A Sevilla csak nem akar leállni, az Atlético pedig mintha kifújni látszana az elmúlt évek bravúros szereplései után, immáron hét pont a lemaradásuk andalúz riválisaikkal szemben, míg a várhatóan majd tavaszra magára találó Barcelonával szemben is hat egységes hátrányt halmoztak fel, így Simeone fiai talán jobban tennék, ha innentől a BL-kvalifikációval járó negyedik helyüket őriznék. Mindeközben a kiesők mezőnye is kezd körvonalazódni. Komolyabb meglepetések nem születtek a fordulóban, de érdekes meccsekből volt bőven, hajtás után ezeket listázzuk.

A forduló mérkőzése

Megmondom őszintén, ezt a díjat nem volt könnyű kiosztanom, ugyanis mind az Osasuna-Sevilla, mind az Athletic Bilbao-Atlético Madrid összecsapás jó eséllyel pályázott a címre, végül utóbbi mellett döntöttem, de csupán a csapatok tabellán elfoglalt helyezése miatt. 

Ernesto Valverde úgy tűnik, idénre járatta csúcsra a baszk gépezetet, ugyanis miután a Barcelonát is megverték egy meccsen a kupában, az Atléticot sem hagyták három ponttal távozni a San Mamésből, a vendégek csupán két távoli gólnak köszönhették pontszerzésüket, ami valljuk be, nem túl megszokott a matracosoktól.

Ami szembetűnő volt már a mérkőzés elejétől kezdve az az volt, hogy a hazaiak mennyire felkészültek a vendégek játékából, és fojtották el támadásaikat már azoknak csírájában, vagy ha az nem sikerült, akkor rendeződtek vissza olyan szinten rendezett alakzatba, amely a vendégeknek vált az évek alatt szinte védjegyévé. 

Ahogyan az a képen is látszik, a bilbaóiak pontosan tudták, hogy a madridiak labdakihozatala egészen könnyen megzavarható mostanában, így zárt alakzatban támadták le a középső védőket, majd az ezzel kikényszerített szélső passzt követően azonnal szoros emberfogásra váltottak a középpályán. Így a szélsőhátvédnek nem volt más lehetősége, minthogy hazategye a labdát Moyának, vagy előrelője azt. Ennek a sebezhetőségnek minden bizonnyal Simeone csapatának arculatváltása volt a kiváltó oka, hiszen idén már próbálkoznak minél többet a földön tartani a labdát, ami az ellenfél térfelén helyenként egészen kiváló minőségben sikerül, ám a labdakihozataloknál még van mit csiszolni rajta. Példának okáért az ilyenkor történő kisegítő mozgásokon, hiszen ahogyan az ábrán is látjuk, a hátsó szekció teljesen elszigetelődött a támadóktól, ezáltal megkönnyítve az ellenfél dolgát. 

A meccs irányítását kezdte fokozatosan átvenni a baszk együttes, akik közül talán Iker Muniaínt lehet leginkább kiemelni, aki a hétvégén ismét olyan színvonalon játszott, mint amilyet pár éve neki jósoltak. Nem akarom elkiabálni, de amennyiben végre sikerülne állandósítania ezt a formát, még nem lenne késő befutnia a tehetségének megfelelő karriert. Teljesítményének színvonala az alábbi passztérképen is látszik, csatár létére a csapat egyik legtöbbet labdába érő játékosa volt, és egészen kiválóan bevonták a játékba.

Amíg a hazaiaknál a csapat egyik sztárja újra csillogott, addig a túloldalon ismételten felmerült pár kérdés Antoine Griezmannal kapcsolatban. A francia csatár eddig két rendszerben tudott villogni: egy kontrázásra építőben, és abban, amelyik a kiváló helyezkedésére alapozva játszott lapos passzokkal az ellenfél térfelén. Előbbit nyilvánvalóan nem kell bemutatni senkinek, hiszen az elmúlt szezonok Atléticói mind erre alapoztak. Utóbbit időnként a nyáron láttuk Franciaországban, de még inkább ősszel itt, Madridban. Akkor ugyanis még meglepetésként érte a ligát a matracosok kombinatív játéka, azonban ahogyan fokozatosan kezdik kiismerni őket és arra alapozni, hogy meggátolják a túlsó térfélre jutásukat, a francia csatár teljesítménye is gyengül. Nem jut el hozzá a labda a kapu közelében, mélységből meg nem elég jó, csak szenved jelenlegi szerepkörében. A középpálya vonalában játszik, ám pozíciójából adódóan szinte végig háttal a kapunak, szinte teljesen haszontalanul. Bár ezúttal lőtt egy hatalmas gólt, ezen a jövőben dolgoznia kellene csapatának.

 Na de álljon itt emlékül hálószaggató lökete is:

A meccs nagy részében tehát a proaktív védelmek nagy csatáját láthattuk, ami magában hordozta azt is, hogy kevés jó helyről eleresztett lövésnek lehettünk szemtanúi, így aztán nem is meglepő, hogy a négy gólhoz nagy mértékben kellett a szerencse. Az első három csapat ezzel tehát leszakadt a nagyokról, míg a BL-t érő helyezésekért folyó küzdelem egyre szorosabb.

Futottak még

Oké, ez az elnevezés valószínűleg túlzás a hét többi meccsére, ugyanis volt még meglepő eredmény és hatalmas küzdelem a többi mérkőzésen is. Kezdésnek rögtön ott van a Sevilla, akik még mindig a Barca előtt állnak a tabellán, és Sampaoli fiaitól a listavezető Real Madridnál is joggal tarthatnak. Ezen a hétvégén az Osasunát sikerült két vállra fektetniük egy nem akármilyen meccsen. Iborra a szezon során immáron másodszor talált háromszor is a kapuba, apró szépséghiba, hogy ezúttal az egyikkel saját csapatának hálójába juttatta a labdát, de még így is 2:1-re nyert "önmaga ellen".  A hazaiak kétszer szerezték meg a vezetést, ám az andalúzok fordítottak, és huszáros hajrát követően három ponttal távoztak. Osasuna - Sevilla 3-4

Szintén szoros meccs volt a Real Madrid és Malaga közötti, amelyen két kapufa mellett három gól is esett, ráadásul a hazaiak két találatát a csapatkapitány Sergio Ramos szerezte. A blogon már volt szó arról, hogy mi is a Real Madrid játéka a rögzített szituációknál, na most ebből ismét láthattunk kettőt. Összességében megérdemelt volt a madridi győzelem, ám a játéktól ezúttal sem voltunk elájulva, de hát ha egyszer ez működik, akkor miért változtatnának?

Real Madrid - Málaga 2-1

A Barca és az Eibar közti összecsapás Busquets sérülésén túl néhány egészen kiváló egyéni teljesítménnyel is szolgált. Messi egyre inkább kezd középpályássá válni, a vasárnap esti meccsen is világklasszis irányítókat megszégyenítő módon tálalt többször is csapattársai elé, még ha ezúttal gólpassz egyikből sem lett. Mindezek mellett pedig a góllövést sem hanyagolja, Suárezzel együtt uralják a góllövőlistát is. Rakitic hosszú idő után tett le az asztalra klasszis teljesítményt, ráadásul mélységi irányítóként. Megvolna Busquets helyettese felépüléséig? Nagyon úgy néz ki, hiszen a horvát remekül kötötte össze a csapatrészeket. Végezetül pedig meg kell említenem ter Stegent, aki ezúttal nem csak lábbal, de kézzel is kiemelkedőt alakított. Persze előbbi volt ismét a hangsúlyosabb, képes volt hátulról stabilitást adni a csapatnak.

Eibar - Barcelona 0-4

A többi meccsen:

Betis - Sporting Gijón 0-0

Tömött lelátók előtt próbálkozott a verdiblanco, de nem sok sikerrel, a győzelemhez közelebb állt ugyan, de hatástalan támadósorából meglátszott Joaquín, így a vége egy olyan 0-0 lett, amelyet illett volna megnyerni. Azért a szurkolókat egy szó sem érheti.

Real Sociedad - Celta Vigo 1-0

A Celta láthatóan a kupára tartalékolt, a Sociedad meg láthatóan nem. Megvan ennek a logikus oka, a Celta nyert idegenben a Bernabéuban, a Sociedadnak pedig 10 év siker után jutott először vereség a Barcelona ellen otthon. Az akarás ezen a meccsen érthetően a hazaiaknál sokkal jobban számított, a meccset végig irányítva, megérdemelt győzelmet arattak, még úgy, hogy egy-egy 11-es elmaradt mindkét oldalon. Valószínűleg a hosszútávon jobb csapat, otthon nyert, szóval nagy meglepetésnek nem érezzük a dolgot.

Villarreal - Valencia 0-2

A Derby de la Comunitat elhozta az első olyan meccset, amelyre ráaggathatjuk, hogy egy Európa Liga-Valenciát láttunk rajta. Stabil védekezés, határozott támadójáték, sok helyzet, a végén már a kiütést se sokkalta volna senki. Ez történik, amikor belsős edzője van a Valenciának, és minden végre nyugodtan és a normális kerékvágásban folyik. Minden be is jött a denevéreknek. Az Estadio de la Cerámica új neve óta, még nem látott győztes meccset. Igaz, a Barca X még így is sikernek fogható fel.

