából a Barca egyetlen mérkőzést sem engedhet el, míg az Espanyol a Sevilla legyőzésével szinte biztosan bennmarad. Ez lesz a 198. Derbi barcelonés, amely eddig 113 Barcelona és 43 Espanyol győzelmet számlál 41 döntetlen mellett. A 3 pont sorsa nem kérdéses, csak az, hogy a perico ázsiója tovább csökken-e a futballvilág, de legfőképp a barcások szemében.

​
Így lehetne röviden összefoglalni a mai erőviszonyokat egy barcelonai derbin.

Real Madrid – Valencia: A Bernabeuban lassan sláger-eredmény a 2-2, vagy egyáltalán a döntetlen ha a Valencia Madridba látogat. Erre most is megvan minden esély a denevérek pocsék szezonja ellenére is, nagyok ellen jó a mérlege Mustafiéknak. A királyiakra visszatérve, sikerült a BL döntő és Zidane-nak is az, hogy első szezonjában eljutott erre a szintre. 14 éve játékosként emelhette magasba a BL trófeát, most edzőként teheti meg ugyanezt. Így talán nem rúgják ki fél szezon után. Ráérnek ha jövőre nem sikerül. A bajnokság megnyerése is még lehetséges dolog, ehhez viszont a Barcának és az Atletinek is el kellene hasalnia itt a hajrában, ezeket pedig nehezen lehet elképzelni, bár a Barcának Granadában nehéz dolga lesz. Tény, hogy ebben a Realban sokkal több lehetőség volna, ez idén a maximum volt.

​
Idén öltönyben is készülhet hasonló fotó.

Levante – Atlético Madrid: 2004-ig kell visszamenni addig, hogy az utolsó Atleti győzelmet feljegyezhessük a Ciudadban. Kérdés hogy biztos kiesőként mit fogunk látni tőlük. Örömfoci, avagy nem akarnak beleszólni a bajnokságba és átengedik a területet a magasabban kvalifikált ellenfélnek. Az az érzésem hogy nem fogják úri módon tálalni a saját tizenhatosukat és nem fogja érdekelni őket, hogy az Atlético bajnoki címre hajt. A matracosok Cholo vezényszavait nélkülözve fognak játszani, miután a Málaga elleni labdázgatás után eltiltották a szezon hátralévő részére. Azóta saját stábtagját molesztálta Münchenben a 72. percben és döntőbe vezette a csapatot két év alatt másodszorra. Bárki bármit mond, emberfeletti amit véghez vitt mióta trenírozza ezt a gárdát. Lehet, hogy duplázás lesz a vége? Ahhoz meg kellene törni a 12 éves átkot Valenciában.

Celta Vigo – Málaga: Brutál a Celta idén, végre sikerült felépíteni egy Európa Liga képes gárdát. Luis Enrique megalapozott mindent és Berizzo fel tudta juttatni arra a szintre, amire ez a csapat hivatott. Végig versenyben voltak az elejével és még most is tudnak feljebb jönni egy helyet, igaz ehhez kellene a Bilbao végelgyengülése. Túloldalon pedig csak a szokásos, jó játékosokból összerakott keret és felsőházi végeredmény. A BL korszak óta ezt tudja a Málaga, de ezt nagyon is jól tudja. Gyenge kezdés után Javi Graciában továbbra is bízott a klubvezetés és tényleg úgy tűnik, hogy csak idő kérdése volt az egész gépezet beindulása.

Las Palmas – Athletic Bilbao: Erre a csapatra sincsenek szavak, amit letoltak itt fél szezon alatt ezzel a kerettel, ezzel a költségvetéssel, na az is példátlan. A Las Palmas nem az hogy bennmarad, hanem a végére már ostromolta a Sevillát és küzd a Valencia – Málaga duóval a számukra bajnokság értékű nyolcadik helyért. A feljutók közül talán a legkiegyensúlyozottabb szezont produkálták, nagyon megérdemlik. A Bilbao is azt hozta amit vártunk, az EL terhelés miatt kicsit lagymatag, de eredményes szereplés, amely a csoportkörbe jutást eredményezheti. Hacsak a Celta nem gondolja úgy, hogy elkezdi pakolni a kazánt gazdagon. És végül, de nem utolsó sorban nagy tisztelet Juan Carlos Valerónnak, aki a mai napon fogja utolsó mérkőzését játszani a Las Palmas közönsége előtt. 372 bajnoki, 44 BL, 24 kupa és 18 UEFA kupa mérkőzéssel a háta mögött a bajnokikat 373-ra gyarapítva szögre akasztja a stoplist. Itt a szigeteken kezdődött a pályafutása, majd a Deporral érte el legnagyobb sikereit, itt vált belőle legenda, de a szurkolók sosem felejtik el a Palmasban töltött éveket. Ő sem felejtette el és visszatért. A 47-szeres spanyol válogatott középpályás 40 évesen vonul vissza a profi labdarúgástól. Gracias Juan!

​

Nem lehet egy oldalban összefoglalni ezt a történetet. Legenda.

Eibar – Betis: Nem rossz szándékból hagytam a végére ezt a mérkőzést, de tulajdonképpen tényleg jelentéktelen találkozó. Mindkét gárda teljesen nyugodtan állhat az utolsó fordulók elé, ez pedig vagy egy örömteli jó futballt fog eredményezni, vagy egy unalmas gólnélküli döntetlent. Ahhoz képest, hogy az Eibar – Mendilibar párosításból kiesést remélt mindenki, igazán ütőképes csapat vált az Elche anyagi problémái miatt második esélyt kapó baszkokból. Jobb a játékerő, hosszabb a kispad így az elejétől kezdve minden adott volt egy jó szezonhoz, csak Mendilibar személyétől tartottam, aki azelőtt az Osasunában és a Levantéban is megbukott. A Betis hullámzó szezont produkált, jól kezdtek, aztán nagyon sokáig visszaestek, Merino kinevezésével aztán megint képesek voltak eredményes játékra és ez középmezőnybeli helyezést ér majd. Egy biztos: Rubén Castro olyan mint egy jó nyolcvanas évekbeli rockbanda. Kicsit régi már, de ugyanazzal az energiával végzi a dolgát és sosem kopik ki a divatból. A spanyol futball AC/DC-je.

Az El Madrigalban aratott 1-0-ás győzelem után Marcelino serege tehetetlennek bizonyult a Kloppball ellen, így az Európa Ligában nem rendeznek spanyol házidöntőt. Hajtás után Saúl Niguez (faja1234) részletes taktikai elemzése következik.

Az Európa Liga izgalmasabbik visszavágója - a Sevilla úgyis megnyeri a sorozatot, az ég pedig kék - ismételten komoly taktikai párharcot hozott a két mestertől, azonban Klopp tanulva a múlt heti hibáiból jelentős változtatásokat hajtott végre mind a kereten, mind a meccsterven. A kezdőbe bekerült Emre Can, aki Lucas Leiva előző heti posztját foglalta el, hiszen a brazil mélységi szervezési készsége hagyott kívánnivalót maga után. Illetve bekerült a csatárposztra Sturridge, aki talán a legjobb angol játékos jelenleg, de legalábbis a Top 3-ban mindenképpen helyet követel magának. A vendégek kezdője nem hozott meglepetést, egyedül Musacchio váltotta a gyakran kiszámíthatatlan Baillyt. A kezdők a következőképpen festettek:

Mint az jól látható, Firmino nem került ki a pozíciójából az odavágóhoz képest, azonban Sturridge mögött lehetősége volt a nagyobb kreativitásra. A kezdő talán leginkább egy 4-1-3-2-re hasonlított, amely támadásban 3-5-1-1-é alakult, de most inkább csapjunk bele a lecsóba, jöjjenek Klopp diadalának részletei.