Alavés - Leganés 2-2

A meccs, amelyiktől unalmas 0-0-t vártunk, két bátor csapat megérdemelt döntetlenjét hozta, de egész másképp, mint képzeltük. Az Alavés végig kezdeményezett, irányította is a találkozót, vezettek is kétszer, ám az uborkások egyenlítettek a lefújás előtt is, így megérdemelten vittek el egy pontot Vitoriából. Nagyon szép dolgokat csinál Pellegrino Vitoriában, ugyanis gyakorlatilag megvan a kupaelődöntő és a biztos bennmaradás, és a játékuk is stílusos, nagyon jól jön egy szervezetten, de mégsem durván védekező kiscsapat a ligába.

Espanyol - Granada 3-1

Quique nagyon rendbetett ezt az Espanyolt, idén még túlzásnak hatna az európai helyezés, de jövőre már azért is harcba indulhat a papagájsereg, ez is a deklarált célja a befektetőcsoportnak. A mérkőzésen kijött az, hogy melyik a csapat a két klub közül, ugyanis a Granada csinálhat akármit, nem néznek ki sehogy se elöl, se hátul. Izlandi védőigazolás ide, topcsapatok kölcsönjátékosai oda, ez a projekt nem látom, mitől élné meg a jövő szezont. Hogy legyen dicséret is: a novemberi válogatott szünet óta viszont a Perico a harmadik legtöbb megszerzett pontot tudja felmutatni (igaz, a két clásico csapat 1-1 meccsel kevesebbet játszott, de akkor is). Egy ilyen minitabellán ugyanis úgy állunk, hogy:

1. Sevilla 21 pont

2. Real Madrid 16 pont

3. Espanyol 14 pont

4. Barcelona 13 pont

Las Palmas - Deportivo La Coruna 1-1

A Las Palmas hiába jobb, ha csak egy gólt tud lőni, a Deportivo meg hiába rosszabb, ha egyetlen helyzetét be tudja lőni. Nem volt bűnrossz mérkőzés, de a Las Palmas átlagos élvezhetőségi szintjét nem érte el. A sárgáknál meglátszott Jonathan Viera hiánya az előrejátékból.

A legkomikusabb jelenet is itt adódott:

Nektek mi volt a legemlékezetesebb?

Teljes a zűr Valenciában: harmadik edzőjét tapossa a klub, mely jelenleg a kiesés ellen menekül. A múlt héten az együttes sokat kritizált sportigazgatója, García Pitarch is bedobta a törölközőt (január 7-én mondott le), ráadásul az átigazolási időszak közepén. Lemondásának okait egy sajtótájékoztatón ismertette, mellyel újabb fejezetet nyitott a lezüllesztett Valencia vergődésében. Interjúrészlet.

Mi áll a távozás hátterében?

Nehezen jutottam elhatározásra, mert elkötelezett Valencia-szurkoló vagyok. Régóta érlelődött bennem a döntés, régebb óta, mint hogy Prandelli (az olasz trééner december 30-án intett búcsút a klubnak - szerk.) bejelentette lemondását. De hogy ne kerüljen meg a konkrét választ, távozásom motívuma roppant egyszerű: nem tudom tovább képviselni azt a projektet, amiben már magam sem hiszek. Követtem el hibákat, az egyik közülük az, hogy ezt a döntést nem hoztam meg korábban.

Mi a kiábrándulás konkrét oka?

Ha vissza tudnék menni az időben, jobban meggondolnám, mint mondok Layhoon Channak (Peter Lim első embere a klubnál, az elnöknő - szerk.) az első találkozásunk alkalmával. Akkor annyit kérdezett, vállalom e a kihívást, amire egyértelmű igennel feleltem. Talán azt nem hangsúlyoztam eléggé, villámhárítóként nem akarok résztvenni a projektben... Világossá tettem, fontos döntéseket kell meghozni az előttünk álló időben és megoldásokat kell találni a klubot érintő égető kérdésekre. E megbeszélés során kikérték a véleményem Jaume Ortíról (a Valencia korábbi elnöke, akitől az új vezetés megvonta a belépőt a Mestallába, s ezzel kiváltotta az ultrák haragját - szerk.) is, akivel kapcsolatban kifejtettem, fontos lenne a valencianismo számára, hogy oly fontos jelképeket, mint ő, az új vezetőség maga mellé állítsa, hiszen ezzel egy gesztust is tennének a szurkolók felé. 11 hónappal később csak annyit mondhatok, semmi nem valósult meg a terveimből, se struktúrálisan, se a személyi állományt tekintve. A villámhárító eltörött.

Mit akar Peter Lim valójában a Valenciától és mit vár el egy sportigazgatótól?

Csak arról tudok beszélni, amit felém kommunikált. Bárcsak sikerülne ezzel olyan visszajelzést adnom, mely valódi, mély változásokat indít el a klubnál. A sportigazgatónak szabad mozgással kell rendelkeznie, mellyel valós hatással tud lenni az egyesület belső életére. Olyan kulcsszerepet kell, hogy betöltsön, mely alapvető annak a hangulatnak a kialakításában, mely megteremti a feltételét, hogy a játékosok ideálisan teljesítsenek. Amit Lim kért tőlem, az volt, hogy vele és a vezetőedzővel egyetértésben, másként fogalmazva, közösen hozzunk meg sportszakmai döntéseket.

Miért maradt hát ennyi ideig hivatalában?

Minden emberben él tettvágy, hogy változtasson a környezetén. Ugyan ez hajtott engem is, s azt is, aki utánam jön majd. Előre nem tőrhetsz pálcát a következő sportigazgató felett, mondván úgy sem csinál majd semmit. Támogatni kell az új direktort, hogy megtartsa a hitét abban, hogy egyszer látni fogja, amint a csapat elhódít egy komoly trófeát.

Layhoon elnökasszony - csak tátja a száját...

Melyik volt a legelkeseredettebb pillanata?

A szurkolói klubok napján (el día de las peñas) már korán bent voltam az irodában, mivel megjelentek az első hírek arról, hogy Alcácert eladjuk. Most mondja meg, milyen tapintatról tanúskodik Peter Lim részéről, hogy azon a napon, melyen arany kitüntetéseket adhatna át hűséges szurkolóinknak, akik 50 éve bérletesei a Valenciának, ahelyett a tulajdonos éppen Barcelonában tárgyal a legértékesebb játékosunk eladásáról... Kérdezem, milyen érzékenységről és tiszteletről tanúskodik mindez, a szurkolók vagy akár a sportigazgató iránt?

Milyen helyzetbe kényszerült villámhárítóként?

Ebben a szerepben éreztem magam, de ez nem jelenti azt, hogy a tulajdonos is így akart használni. Az igazság az, hogy kiváló kapcsolatom volt Layhoon Chan elnökasszonnyal és Peter Limmel is, s remélem, ez a viszony a jövőben is megmarad. Itt meg is ragadom az alkalmat, hogy elnézést kérjek a vezetőktől, sajnálom, ha csalódást okoztam. Nem lehet azt felételezni róluk, hogy nem a klub jövőjéért dolgoznak. Aki ezt állítja, igaztalanul rágalmaz. Ennek ellenére többször éreztem magamat villámhárítóként. Mindenekelőtt akkor, amikor Anil Murthy (consejero ejecutivo - ügyvezető igazgató) a sajtónak tartott bejelentései után elbújt, így nekem kellett a nyilvánosság előtt megvédenem a klub és a projekt becsületét. De Prandelli szerződtetésénél is hasonló történt: Anil és Lim tárgyalt az olasz trénerrel először, s velük egyeztetett utoljára is. Itt szintén egyedül maradtam a sajtóval, a kritikák kereszttűzében.

Anil Murthy, az ügyvezető igazgató figyeli csöndben,

amint Pitarch a sajtónak magyaráz

Prandelli úgy nyilatkozott, a klubnál bizonyos külső erők is munkálkodnak: ezek önre is hatással voltak?

Feladatkörömre egyedül Peter Lim fejtett ki befolyást. Azt, hogy az ő döntéseit kik inspirálták, nem tudom. Merész állítás lenne ezzel kapcsolatban neveket sugallni.

Becsapva érzi magát?

Nem. Inkább azt mondanám, áldozat vagyok. A klub bizonyos erőinek az áldozata. Nem érezheted magad becsapva olyanok által, akiktől nem remélsz semmit. A klubon belül igen is munkálkodik egy erő, mely már falat épített Layhoon, Meriton és a Valencia-család közé. Van egy belső kör, mely furfanggal túlélte a változásokat és befolyással bír a klub működésre. Ez a csoport saját túléléséért küzd. Ezt jeleztem is az elnökasszonynak és a tulajdonosnak, hiszen az nem lehet, hogy ezek a személyek tovább áskálódjanak közöttünk. Az első csalódás Damiá Vidagany (korábban kommunikációs igazgató, ma marketing igazgató - szerk.), aki komoly befolyással bírt egyes játékosok eltávolításában.