A Liverpool letámadási struktúrája

A hazaiak az előző körből tanulván igyekeztek ellehetetleníteni a Sárga Tengeralattjáró szélső-orientált támadásépítését, amely egy hete a következőképpen festett:

Ennek érdekében igyekeztek a két középhátvédet elszeparálni az irányítótól a két csatárral, leginkább a fedezőárnyékokat hívva segítségül, viszont a következő hármas sor már nem lépett fel a letámadással, hanem a széleket védte, így amikor esetleg Mario vagy Jaume Costa labdát kapott, el voltak szigetelve a társaiktól. Itt fel lehet vetni - sőt célszerű is - dos Santos, valamint Denis Suárez felelősségét, akik nem léptek vissza labdákért, hanem bebetonozott pozícióban várták az esetleges érkező labdákat. Ez egy komoly érvágás volt a vendégek számára, hiszen így leginkább Victor Ruiz és Bruno Soriano játékintelligenciájában bízhattak, amely bár esetenként hasznosnak bizonyult, nem lehetett erre építeni egy EL-elődöntőben.

A vörösök építkezése és hatásai

A Villarreal a jól megszokott 4-4-2-es letámadási formációt használta a vendégek ellenében, amelyet annyiban csinált másképpen, mint a Pool, hogy a csatárok nem támadták meg közvetlenül a két középhátvédet, hanem a szervező középpályást, Milnert igyekeztek szorosan követni. Ebben a feladatukban azonban nem működtek igazán jól, hiszen a csapatkapitány meglehetősen gyakran tudta megkapni a labdát közvetlenül a hátvédektől, hogy aztán továbbtegye a halfspace felé mozgó szélsőhátvédeknek:

A hazaiak támadásépítési struktúráját viszont jól megszervezte Klopp, amit aztán a fiatal, ám szinte arcátlanul érett játékot mutató Cannak köszönhetően tökéletesen sikerült kivitelezni. Az alapelgondolás az volt, hogy követve a Bayern, vagy akár a Barcelona példáját az Atlético ellen, egy középpályás húzódik vissza a két védő közé. Ennek legfőbb gyakorlati előnye, hogy a két csatárral letámadó ellenfél képtelen egyszerre akár négy, a szervezésben résztvevő emberre figyelni. Ezt még jobban segítette, hogy a Villarreal csatárai elszigetelten mozogtak a többi csapatrésztől, így sokkal könnyebb volt a visszalépő többi középpályást megtalálni a labdával, hiszen nagy hasadékok voltak a vendég csapatrészek között. Ezt más néven a vertikális kompaktság hiányának is nevezhetjük, ami megkönnyíti a támadó csapatnak a vonalak közé mozgó emberek megjátszását. Hogy azonban az eredeti gondolathoz visszatérjek, a Mersey-partiak remekül éltek a hosszanti irányban széteső vendégvédelem adta lehetőséggel, így hamar kipasszolták az első védvonalat:

Másik labdakihozatali koncepció volt még Lovren kihúzódása, amely során kiváló előrepasszokkal szolgálta ki csapattársait. Ennek a lényege az volt, hogy Lallana beljebb húzódott a szélről, így lekötötte a vendégek egyik belső középpályását, míg a szélső Clyne-t fogta. Ekkor jött képbe Firmino, és a Sturridge-adta lehetőség a mély visszajárásaira. A brazil az árnyékék posztjáról egészen a szervező középpályára lépett vissza, ahova a védők már nem követhették (és a maradék egy középpályás sem tudta felvenni a mozgását), így a Liverpool gyakran a védővonalból a támadóharmadba tudta juttatni a labdát: 

A támadóharmadbeli játék

Kloppot ugyebár mindenki ismeri, és kívülről fújja, hogy gegenpresszing a játékának alapja. Az ehhez szükséges támadás közbeni struktúrát viszont már kevesebben vélik fontosnak, pedig az egész koncepciónak ez a táptalaja. Ez a labdaorientált kompaktságot igényli, hiszen így lehet a lehető leghatékonyabban körbevenni a labdát szerző ellenfelet és lezárni a passzsávjait. Ezt a hazaiak rendkívül jól kivitelezték, amelyben azonban ismét szerepet játszott, hogy a két csatár messze elszigetelődött a társaktól:

További védekezésbeli hiányosság volt Marcelino legényeitől, hogy a széleket nem zárták le megfelelően, tűl szűkre szabták a védelmet, így a vörösöknek semmi erőfeszítésébe nem került, hogy beadásokig jussanak. Itt ismételten elő lehet venni a széslőket, akik hiába mutatták be az első mérkőzésen, hogyan célszerű a kilépő fullback hátát fedezni, ebből a tegnapi meccsen semmi nem valósult meg. (a kép az előző meccset ábrázolja)

Victor Ruiz piroslapja után viszont végleg ráborították a pályát a Villarrealra, hiszen a csere után a középpályán mindössze három ember maradt, amire a csapat nem volt taktikailag felkészülve, így gyakran törték át a védelmi vonalaikat a széleken.

Összegzés

A mérkőzést és a továbbjutást is megérdemelten húzta be a Liverpool, hiszen Klopp úgy játszotta le a mágnestáblánál Marcelinot, ahogyan az a spanyol mesterrel még nem esett meg a szezon folyamán. Egész egyszerűen a pálya minden pontján képesek voltak dominálni, és újra elkápráztatni a világot, emlékeztetve az embereket arra, miért is őszinte igazán a koncepciós futball.

Ahogy azt megszokhattátok, időről időre meglovagoljuk a történelem álomfoltos táltosát, hogy visszavágtázva a múltba, felelevenítsük a spanyol futball egy-egy emlékezetes pillanatát. Most 7 évet csapatunk át, hogy lássuk, amint a Barcelona tönkre veri a Bernabéuban Juande Ramos Real Madridját. 2009. május 2-án történt, hogy a katalánok 2-6-ra győztek a királyi szentélyben. 

A mérkőzést mai napig emlegetik a spanyol újságírók, mert döntőnek bizonyult Guardiola első triplázásának a kiharcolásában: később a bajnoki, a BL- és a Király-kupa-serleget is magasba emelte a gránátvörös-kék csodacsapat.

Azért az valahol mégis röhej, hogy az EL-elődöntőben harcoló Sevilla a La Ligában 36 forduló alatt idegenben egyszer sem tudta győztesen elhagyni a pályát... 

Unai Emery csapata eddig 18 fordulót vívott meg a Nervióntól távol, de ezalatt mindössze 9 pontot kapart össze (gólaránya: 12 rúgott, 26 kapott). A piros-fehér mérleg siralmas: kilenc döntetlen mellett kilenc vereség áll az együttes neve mellett. A szopóroller legutoljára az Espanyol stadionjában, a Power8-ban érte utol a Sevillát (36. forduló), ahol Caicedo gólja jelentette a kegyelemdöfést.

 Csak érdekességként: egyedül a kieső Levante tud rosszabb idegenbeli mérleget felmutatni a La Ligában. A pokoli sorozat eredménye, hogy a Sevilla jelenleg csak 7. a tabellán, 5 pontra lemaradva a Celta által birtokolt 6., EL-indulást jelentő pozíciótól. Látva a bajnoki formát, sok  jóra nem számíthatnak a Sevilla-hívek, mivel a hátra lévő két fordulóban Unai Emery együttese előbb otthon fogadja a kieséstől menekülő Granadát, majd utazik a San Mamésbe, az Athletic Bilbaóhoz. Így még az is lehet, összejön a "bravúr", és a piros-fehér sereg idegenbeli győzelem nélkül zárja a 2015/16-os kiírást.

A La Liga történetében eddig 12 alkalommal fordult elő, hogy 5 játéknappal a vége előtt két csapat egyenlő pontszámmal várta a visszaszámlálást. A Barcelona és az Atlético Madrid is élt már át hasonló izgalmakat, így mostani párharcuk nem egyedülálló. A statisztika a colchonéróknak kedvez: ha az Atleti lőtávolba került, nem hibázott, nyakán a vetélytárssal is elhódította a bajnoki címet! Megvan a bajnokunk?