Damiá Vidagany, a marketing ingazgató, akiről ez volt a legjobb kép a neten...

Az igaz, hogy a labdarúgóknak kell a jelenlegi helyzetből kiutat mutatniuk, de ezzel a problémát leszűkítettük az edzőkre és a keretre, ami nem helyes. A krízis az egész klubot érinti: intézményi és emberi kapcsolatok szintjén egyaránt jelen van. A megoldásban a Curva Nord (az északi kapunál helyet foglaló ultracsoport - szerk.) is fontos szerepet játszik. Az ultrákkal kapcsolatban szintén Damiá Vidagany hozott pár megkérdőjelezhető döntést, aminek a levét végül a játékosok itták meg. Az ultrák támogatása elengedhetetlen, s a labdarúgók teljesítményére is kihat. Elfogadhatatlan, hogy amikor Parejo tizenegyest készül elvégezni a Mestalla egy jó része azt a rigmust üvölti, "Parejo, te részeges"... Ebben a gerjesztett ellenséges  hangulatban minden döntés átértelmeződik, amiben nem kívánok tovább villámhárítóként résztvenni. Egy dolog hajtott, hogy a klub struktúrális átalakításával hatékonyabb szervezet jöjjön létre. Ha egy egyesület krízisbe kerül, nem bújhat ki a felelősség alól a klub egyetlen dolgozója sem.

Jorge Mendes megkerülhetetlen figurája a ma Valenciájának. Milyen szerepet játszott a játékosügynök az igazolásokban? Volt, hogy ellent mondott neki?

Mendes egyike azon játékosügynököknek, aki munkám során végig támogattak. Mindig a legnagyobb tisztelettel viseltetett a Valencia sportigazgatója iránt. Talán ezért is tartozik szakmájában a világ élvonalába. 

Másként kérdezem: Ma is aláírná az ügynök által ajánlott labdarúgók leigazolását?

Sportigazgatóként elsődleges feladatom a keret kialakítása és támogatása. Attól függetlenül, hogy az erősítésekről végül hogyan is születtek meg a döntések..., a felelősséget vállalom.

Mendes, aki telenyomta a Valenciát "növendékeivel"

Azt lehet tudni, pontosan milyen céllal vette meg Lim a Valenciát?

Nem látok a fejébe, soha nem beszéltem vele erről. Talán mert szereti a futballt, és akart magának egy klubot...

Kieshet a Valencia a Segundába?

Nem, nem és nem. Soha, még csak a fejemben sem fordult meg ez a forgatókönyv. Ha mindannyian annyira szeretjük a Valenciát, ahogy azt állítjuk, a Curva Nordnak is meg kell értenie, az együttes érdekei mindenek előtt állnak. A Valencia nem lesz mindig pofozógép.

Mégis, nem lett volna felelősségteljesebb, ha az átigazolási időszak zárása után mond le?

Nehezen lehet ezt most megítélni. Hogy a kérdésre érdemben válaszolni tudjak, látnom kellene a klub vezetőinek feltett kérdéseimre kapott visszajelzéseket. Mivel ezek nem állnak a bírtokomban, feleslegesnek éreztem tovább húzni a dolgot.

A margóra:
Ma 12:00-kor a Mestallában az Espanyolt fogadja a Valencia. Ha nem nyer, és a Sporting Gijón győz, akkor kieső helyre csúszik a klub Ché. Ez egyet jelenten a Lim-projekt jelképes megsemmisülésével is.

Minden szempár a Real Madridra szegeződik a La Ligában, hiszen történelmi lépés előtt áll a Zidane-éra: a királyi együttes a kieső helyen senyvedő Granada ellen beállíthatja a Luis Enrique Barcelonája által tartott 39 mérkőzéses veretlenségi sorozatot.

Érdekesség, hogy a páratlan culés menetelést anno pont a Real Madrid francia trénere állította meg, amikor a tavalyi szezonban 1-2-re verte a gránátvörös-kékeket a Camp Nouban. Ma koradélután a Real Madrid a Granadát fogadja (Real Madrid-Granada, 13:00), s ha nem kap ki, beállítja az ősi rivális rekordját. 

Ha csak  a bajnokságot nézzük, Zizou-nak akkor sem kell panaszkodnia. A királyiak irányításával 27 mérkőzés óta veretlenek a La Ligában, így két rekord is eléérhető közelségben lebeg a szemük előtt:

1, Futballisten kegyelmből akár az is összejöhet, hogy megdöntik a klub történetének leghosszabb bajnoki(!) veretlenségi szériáját  (31 találkozó), amit a csapat az 1995-96-os és az 1996-97-es szezon között realizált.

2, Zidane emellett a La Ligában is nagyot alkothat, hiszen ha kitart a blancók lendülete, az sem elképzelhetetlen, hogy beérik (megdöntik?) Alberto Ormaetxea Real Sociedaddal tartott, 1978 és 1980 között összelabdázott 38 bajnokis veretlenségi rekordját...

A 17. forduló további mérkőzési:

Voro, már megint Voro. Immáron ötödször. A Valencia-család méltán elismert tagját, aki több mint egy évtizede (egészen pontosan 2005 óta tagja az első csapat vezetőségének) szolgálja a klub Chét, ismét kormányrúdhoz lökte az élet. Nagy hátbaveréssel és csodavárós (kárörvendős?) mosollyal az arcán. Salvador González Marco, vagy ahogy mindeki ismeri, Voro pénteki kinevezése óta ma este vezeti csatába először a Valenciát, melyet a Celta Vigo hív tetemre a Király-kupában. A bántóan szerény mesterrel az AS.com beszélgetett. Az interjú egy rövid kivonatát közöljük. 

Hogyan vágott neki a feladatnak?

Péntek este óta, amikor is a klub közölte velem, átveszem a csapat irányítását, sok mindenre nem volt időnk. Taktikáról még nem is beszéltünk, elsősorban ugyanis a fejekben kell rendet tenni. Sok sebből vérzünk, így a pszichés felkészítésen van a hangsúly. 

Milyen a hangulat az öltözőben?

Érthetően nem a legjobb, de nem csak a lemondás (utalás az addigi vezetőedző, Prandelli hirtelen távozására - szerk.), hanem az eredmények miatt is. Legalább annyit fel tudunk mutatni, hogy kétszámjegyű pont áll a csapat neve mellett, de így is a 17. helyen állunk a tabellán. A csapat nem hagyja el magát, a játékosok tisztában vannak azzal, hogy a siker az összefogástól függ, ami pedig csak akkor valósul meg, ha tiszta fejjel vágunk neki a feladatnak. Számunkra létfontosságú a győzelem. Erre egyébként korábban is sokszor megvolt az esély, de rendre elbuktunk. Ezen változtatnunk kell.

Eljátszott a gondolattal, hogy akár júniusig kitart a kispadon?

A mostani eset abban tér el a korábbiaktól (Voro korábban már négyszer ugrott be: 2008, 2012, 2015 és 2016), hogy amikor felhívtak, s elmondták, a vezetőedző lemondott, és hogy én veszem át a csapat irányítását, a klub vezetősége korlátlan bizalmáról biztosított. Ez hatalmas megtiszteltetés és felelősség is egyszerre. Bízom benne, hogy megoldást tudok kínálni. Nincs könnyű dolgunk, sok a sérült is a csapatban, de tisztában vagyunk vele, jelenlegi helyzetünkön egyedül mi vagyuk képesek változtatni. Lépésről lépésre haladunk majd, mindig az előttünk magasodó feladatra koncentrálva.

Voro eredménylistája beugróként : 11 meccsből 8 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség

Találkozott már személyesen Layhoon Channal?

Igen. Nemrég egyeztettünk. A klub minden dolgozója, az elnökasszonnyal az élen azon van, hogy minden eszközt biztosítson a sikeres működéshez, de eddig sok örömben nem volt részük. Érthető, hogy szívükön viselik a történteket, és gőzerővel keresik a megoldást. Fogalmazzunk úgy, nem szokványos, ha egy edző maga dönt a távozásról, s nyomós okai kellenek, hogy legyenek, de ezzel én nem szeretnék foglalkozni. Ami történt, megtörtént. Nem maradt más választásunk, bátran szembe kell néznünk a kihívással.

Layhoon Chan, a Turia-parti "first lady": teljesen fogalmatlannak tűnik, nem csak elsőre...

Mit tud Voro, amit mások nem?

Bízom benne, hogy a probléma megoldásának a kulcsa tudok lenni. Tisztában vagyok a helyzettel, amiben a klub jelenleg van. Minden erőmmel azon leszek, hogy a játékról vallott nézetemet és futballfilozófiámat a csapat fejlődésére használjam, amivel eredményesebbek leszünk. Csak erre koncentrálok. Az elvégzett munka abban a pillanatban megmutatja magát, amint a labda útjára indul. És akkor már nincs pardón: a játékosok, a vezetők, a szakmai stáb és a szurkolók mind egységesen, összefogva kell fellépnünk. 

Számít Parejóra?