A legendás versenyfutások közül a Barcelona összesen négyet számlál, amiből hármat behúzott, így mérlege impozáns  (75%) a "válságkezelésben". A katalán klubnál csak egy egyesület büszkélkedhet jobb statisztikával: az Atleti kétszer fordult rá a hajrára kéz a kézben és egyszer sem hibázott, azaz nyomás alatt mindig sikerült kivívnia a végső diadalt. Sőt, az 1972-73-as szezonban pont a Barcelonát viccelték meg a matracosok!

(As címlapja az 1972-73-as kiírás bajnokával, az Atletivel
- akkor a Barcát dobta le magáról a matrac)

2003-2004-es szezon - 33. forduló: Valencia és Real Madrid (70 pont). Győztes: Valencia (77 pont).

2002-2003-as szezon - 33. forduló: Deportivo La Coruña és Real Sociedad (66 pont). Győztes: Real Madrid (78 pont).

1992-1993-as szezon - 33. forduló: Barcelona és Real Madrid (50 pont). Győztes: Barcelona (58 pont).

1983-1984-es szezon - 29. forduló: Athletic Bilbao és Real Madrid (41 pont). Győztes: Athletic Bilbao (49 pont).

1979-1980-as szezon - 29. forduló: Real Sociedad és Real Madrid (44 pont). Győztes: Real Madrid (53 pont).

1972-1973-as szezon - 29. forduló: Barcelona és Atlético Madrid (40 pont). Győztes: Atlético Madrid (48 pont).

1949-1950-es szezon - 21. forduló: Celta Vigo, Real Madrid és Atlético Madrid (26 pont). Győztes: Atlético Madrid (33 pont).

1948-1949-es szezon - 21. forduló: Barcelona és Real Madrid (29 pont). Győztes: Barcelona (37 pont).

1939-1940-es szezon - 17. forduló: Sevilla és Espanyol (22 pont). Győztes: Atlético Aviación (29 pont).

1931-1932-es szezon - 13. forduló: Athletic Bilbao és Real Madrid (21 pont). Győztes: Real Madrid (28 pont).

1930-1931-es szezon - 13. forduló: Athletic Bilbao és Real Sociedad (18 pont). Győztes: Athletic Bilbao (22 pont).

1929-es szezon -13. forduló: Barcelona és Arenas (17 pont). Győztes: Barcelona (25 pont).

Néhány hete sokan már lefutottnak tekintették a spanyol bajnokságot. Néhány hete az egyetlen kérdés az volt, mikor dönti el az FC Barcelona a Liga sorsát. Nos, ahogyan azt már megszokhattuk a világ legőrültebb ligája újra megrázta magát, és szinte minden fronton nyitottá tette a kérdést. Hajtás után 33. forduló egy-egy kérdéssel és a sárga-kék csodával.

Mielőtt még azonban nekirohannánk a tegnap már elkezdődő fordulónak, illene talán egy-két szót ejteni a hétközben történtekről. Túl nagy meglepetés nincs: két spanyol csapat a BL elődöntőjében, két spanyol csapat az EL elődöntőjében. Az MSN nem bírta tovább, az Atletico pedig a legjobbkor állt össze – minden tekintetben. A Real felpofozta a kekeckedő német suhancot, a Villarreal pedig – egyelőre – nem hajlandó összezuhanni az év végén (az Athletic Bilbaóval ellentétben?). És persze a jó „öreg“ Sevilla, aki a: „Nyerd meg az EL-t, bejutottál a BL-be. Csípd el a harmadik helyet a csoportkörben, bejutsz az EL-be. Nyerd meg az EL-t.“ ördögi körre esküszik. Nézzük mi vár ránk a világ legerősebb bajnokságában:

Getafe - Real Madrid

A Geteféhez visszatérő Esnaideren a sor, hogy megpróbálja megmenteni a spanyol kertvárosiak valagát. Az edzői karrierjét egyébként (asszisztensként) itt kezdő világjárónak könnyű dolga nem lesz, mivel (a Levante tegnapi győzelme után) a tabella fenekén ülő csapata elsőként a klasszikuson lendületbe libbenő Real Madriddal száll ringbe. Az egykori keményvágású támadó motivációjával gond biztosan nem lesz, kérdés mennyire lesz képes átadni azt csapatának. (Hátralévő ellenfeleik: Real Sociedad (i), Valencia (o), Deportivo (i), Sporting Gijón (o), Real Betis (i)). Benn marad a Getafe? Tipp: Balázs, menekülj!