A lehetséges távozók és érkezők kérdése jelenleg huszadrangú. Parejo a keret tagja. Hibát követett el (mint ismert a csapat csékáját nemrég egy diszkóban matyirészegen kamerázták le - szerk.), tudatában van, de ha én lennék az ellenfél edzője, örülnék, ha csapatom ellen nem játszana...Daninak a játékra kell koncentrálnia, hogy a pályán megfelelően teljesítsen.

Mi történt, hogy most nem csak átmeneti megoldást látnak önben?

Eddig mindig határidőket szabtak, most nincsenek időkorlátok. Bíznak bennem, ami azt jelenti, megkaptam a teljes felelősséget is. Hogy meddig maradok, az idő és az eredmények eldöntik. Nem gondolkodok én sem határidőkben. Egy dolog világos előttem, addig maradok, ameddig meggyőződéssel tudom képviselni a munkát, természetesen a klub érdekeit szem előtt tartva.

Az igazolásoknál is kikérik majd a véleményet?

Ha eljön az ideje, természetesen nekem is véleményt kellene formálnom. Egy futballklub vezetése három "lábon áll", az edző, az elnök és a tulajdonos, nekik kéz a kézben egy irányba kell húzniuk. Ha ez nem  valósul meg, akkor az nem csak a Valenciánál, bármely más klubnál is gondot okozhat. Egyikünk sem mehet csak a saját feje után.

Hallani lehetett korábban Obi Mikel érkezéséről, mennyi ennek az esélye?

Péntekig csak annyit tudtam az ügyről, amennyit a sajtóban olvastam. Nem is akartam, és nem is kellett ezekről a lépésekről korábban informálniuk. Most megerősíthetem, bár volt érdeklődés a felek között, az egyezség létrejötte messzinek látszik. Azon dolgozunk, hogy a legjobb megoldásokat találjuk meg a csapat számára.

Miben kell fejlődni?

Egyértelmű, ha csak a keretre pillantunk, hogy a csapat sokkal erősebb annál, mint azt a tabellán elfoglalt helye mutatja. A futball összetett játék. A kialakult helyzetért egyedül a játékosokat nem lehet felelőssé tenni, mind azok vagyunk, akik itt dolgozunk.

Rosszabb a helyzet annál, mint amikor Ayestarán helyét vette át?

Mindkét időszak nehéz próba elé állított. Talán az első négy forduló után történt váltás alkalmával kisebb volt a nyomás: a színpad és a szereplők ugyan azok, de kevesebb mérkőzés van hátra a végéig. A kihívás is nagyobb, hiszen az élet közben több akadályt gördített elénk, míg az időnk a megoldás megtalálására kevesebb lett. Nincs más lehetőségünk, el kell kezdenünk keményen dolgozni.

Forrás: As.com

Az idei év kétségtelenül a Real Madridról szólt, legalábbis ami a sikerességet illeti. Az esztendőben mindössze két alkalommal szenvedtek vereséget, ami egyedülálló teljesítmény, a játékukat azonban nem kerülték el a kritikus hangok, főleg a középpályás játék stílusát kérdőjelezik meg.  Ennek ellenére szinte képtelenek vereséget szenvedni, amelynek egyik legfőbb oka az, hogy szinte mindig képesek magukat saját hajuknál fogva kirángatni a kellemetlen helyzetekből, leginkább fejeseik révén. Hajtás után megvizsgáljuk, mi okozhatja ezt az úgymond jelenséget, azaz mitől ilyen veszélyesek fejjel?

Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a királyi gárda játékosai kiemelkedően jók fejjel, és az az edző, aki ezt ne akarná kiaknázni, jobban tenné, ha inkább csak a lelátóról, esetleg a tévéből követné a labdarúgás világának eseményeit. Csak példának okáért a három középhátvéd -Ramos, Pepe, Varane- mind extrán jónak számítanak ebben a kategóriában, és akkor még az égimeszelő Moratát, Benzemát, vagy a fantasztikus rugókkal rendelkező Bale-Ronaldo párost nem is említettük. Zidane és stábja előtt tehát adva volt a feladat, hogy ebből az elit alapanyagból alkossanak valami működőképeset. 

Az alapvető elképzelés, ami a beívelések levédekezését illeti, megegyezik a mély védekezésével. Ugyanúgy lehet alkalmazni emberfogást, valamint területvédekezést, és ugyanúgy utóbbi a sokkal hatékonyabb. Ennek az oka egyszerű: előbbinél két dologra kell koncentrálni, az emberre és a labdára, míg utóbbinál elég csak a játékszerre. Ez aztán az emberfogást egy reaktív rendszerré teszi, és csupán az ellenfélre reagál, míg területvédekezésnél a csapat saját kezébe veheti sorsát.

A legtöbb csapat így Spanyolországban is a kettő keverékét használja, azaz a csapat nagy része embert fog, míg kettő vagy három játékos a saját területét védi. Ezáltal a befutó emberek is lelassíthatók, és vannak labdát támadó játékosok is, ám könnyen kialakíthatók ellene veszélyes szituációk, ha a labdát átívelik a területvédekező rész fölött.

Ami a Real Madridot illeti, ők ebből próbálnak saját maguknak előnyt kovácsolni, azaz kihangsúlyozni a félig területvédő, félig embert fogó védekezést szögleteknél. A játékosaik rendszerint mélységből indulnak meg a beívelésre, ám ami ezután következik, az adja ezeknek a rögzített játékhelyzeteknek a sava-borsát. A rövid oldalra szokásuk állítani egy alacsonyabb játékost, rögtön a területvédekező mellé, valamint ugyanezt megtenni a hosszún helyezkedőkkel is. A tizenegyespont környékén helyezkednek a beinduló emberek, míg a tizenhatos előtt meccshelyzettől függően áll egy vagy két játékos. Az elején említett játékosnak a rövid oldalon az a feladata, hogy megakadályozza emberét abban, hogy labda felé irányuló mozgást végezzen. Ezt azonban nem sima kosaras elzárással igyekszik megvalósítani, hanem egy alapvonal felé indított futással, amellyel megzavarja a védőt, és ezáltal akár azt emberfogásra is ösztönözheti. Ez a mozgás szabadít fel általában helyet Ramosnak, aki a rövid oldalra robban be, emberét általában lerázva, így szabadon fejelhet, ha hozzá érkezik a labda. A hosszú oldal általában Cristiano Ronaldo felségterülete, akinek a társak elzárásokkal igyekeznek területet előkészíteni, remélhetőleg még a szabályosság keretein belül.

Szabadrúgások beívelését már sokkal nehezebb megtervezni, hiszen az általában teljesen esetleges, hogy honnan is végezhetik el a szabadrúgást, ezért ott ennél könnyebb variációt alkalmaznak. Ilyen helyzetben a védelem is sokkal inkább emberfogásra koncentrál, hiszen szinte egy vonalból indulnak a támadókkal a labda elrúgásának pillanatában. Éppen ezért itt elég csak az elzárásokra és a leshatáron való okos mozgásra figyelni. Hiszen a támadó játékosok az elrúgás előtti pillanatban még méteres lesen állva meglóghatnak emberük elől, akiknek túl kockázatos lenne megszüntetnie a lescsapdát azzal, hogy követi az emberét, sőt, közben helycserével el is zárhatják őt. Ezt a Barcelona is saját bőrén tapasztalhatta meg az El Clásicón:

Amint a képen is látszik, Ramos elmozgott Busquetsről, akit Piquével párban távol is tartanak a gólerős védőtől, így elég leráznia Mascheranot ahhoz, hogy az emberfogásra koncentráló katalánok mellett zavartalanul Ter Stegen hálójába bólinthasson. Külön kiemeltem az elzárást, amit a magas barcelonai játékosok kaptak, ugyanis ez volt az igazi kulcs Ramos góljához.

És persze nem feledkezhetünk el a mezőnyből beívelt labdákról sem, ugyanis ebből szerezték idén a legtöbb gólt a madridiak, és immáron nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy Zidane alatt ezen a téren mindenképpen előrelépett a gárda. A játék ezen elemében az eddigiekkel ellentétben nem alkalmaznak közvetlen fizikai kontaktust őrzőikkel szemben, hanem mozgásukkal szabadítanak fel területet társaiknak. Általában a bal szélről láthatjuk a kombinációkat, Marcelo beadásait követően, de a Deportivo ellen például Mariano egy jobb szélről belőtt labdát váltott gólra.

Az elképzelés itt is hibátlanul látszik, két támadó a tizenhatoson belül távolodó mozgást végez harmadik társuktól, aki előtt így hatalmas terület nyílik meg, amelyet támadhat. De mint mondtam, ez a verzió a ritkább, hiszen viszonylag ritkán lőnek be befelé csavarodó labdákat a büntetőterületen belülre, inkább a hagyományos, kifelé kanyarodó labdákat preferálják. Az ok egyszerű: sokkal nagyobb erővel lehet őket megfejelni, illetve általában jobban is irányítható, és a ráfutás is könnyebben kivitelezhető.

Ilyenkor Marcelo a hosszú oldalra íveli át a labdát, amelyre a lendületből érkezhetnek a társak, pontosabban a társ, hiszen ezekben a helyzetekben is egy ember számára készít elő helyet a csapat, ami főleg Cristiano Ronaldot ismerve komoly pedagógiai teljesítmény Zidane részéről, hiszen a portugál aranylabdás ilyenkor általában fittyet hány a csapatérdekre, és ő is a labdát támadja. Amit pedig még fontosnak tartok leszögezni az az, hogy ezeknek a beadásoknak a különlegessége, hogy nem az alapvonalról érkeznek, azaz az olyan szituációkban a játékosoknál már automatizmussá váló variációt át kellett ültetni a csapat játékához jobban illő beadási módszerbe.

Összefoglalásképp annyit mondhatunk, hogy a madridi edzőgárda megfelelően ki tudja használni a játékosokban rejlő potenciált, még ha hozzá is kell tennünk, hogy ezek a beívelt labdáknál való mozgáskombinációk nem számítanak kimagaslóan jónak, ám a játékosok és a rendszer kölcsönösen feljavítják egymást. A nagy kérdés az, vajon mit lépnek ez ellen a bajnokság csapatai?

Sorozatunkban a XX. század utolsó évtizedének legnagyobb LaLiga-egyéniségeit mutatjuk be. Az MDF-piacok, a másolt kazetták, a kívánságműsorok és az érthetetlen frufruk korszakának egyik meghatározó egyénisége a Celta Vigo szélsője, Haim Revivo, aki a spanyol bajnokság első izraeli játékosa volt.

Az európai topligákban a kilencvenes években kezdtek megjelenni izraeli labdarúgók. A zsidó állam játékosainak újkori exodusát az tette lehetővé, hogy az ország labdarúgó szövetsége több évtizedes hányattatott sors után, végül hazára lelt Európában: az Eretz Israel Football Association (1928) előbb az ázsiai (AFC), majd az óceániai (OFC) szövetség égisze alatt harcolt - néha szó szerint -, mígnem 1974-ben csatlakozott az UEFA-hoz, így bekapcsolódott az öreg kontinens futballéletébe. 

Az európai versengésben Izreal labdarúgóira is több fény vetült, aminek egyenes következménye lett, hogy legnagyobb tehetségeik idővel felkeltették a topbajnokságok klubjainak az érdeklődését is. Az "olcsón jót" elv a feltörekvő csapatok transzferpolitikája lett: bátran halásztak a zavarosban, mivel nem kellett komolyan a zsebükbe nyúlniuk egy-egy ígéret elcsábításakor, akik így kockázatmentes befektetésnek számítottak.

Revivo az Anfielden szerzett történelmi gólját
újszülőtt fiának dedikálva ünnepli.

Haim Revivo 1996-ban igazolt a Celtához. A hazájában szupertehetségnek tartott támadó 19 évesen debütált a profiknál a Bné Jehúda Tel Aviv csapatában, majd három sikeres szezon után (1990-1993: 76 meccsen 20 gól) átigazolt a városi rivális Hapoelhez (1993-94: 36/12). Nem maradt sokáig. Egy év után már a Maccabi Haifánál találjuk, ahol virágot bont: két egymás utáni szezonban lett gólkirály (1994-1996: 57/45). A Celta mellett több kérője is volt, de a támadó kizárólag a La Ligába vágyott. A legenda szerint csak látogatóba érkezett Vigóba, s mielőtt folytathatta volna útját Angliába, ahol szerződésének aláírására várták, a galiciai klub elnöke, Horacio Gómez Araújo (1995-2006) lecsapott rá...

A kelta kaland döccenővel indult, első idénye (1996-1997) tragikusra sikerült: az akkor átalakuló keret, melyben a friss igazolás Mazinho és Mosztovoj is helyet kapott már, épp csak megmenekült a kieséstől (offtopic, de érdekes: ekkor volt utoljára 22 csapatos a spanyol bajnokság!). 

Pár arc a legendás EuroCeltából!

A pokoli idény után Fernando Carlos Santos mester repült, az öltözőbe visszavezették a melegvizet(!) és a klub edzőpályáit is modernizálták. A csapatot megerősítették, érkezett többek között Michel Salgado (Salamanca) és Karpin (Valencia), az együttes felkészítését pedig Javier Irureta kezébe adták. Az eredmény nem maradt el, a Celta szárnyra kapott!

A következő két idényben olykor vezetve is a tabellát a kelták végül UEFA-kupás helyen végeztek. A keret eközben tovább izmosodott: az akkor már EuroCeltaként emlegetett együtteshez olyan klasszisok csatlakoztak, mint Makelele (Marseille), Benni Mccarthy (Ajax) vagy Gustavo López (Zaragoza). Irureta 1998-ban elnyerte az El País és a Don Balón szavazásán az Év edzője díjat, majd megköszönve a lehetőséget, a tartományi rivális Deporhoz igazolt... A kelta kispadra Víctor Fernández ült le. A váltás nem hozott törést. Sőt, a sikertörténet folytatódott!

Az EuroCelta földbe tapossa a Juventust a Balaídosban (4-0)!

A Celta akkor már kinőtte az Ibériai-félszigetet. A sportlapok hasábjain olyan elragadtatott mondatokat is lehetett akkoriban olvasni, hogy Európa legszebb futballját a Celta Vigo játssza. Revivo pedig ennek az együttesnek alapembere volt. Félelmetes ballábát rettegte a liga és a kontinens: a szakírók az izraelit mai napig a spanyol bajnokság legjobb szabadrúgáslövői között, azaz Cristiano Ronaldóval, Rivaldóval, Beckhammel és Ronaldinhóval egy szinten emlegetik.

A La Liga első zsidó játékosa hite miatt is kitűnt a tömegből. A szélsőről köztudomású volt bigott vallásossága. Revivo az izraelita közösség mizrahi irányzatához tartozik, mely szigorú szabálykövetésen alapul. A szóbeszéd szerint, egy vallási ünnep kapcsán a Celta egyszer arra kényszerült, hogy a ligánál kieszközölje egy, a Real Betis ellen vívott bajnokijának pár órás halasztását, hogy Revivo legalább az első félidőben pályára léphessen... 

Revivo varázslatos estéket szerzett a Balaídosban. Korszakában a Celta 4-0-ra oktatta Ancelotti Juventusát, történetének legsúlyosabb nemzetközi vereségét mérte a Benficára (7-0), és a Michael Owen-Robbie Fowler duó vezette Liverpoolt is megleckéztették (3-1).

Az izraeli szélső, akit fénykorában a Real Madrid és a Barcelona is csábított, Spanyolországban csak a Celta mezét viselte. Pályafutása utolsó nagy dobásaként elhagyva a Galiciát, Isztambulba tette át székhelyét, ahol a Fenerbahce (2000-2002) és a Galatasaray (2002-2003) szerelését is magára öltötte. Megjárta a BL-t is, majd az Asdódban vonult vissza. Ma Izraelben, válallakozásaiból él.

A tizennegyedik körre készülünk Hispánföldön, amelynek a legfőbb kérdése, hogy eldőlhet-e a bajnokság idejekorán egy esetleges Madrid-párti forgatókönyvvel? Egyéb nagy rangadót nem tartogat a játéknap két kisebb tartományi derbin kívül. Hajtás után lássuk, mi vár ránk a hétvégén!

Barcelona-Real Madrid (szombat, 16:15)

A sajtó már napok óta ezen rugózik, a két csapat szurkolói egész héten erre hangoltak, sok hozzátennivaló a hangulathoz nincs, legfeljebb az, hogy az egész világ legkövetettebb focimeccse következik a hétvégén, amelyen sok eldőlhet. Szokatlan a szereposztás, a Real Madrid ugyanis hatpontos előnnyel utazik Katalóniába, és ha nyer, minimum nyeregbe kerülhet, ami a bajnoki versenyfutást illeti. 9 pontra nőhet a különbség.

Barcelonában Iniesta és Alba felépülése a nagy kérdés, valamint az hogy a labdajáratásban kulcsszerepet játszó emberek hány játékpercet tudnak vállalni majd. Elszigetelődni látszik az MSN a csapat többi felétől a pályán, főleg mióta egyre kevesebb támogatást kapnak a középpályától (ennek krízisbe fordulta egybe is esik Iniesta kiesésével).

Királyi oldalon Bale sérülése esik rosszul, de Zidane újonnan talált 4-4-2-je lehet a gyógyír, valamint Zizou hatalmas motivációs jelenléte: a csapata bár sokszor játszik rosszul, vagy nem elég jól, nagyon megverni nem lehet a kopasz francia csapatát, sőt a fiatalok látványosan motiváltak, lásd a hétközi kupás teljesítményt. Marianót a szurkolók Benzema kárára a kezdőbe követelik a klasszikuson (Raúl óta az első saját nevelésű, aki tripláz a kupában). A rossz szezont futó Karim viszont a Barca ellen fel szokott ébredni téli álmából, most is ezt várják a blancók tőle. A kiegyensúlyozottabb kapusteljesítmény is a fehér oldalon található.

Percek óta szivárgott ki: Messi és Ronaldo újra a FIFA év játékosa szűkített hármas listáján! Micsoda meglepetés! A harmadik figura Griezmann egyébként.