Las Palmas - Sporting Gijon

No, itt most megállunk egy szóra, tanár úr! Tudod ki állna a spanyol bajnokság harmadik helyén, ha csak az utolsó 7 mérkőzést vennénk figyelembe? Igen, a Valencia Las Palmas. Quique Setién októberi kinevezését sokan rosszalló tekintettel figyelték nem csak a szigeten, de egész spanyolhonban. A santanderi születésű mester szülővárosában kezdte a szakmát, ahol rövid úton elköszöntek tőle. Az utóbbi hat évben a Segundában viaskodó Lugo csapatát trenírozta, míg egy szép októberi napon megcsörrent a telefonja, amelynek végén Miguel Ángel Ramirez, a sárga-kékek elnöke ült. Érkezésééig a Las Palmsa nyolc mérkőzésen két árva pontot szerezett, ami valóban gyászos, de még mindig jobb, mint a mutatott játékuk. Se igazán védekezni, se igazán támadni nem tudott Paco Herrera csapata, s októberre a fantázia legapróbb szikrája is kiveszett játékosaiból.

Setién szakított a kiscsapatok tradícióival és úgy döntött semmit nem bíznak a véletlenre. Teljes pályás letámadás és gyors visszazárások mondhatni teljes mértékben jellemző a spanyol kis és középcsapatokra. Az, hogy kivel milyen mértékben veszik fel a kesztyűt, az már az ellenféltől függ. Setién azonban nem az ellenfél játékára szabja taktikáját. A Las Palmast egy, a spanyol csapatokra nem igazán jellemző 4-1-4-1-es felállással küldi harcba hétről hétre, amelyet bármikor képes 4-3-3-ra vagy 4-5-1-re változtatni. Igazán meglepőnek még persze ezt sem nevezhetnénk. Akkor mi a titka? Setién képes a pálya bármely részén kiborítani ellenfelét az egyensúlyából.

Érkezése után az első négy mérkőzésén öt pontot szerzett, amivel sikerült elnyernie a hitehagyottnak tűnő játékosai és a szurkolók bizalmát. December elején aztán csapata komoly fizikai felkészülésen esett át. Az eredmények talán ennek is köszönhetően újra elhalkultak, (vereség a Deportivótól, a Gijóntól, az Espanyoltól) a spanyol sajtó pedig újabb pünkösdi királyságként tekintett a Las Palmas projektre. Setién azonban nem csak a következő meccset tartotta szem előtt, inkább hosszú távra tervezett. A csapat szépen lassan ráérzett a mester elképzeléseire, és bár eltartott míg megtalálta a számára tökéletes kezdőt (Varas, Garcia, Lemos, Aythami, Castellano/Garrido, Mesa, Momo, Viera, Tunausu, El Zhar/Nili, Willian Jose/Araujo), de immáron biztosan állíthatjuk, megérte a beleölt hetek-hónapok munkája.

40 és aktív :)

Ha a játékstílusukat szeretnénk definiálni talán részben az Atleticóhoz, részben pedig a Villarrealhoz hasonlíthatnánk. Sok csapattal ellentétben nem a saját tizenhatosukban tömörülnek, hanem előtte zárják le a területet. Az ellenfelet már a támadók elkezdik zavarni a támadásépítés során, a rengeteteg futó középpályásaik pedig már a labdaátvételnél megpróbálják megakadályozni, hogy az ellenfél középpályásai a kapujuk felé forduljanak. Ami a legmeglepőbb, hogy defenzívebb csapat ellen sem esnek kétségbe. Setién megköveteli, hogy védői játékba vonják a kapust is, s így próbálják meg kicsalogatni az ellenfelet. A támadásvezetések a középpályán gyorsulnak fel. A labdát többnyire egy-két érintéssel játsszák át a pálya ezen részén a keresztbemozgó támadóknak, majd az így egyik oldalra billent pálya szabad felén felfutó szélső védőknek játsszák azt vissza, akik a második hullámban érkező középpályások elé tálalhatnak. Labdavesztés esetén azonnali letámadás, taktikai szabálytalanságok – ahogyan a nagykönyvben az meg vagyon írva.