A fogadóirodák szerint a Barcelona a meccs favoritja, így volt ez a Calderónban is a Real Madrid ellen, aztán láttuk, mi lett belőle. Egyébként a döntetlen egy békés megoldás lehetne, mindkét oldalról nézve is: hazairól: nem nőne a különbség, vendég: Barcelonában nem kikapni mindig jó dolog. Az más kérdés, hogy ritkán végződik ilyen békés hangulatban a két csapat találkozója.

Érdemes a felvezetőt is nézni majd a tévében, mivel két ismerős blogunk is szerepelni fog benne: ők és ők.

Granada-Sevilla (szombat, 13:00)

A forduló és a szombati játéknap egy andalúz derbivel kezdődik, amely ugyan nem mérhető a Sevilla-Betishez, vagy a Málaga-Sevillához intenzitásban meg a csapatok múltja és játékereje miatt sem, de Granadában fokozott rendőri jelenlét várható, ugyanis a mérkőzés magas kockázatúnak számít.

Alcaraz fiai még nem nyertek idén a bajnokságban, ami akkor sem mentség, ha jó ideig Jémez fiai is voltak a hazaiak (mert így főleg nem mentség). Egy szó mint száz, csak meglepetésdöntetlenre (Valencia) meg szoros vereségre (Barcelona) futotta eddig Lucas Alcaraz erejéből, sokkal többet meg nem is nézünk ki belőle, illetve a csapatból. Az sszképet tovább rontja, hogy a Sevilla elleni 13 próbálkozása alkalmával 4 bajnoki pontot szerzett, ebből könnyű kiszámolni, hogy 11-szer szenvedett vereséget. Nem nekik áll a zászló, na. Akkor sem, ha az Osasunát megverték a kupában, meggyőző teljesítménnyel. Ebből a Granadából nem lehet jogosan kinézni két jó egymásutáni teljesítményt, a nyári átszervezés alaposan kirántotta alóluk a szőnyeget, Pozzóék nagyjából aláírták a kiesést már a nyáron a kivonulással, elég nagy csoda kellene, hogy ne ez történjen. A keret nevekre nem rossz (de nem is jó), csapatjáték még akadozik, védelmi hibák pedig akadnak szép számmal (ezeken próbál nyírbálni Alcaraz). Utolsó győzelmét egyébként pont a Sevilla ellen aratta a Granada, még tavaly, amikor 4-1-re nyertek tavaly az utolsóelőtti fordulóban, egy a meccset teljesen eltankoló biztosan hetedik helyezett ellenfél otthonában.

A Sevilla rotálva is hozta a kötelezőt Formentera szigetén, az 5-1-es mészárlással gyakorlatilag tovább is jutottak, hétközben pedig Lyonban kell helytállni. A kupameccsből azt is tudjuk, hogy a cseresor formában van, a BL-ben eltiltott Franco Vázquez pedig egészen biztosan kezdeni fog, ahogy nagyjából a megszokott bajnoki kezdő várható, az egyedüli meglepetés Ganso lehet, akit lassan bejátszat Sampaoli. Nasri még kérdés. Surranópályán, de 2. a Sevilla, lassan már egy nagy négyesről beszélhetünk, ha a lendület kitart. A Clásico miatt nekik bármi jó, vagy a Realra közelíthetnek, vagy a Barcától távolodnak (döntetlennel mindkettő) csak nyerni kell a Nuevo Los Cármenesben. Sampaoli mániákussága garancia lehet a sikerre:

Athletic Bilbao-Eibar (vasárnap, 16:15)

Mindkét csapat idegenben nyert a kupában, mindketten nagyjából félig rotált kezdővel, így nem kérdéses, hogy lesz-e elég erő felpörögni a derbire is. Az oroszlánok egy nappal később játszottak, de a keret megszokta már a gyors ritmust Európa miatt. Mellettük szól a San Mamés is, ahol a kora őszi Barca-meccs óta nem kaptak ki, és az egy szem Osasunán kívül mindenkit megvertek idén (3 EL-meccs, bajnokikon pedig a Villarreal, Sociedad, Sevilla, Valencia négyes is áldozatul esett). Mendilibar ráadásul mindig kikapott edzőként Bilbaóban. Eddig hétszer próbálkozott.

A fegyverkészítők, tény, hogy idén jobban néznek ki talán még a feljutó évüknél is, de idegenben nem találják a ritmust, tipikusan hazai csapat: otthon 16 pontot szereztek, idegenben 5-öt, az egyetlen győzelmük a liga leggyengébb Granadája ellen történt. Az Eibar idei formáját elnézve, nem lesz könnyű, de így is hazait várunk egyébként. Az Európa Liga náluk most nem túl nagy tényező, a továbbjutás ugyanis megvan, a helyezés pedig ott kevesebbet számít, mint a BL-ben. Nincs mire tartalékolnia Valverdének. A legnagyobb kérdés, hogy mire megy a Bilbao a két öreg nélkül, Raúl García és Aritz Aduriz is eltiltott lesz (utóbbi egy teljesen idióta bírói döntésnek "hála"). Bécsben egy jó edzőmeccset is lehet tolni majd, de ha bajnoki pontokat szórna el, szó érheti a ház elejét.

Leganés-Villarreal (szombat, 18:30)

A Leganésnál egész szezonra lesérült Serantes, a Bilbaóval jó kapcsolatot ápoló kicsik pedig azon nyomban leigazolták kölcösnbe Iago Herrerínt, a nem túl meggyőző Brignoli elé a rangsorba, hétvégén tehát új kapust avatnak a Butarquéban. Rober(t) Ibáñez pont a legrosszabbkor sérült meg súlyosan, amikor a csapat legjobbja volt (Osasuna 2-0). Szymanowski térdsérülése sincs még teljesen rendben, előrefele így sokat gyengültek az uborkások. Első hazai győzelmük pont jókor jött a várható szűkös idők elé.

A Villarreal az Európa Liga egy részében is használt cseresorral nyert Toledóban, így friss lábakra lehet számítani a sárgáktól, mert a gálakezdőt várjuk. Az zavart okozhat, hogy csütörtökön otthon fogadják a Steauát az EL-ben, ahol tovább illene jutni, viszont még egy X is jó lehet nekik extrém esetben, így megint csak azt tudom mondani: előbb ezen legyenek túl sikeresen.

Atlético Madrid-Espanyol (szombat, 20:45)

Quique Sánchez Flores 5 év után tér vissza a Calderónba, ahol várhatóan a hazai közönség is megtapsolja majd a sikerkorszakot nemcsak megelőző, hanem annak alapjait valamilyen formában letevő edzőt. Az Atléti jó formában, de némileg légüres térben vívhatja a bajnokijait, ugyanis 9 pontra vannak a Realtól, és még egy csomó jó formában levő felsőházi csapatot kell egyenként leszakítani, a biztos BL-ért. Hosszútávon menni fog, így ha neadjisten becsúsznak hibák, annyira nem dőlnek a kardjukba. Valószínűleg egy nem túl látványos meccsen a jobb keret egy kicsit jobbnak bizonyul, szűk hazai várható. Griezmann „Aranylabda”-jelölése olyan dolog, ami a klubbal nem történt még soha, de fiesztára még emiatt sem számítanék, bár a fiatalok a kupában nagyon kiszakították a gólzsákot, a léc magasan van. A Guijuelo ellen 6-ot lőni azért nem ugyanaz, mint a rutinos rókákra építő Espanyol ellen.

Betis-Celta (vasárnap, 12:00)

Ismét két kupában nyertes csapat találkozik, de míg a felforgatott Betis nagyjából egyetlen kapuralövéssel nyert az egészen masszív Depor ellen, a Celta kb. végig kézben tartotta a meccset Murciában. Igaz, ellenfele kalibere is adott volt hozzá, egy másodosztályba tavaly először feljutott egyetemi csapatot illik is megcsapni, még idegenben is. A cserekereten látszik, hogy Európában játszott már együtt, nem csikorgott a gépezet a messzi délkeleten. Favorit a Betis, amit nem teljesen értünk, hogy miért. Persze, a Celtának Athénban van jelenése, és bízik az Ajaxban is, mert mást nem tehet. Szerintem az európai hajó elment, és ez pont az eltankolt csoportmeccseken múlt, de hát tapasztalatnak jó lesz az idei EL-porond. Ismét ezt tudom mondani, mint fennebb: ide kell koncentrálniuk, a Panathinaikoszt majd meglátjuk jövő héten.

Alavés-Las Palmas (vasárnap, 18:30)

Vitoriában nem hiszem, hogy ilyen jó szezonra készültek, de a baszk kiscsapatok mítosza továbbra is nagyon él, ha most például az Alavést nézzük. Nyernek Barcelonában, leikszelnek a Calderónban, nyernek Villarrealban, nagyon komoly fegyvertények zsinórban. Közben meg a kupában aláztak hétközben 3-0-ra, a kupás továbbjutás biztos (a ligás bennmaradásra is fogadni mernék, hogy meglesz), és ami a legszebb ebben: meg is érdemlik az eredményeiket. Mindezt úgy, hogy nem félnek senkitől, Pellegrino nagyon időközben megtanulta a mesterségét, amikor kisebb nyomás volt rajta (utalok itt a valenciai bukásra). Ugyanazt mondhattuk el a Las Palmasról tavaly, mint amit idén az Alavésről, a szigetlakók pedig csak azt igazolják, hogy a tavalyi szezon nem a véletlen műve volt. Így már el is vártuk a szép és okos játékot Quique Setiéntől. Kupás botlás ide vagy oda, 2-2-t játszani Huescában teljesen rendben van, a visszavágó tudatában (bár vezettek 2-0-ra is …). Ugye ez az Huesca verte tavaly a Villarrealt is 3-2-re ezen a ponton, az edzőjüket pedig úgy hívják, hogy Juan Antonio Anquela… Nem olyan rossz az a 2-2 Aragóniában.

Akinek csapata új szóval gazdagította a spanyol nyelvet: íme az alcorconazo

Két jó csapat jó meccse lesz, ha a szükségesnél nagyobb hipster lennék, azt mondanám, hogy a forduló meccse, így viszont csak egy jó meccs lehet két olyan csapattal, amelyik a felsőházba vágyik, vagy egyenesen ott megragadni igyekszik, mert már ott is van.

Sporting-Osasuna (vasárnap, 18:30)

Ennél nagyobb roncsderbit az isten sem teremthetne (de, Granada kellene hozzá, bármilyen szereposztásban), mindkettő alulmaradt a kupában, verhető ellenféllel szemben. A Sporting otthon kapott ki az Eibartól, az Osasuna idegenben az erőit kevésbé tartalékoló Granadától. Ami szomorú Caparrósék számára, hogy akit a Granada le tud focizni, az nem nagyon Primerás matéria. Védelmi hibák biztosan lesznek, már csak az a kérdés, hogy ki tudják-e használni a harmatos támadó sorok?

Valencia-Málaga (vasárnap, 20:45)

A Valencia már hónapok óta csak árnyéka önmagának, ám paradox módon tavaly ugyanilyen állapotban épp a top védekező Málaga ellen hozták legjobb meccsüket. Azóta nincs Javi Gracia, van Juande Ramos, van egy Európába igyekvő erős középcsapat meg egy szenvedő, és kiesés szélén vergődő nagy. Mi lesz ebből? A kupából kiindulva a Valencia elindulhat felfelé (nyertek elég simán Leganésban), a Málaga pedig otthon szeretné eldönteni (kikaptak Córdobában). A szardíniások még sosem nyertek a Mestallában elsőligás mérkőzésen. A két csapatban 1-1 Barca-csatár játszik kölcsönben, eddig Sandrót érte több sikerélmény, Munirnak a csapata is rosszabbul áll és a játékperce is kevesebb.

Deportivo-Sociedad (hétfő, 20:45)

A Deporban kezdetben nagyon akadozott a támadó gépezet, ám Andone betalál három forduló óta, azt csak a Málaga szinte páratlan hazai mérlegének köszönhetik, hogy kikaptak legutóbb (4-3), de embereset küzdött a galiciai csapat. Egy kicsit mindenben jobbak a vendégek, edzőfronton talán nem, de olyan önbizalomtól duzzadó a txuri-urdin, hogy nem nagyon lehet fogást találni rajtuk jelenleg.

A Sociedadra nincsenek szavak. Jobbak a Barcánál, többet lőnek kapura, többször találják el azt, lenyomják a katalánokat labdabirtoklásban, vezetést szereznek, egyenlítenek ellenük, nem kapnak meg szabályos gólt, és tizenegyest, a vége 1-1, miközben a Barca ment meg egy pontot úgy, hogy vereséget érdemel, a Sociedad pedig 2007 óta veretlen otthon a Barca ellen. Közben a kupában erőt demonstráltak, a csapat formában van, de ezt már hetek óta tudjuk.

Ti mire számíttok a hétvégén?

Az eset nem ma történt, de a spanyol labdarúgás lakmuszpapírján mély nyomokat hagyott. Diego Armando Maradona Dél-Amerikából szédült át az Ibériai-félszigetre, ahol azonban a barcelonai rongyrázás nem érdekelte. A nép hőse akart lenni, így két éves katalán futballtánc után (1982-1984) meg sem állt Nápolyig. A búgó mandolin és a ringatózó halászhajók hazájában felért a csúcsra - tán még annál is fejjebb. Majd jött a kokó, és a drogos éjszakák csábító karjaiból történő kényszeres menekülés. A segítő kezet ekkor a Sevilla  nyújtja, mely izgatottan várja az "isteni" csodát. Diego Maradona rögvest lázba hozza a Nerviónt. A kapcsolat nagy szerelemnek indul, mely sokat ígér, ám gyorsan ellobban. Így fordított hátat a futballisten Sevillának.

A '90-es évek elejére elfogyott a levegő Nápolyban Maradona körül. A kokain átvette az isteni Diego felett a hatalmat, és a futball, mely egykor az életét jelentette, erejét veszítette. Maradt a százdolláros pödört szippantó, meg a fehér por. 1991. március 17-én a Bari elleni olasz bajnoki után "kisorsolják" doppingvizsgálatra, mely kimutatja, kokaint fogyasztott. Nincs menekvés: a szövetség nem kegyelmez, 15 hónapos büntetést varrnak a nyakába.

A támolygás ezután folytatódik, az eltiltását töltő játékost Argentínában ismét droggal kapcsolja le a rendőrség. 1992. július 1-jén fogadkozva tér vissza a futball világába: "Már nagyon várom, hogy újra pályára léphessek, mivel a kisebbik lányom, Giannina még sosem látott játszani, és folyton kérdezget, hogy tényleg igaz-e, amit a szurkolók rólam mesélnek" - nyilatkozta. Az olaszok is talán már szabadulnának tőle, de egykori zsíros kérői visszakoznak. A Sevilla, melyet az 1992/93-as szezonra Carlos Salvador Bilardo vesz át, kitartó és menekülési útvonalat kínál a fojtogató nápolyi közegből. A mester személyes varázsát is be kell vetni ('86-os vb-sikert együtt ünnepelték), hogy Diego igent mondjon a spanyol csábításra, így a Napoli, mely az elején hallani sem akar az üzletről, nem tehet mást, rábólint a mai áron 5,9 millió eurós átigazolásra. A két egyesület tárgyalásának az eredménye (1992. szeptember 22.) a játékost már Sevillában éri. Új korszak indul.

A legenda szerint Maradona első dolga, hogy - mai áron- havi 7900 eurós bérleti díjért kivegye a híres torero, Juan Antonio Ruiz 'Espartaco' házát, majd tele reménnyel berendezkedik a Guadalquivir partján. Tény, hogy fizikálisan hatalmas a lemaradása a kerettől, melyet ekkor olyan labdarúgók alkotnak mint 'Cholo' Simeone, Davor Suker vagy Manolo Jiménez. A Biris ettől függetlenül örül, az isteni Diegót akarja mindenki látni.

Hatalmas médiaérdeklődés kíséri első mérkőzését piros-fehér mezben, mely egy barátságos találkozó Matthäus Bayernje ellen (1992. szeptember 28. - Sevilla-Bayern München, 3-1). Maradona 10-es mezben, karján a csapatkapitányi szalaggal "végigfutja" a 90 percet, jól mozog, sőt, Sukernek egy gólpasszt is kioszt, azaz kiveszi a részét a meglepő diadalból.

A La Ligában pár nappal később debütál (1992. október 4.) Baszkföldön, a San Mamés stadionban. A bajnokin már nem hoz szerencsét az argentin: az Athletic Bilbao 2-1-re legyűri a Katedrálisban az andalúzokat, ráadásul Maradona megsérül.

Nem komoly a baj, így három nappal később ott lehet a Ramón Sánchez Pizjuán stadionban, ahol a Sevilla a Zaragozát fogadja. Maradona győztes gólt lő, a stadion felrobban. Örömmámorban úszik a Nervión. A baljós jelek ekkor még nem látszanak, pedig a kijózanodás egyre közelebb, mivel Diego kapcsolata Bilardóval folyamatosan romlik. Maradona nem edz rendesen. Maradona nem képes visszanyerni korábbi formáját - dohog a színfalak mögött a mester, akinek kritikájára sem a játékos, sem a tréner környezete nem figyel.

Majd fél szezon lemegy ilyen füstölgő hangulatban, amikor is robban a bomba. 1993. július 13-án a Burgos elleni bajnokin (37. forduló) Bilardo az 53. percben váratlan húzásra szánja el magát. Odainti a Sevilla saját nevelésű támadóját, Pinedát, akinek azt súgja a fülébe: Fiam, most Maradona helyett beállsz. A csatár rémülten néz a mesterre, hogy jól értette-e az utasítást, de mielőtt ideje lenne összepisilnie magát, már ott áll a partvonalon bevetésre készen. Emelik a táblát, rajta a 10-es szám. Maradona visszahőköl, majd mikor felfogja, számára itt véget ért a bajnoki, kiborul: az edzőjének intézve szavait "kurvaanyzázva", a csk-szalagot a földre hajítva hagyja el a pályát, amivel kirobban a Bilardo-Maradona háború. S ez már a vég kezdete.