Dajka László 1988-től1990-ig a Las Palmas gárdáját erősítette

Nem tudjuk hol és hogyan ér majd véget a Las Palmas csodás története, de az eredetileg kiesésre tippelt szigetlakók jelen pillantan a tizedik helyen állnak, s egy győzelemmel már matematikailag is bebiztosítanák a bennmaradást. Legyünk bármely csapat szurkolói, Quique Setién és csapata minden elismerést megérdemel.

Eibar - Real Sociedad

A Sevilla és az FC Barcelona után az Eibar lesz Veláék következő áldozata?

Celta Vigo - Real Betis

Bajnokok Ligája ebből már nem lesz, de az EL helyekért még mindig öldöklő csata folyik. Jobb lesz odafigyelni Vigóban és nem lebecsülni a kiismerhetetlenül tántorgó Betist. A zöld-fehérek nem állnak egyébként rosszul, de nehéz sorsolás jutott az utolsó fordulókra: Barcelona, Las Palmas, Sevilla, Eibar, Getafe. Nolitóék jövőre Európában kardozhatnak majd?

Malaga - Athletic Bilbao

Nem és nem és nem értem az Athletic Bilbaót. Év végére szinte mindig leereszt ez az egyébként kifejezetten erős banda, és olyan bután szórják el a pontokat, mint egy rutintalan kiscsapat. Elnézve az utolsó néhány fordulót az EL kiesés után az sem lepne meg, ha maximum hat pontot fognának, pedig az Európa Liga szinte már a markukban van. Sokat kivehetett a csapatból a necces hétközi kiesés, így nem vagyunk benne biztosak, hogy meglesz-e legalább az egy pont a kőkemény Malagánál. Meglesz?

Sevilla - Deportivo La Coruna

Emery jelenlegi legjobb esélye a nemzetközi porondra, ha megnyeri az EL-t. Ehhez először is a Shakhtart kellene megfektetni az elődöntőben, idehaza meg mondjuk így a bajnokság vége felé megtanulni nyerni idegenben is. A Depor nagyjából ugyanabban a cipőben jár, mint a Betis, bár a mutatott játékuk lényegesen összeszedettebb. Az elsőosztályú tagság meghosszabbításához még hat egységet kellene bekaromolni. Mi lesz veled Sevilla?

Atletico Madrid - Granada

Összeállt az Atletico a szezon legfontosabb részére... de még hogy! A Carrasco-Griezmann duó egy-két éven belül Európa egyik legdurvább támadótandemjévé válhat. Ha ehhez hozzávesszük Viettót és Correát, akik kétség kívül a liga legnagyobb talentumjai között vannak számontartva, a középpályán pedig Saúlt és Kokét, akkor a vak is láthatja, hogy Simeone szépen, csendben összerakta a jövő csapatát. A védelmük pedig egyszerűen elképesztő. Rettegj Európa! Itt nincs kérdés.

Rayo Vallecano - Villarreal

A hétvége leglátványosabb mérkőzése? Oké, ez nem is igazán kérdés, hanem megállapítás. Paco vs. Marcelino. Orbitális meccs lesz.

FC Barcelona - Valencia CF

Nem tudjuk mennyire mély a nyúl ürege, de ha a Valencia sem lesz képes kiugrasztani onnan a katalánokat, akkor sokkal nagyobb gond van Barcelonában, mint hittük. A denevér tanyán az év elején azon filóztunk megszerzik-e a harmadik helyet, vagy sem. Most a kiesés elől menekülnek. Kár volt ezért a szezonért. Elk**tuk, elnök úr?