Ezután a médiában folyik az üzengetés a két fél között, ami tovább fújja a pislákoló parazsat. A feszültség egyre nő, egyik oldal sem hajlandó megbocsátani. A szakításhoz vezető utolsó lökést egy Del Nido-nyilatkozat adja meg: "Maradona olyan fizikai állapotban van, hogy így golfozni sem tudna". Az isteni Diegónál ekkor elszakad gépszíj. Csomagol. Felpakolja a karavánját és hazatér Argentínába. Búcsúzóul még odabök egyet a klubnak: "Soha többet Sevilla! Itt nemhogy nem kaptam rá a játék ízére, inkább elment tőlem a kedvem. Elmegyünk". S elment. Hivatalosan 20 találkozón öltötte magára a Sevilla mezét, melynek színeiben négy gólt lőtt. Voltak remek meccsei, de az Isten összességében dicstelenül távozott a Nerviónból.

Rendszeres olvasóink tudják, időről időre meglovagoljuk a történelem álomfoltos táltosát, hogy felevenítsük a spanyol labdarúgás egy-egy szimbolikus pillanatát. Ezen alkalommal 1990 szeptemberébe utazunk vissza, több mint egy negyedszázados távlatból megnézzük, hogyan is történt meg az, hogy a Real Madrid pénzéből gyártottak atlétis órákat a város (akkor még jelentősen) szegényebbik felében!

Ekkortájt az Atléti elnöke a hírhedt Jesús Gil y Gil volt, a Realé pedig Ramón Mendoza. Egyik üzletember sem ijedt meg a saját árnyékától, és mindkettőnek megvoltak a maguk érdekes üzleti ügyei is, de ebbe most ne menjünk bele. A két üzletembert az is összekötötte, hogy a 2000-es évek elején szívroham vitte el mindkettőjüket, 70 éves korukon túl.

Két különleges elnök: Gillel az Atléti megjárta a poklot és a mennyet is (bajnoki cím, kupagyőzelem duplázás, majd kiesés az élvonalból), Mendoza pedig a Real második leghosszabb mandátumú (1985-1995) valamint második legsikeresebb elnöke (mindkét kritérium szerint csak a legendás Santiago Bernabéu előzi meg).

Csapó egy

A történet részben Barcelonában kezdődik. 1988-ban Luis Millát a katalán óriás felvitte az első csapathoz. Két évvel később viszont szerződéshosszabbítási mizériája közben a Barcelona elveszteni látszott saját nevelésű játékosát, a lejáró szerződésű védekező középpályást pedig ahogy kell, ki is nézte az Atlético Madrid, de erre később még visszatérünk.

Csapó kettő

A ’89-’90-es szezont hatodik (UEFA kupás) helyen és (Real Madrid elleni vesztes) kupadöntővel befejező Valladolidban ugyanis feltűnt egy andalúz srác, aki Fernando Hierro névre hallgatott. A védekező középpályásként és védőként is bevethető gólerős játékos iránt is érdeklődött a matracos csapat. Hierrót Gil projektje annyira meggyőzte, hogy még videó is van róla atléticós szerelésben.

"Hierro az Atléticóba szerződik" - hogyan hangzik ez ma?

A két történetnek hasonló kiindulópontja és végkifejlete is van. Mindkét játékossal először az Atlético szemezett komolyabban, ám végül mindketten a szomszédban kötöttek ki. A dolgoknak viszont mindig van egy kevésbé ismert oldala, amely esetünkben egészen humoros formát öltött. 1989-1990 között ugyanis született egy olyan szurkolói anekdota, amely a mai napig kering internetes fórumokon.

Mendoza túllicitálta a szomszédot, és a piros-fehér mezzel már mutatkozó Hierro végül a lila-fehér mellett döntött (ne legyünk romantikusak, nem azért, mert a Valladolid is lila-fehér, akárcsak a Real Madrid). Mendozának viszont emiatt kompenzációt kellett fizetnie, Gil pedig újabb igazolások helyett inkább a szurkolókat akarta magának megnyerni, így legyártatott többezer karórát (egyes források szerint ezek száma 70 ezerre rúg) az Atlético Madrid címerével. A csavar a történetben ott van, hogy az órák hátlapján ott van az a felirat, hogy „Regalo de Don Ramón” azaz Ramón úr ajándéka.

A fenti történet persze nem hivatalos, de itt vegyük fel újra a Luis Milla-szálat. Ugye úgy volt, hogy 1990-ben Milla nem akar hosszabbítani a Barcával. A történet ugyanaz: az Atlético megegyezik a középpályással (a posztja is hasonló Hierróéhoz), majd később a rivális ráígér, és az aragón Barca-nevelés fehérbe öltözik. Az ügylet többletköltséggel járt: 10 millió pezeta kompenzáció. A klub megint a szurkolók javára dönt: ajándékcsekkeket oszt ki a sociók között, amelyeket Racer karórára lehet váltani. A Vicente Calderón irodáiban szeptember 17 és 30 között 10:00 és 13:30 valamint 17:00 és 19:30 között átvehetők az ajándékok.

Senki nem tudja megerősíteni, hogy ezek Gil manőverei voltak, de ami tény, a Milanuncioson (spanyol online piactér) bizony most is lehet ilyen órát találni, akkor is ha számuk már megcsappant, és már elég kevés van forgalomban, de van közülük olyan, amelyik működőképes:

150 euróba kerül a relikvia

Így történt, hogy a ’90-es évek fordulóján az atléticós órákat a Real Madrid elnöke „fizette”. Ugyanakkor eme eset óta tudjuk: a „majd ha a csapat mezében pózol, akkor elhisszük” logika sem mindig betonbiztos.

Kapcsolódó kérdésünk: változott-e valami a világban azóta, vagy nincs új a nap alatt?

Új sorozatunkban a XX. század utolsó évtizedének legnagyobb LaLiga-egyéniségeit énekeljük meg. A sort a Márka Meggy, a rave és house zene, a petyhüdt, negédes Friderikusz show-k, a Buffalo cipők, és a vasárnap délutáni Disney mesedélutánok korszakának egy üde színfoltjával kezdjük, aki külföldiként hódította meg az Atotxát. Terítéken John William "Aldo" Aldridge, a kegyetlen.

Az 1990-1991-es szezonban a Barcelona öt évnyi Real-uralom után ült fel a spanyol bajnokság trónjára, az Atlético nyerte a Király-kupát, a Madrid pedig Butrageño révén a liga legjobb góllövőjének járó Pichichi-díjat zsebelte be. Mégis. Az idény egyik legnagyobb sztárja John William Aldridge volt, aki 17 találattal a Keselyű (El Buitre) mögött végzett a góllövőlista második helyén, amivel komoly érdemeket szerzett az akkor gyengélkedő Real Sociedad bentartásában.

Aldridge bemutatkozik a spanyol tévében

Aldridge 1989-ben igazolt San Sebastiánba. 1 millió fontot fizetett érte a Real Sociedad. A Liverpooltól dobbantott Baszkföldre, ahol a Juventustól visszatérő Ian Rush kifúrta a kezdőből. Szerződtetése akkor történelmi lépésnek számított: a klub az azt megelőző időben csak és kizárólag baszk játékosokkal dolgozott. Az ír támadó az egyesület első külföldi játékosa lett, amivel a txuri urdin hátat fordított igazoláspolitikájában annak a nemzeti elvnek, melyet tartományi vetélytársa, az Athletic Bilbao mai napig (kisebb-nagyobb változtatásokkal) képvisel.

Külföldi játékosok a Real Sociedadban - John Aldridge a határvonal: 
'89. John Aldridge
1990-91. John Aldridge, Kevin Richardson és Dalian Atkinson
1991-92. Carlos Xabier, Oceano és Kodro
1992-93. Carlos Xabier, Oceano és Kodro
1993-94. Carlos Xabier, Oceano és Kodro
1994-95. Karpin, Kodro és Luis García
1995-96. Karpin, Craioveanu, Purk, Yaw és Ramírez
1996-97. Mild, Mutiu, Kovacsevics, Craioveanu, Yaw és Juan Gómez
1997-98. Mild, Mutiu, Kovacsevics, Craioveanu, Kuhbauer, Cvitanovic, Sa Pinto és Juan Gómez
1998-99. Mutiu, Kovacsevics, Kuhbauer, Cvitanovic, Sa Pinto és Juan Gómez
1999-00. Hohlov, Jankauskas,  Mutiu, Bonilla, Kuhbauer, Sa Pinto és Juan Gómez
2000-01. Hohlov, Jankauskas, Tayfun, Asper, Luiz Alberto, Julio César, Collet, Demetradze, Erdem és Peiremans
2001-02. Westerveld, Hohlov, Jankauskas, Tayfun, Kvarme, Asper, Luiz Alberto, Collet, Demetradze, Nihat és Peiremans
2002-03. Westerveld, Schurrer, Karpin, Kovacsevics, Nihat, Hohlov, Tayfun és Kvarme
2003-04. Westerveld, Schurrer, Karpin, Kovacsevics, Nihat, Potillon, Lee Chun Soo és Kvarme
2004-05. Luiz Alberto, Karpin, Kovacsevics, Nihat, Rossato, Brechet és Mladenovics
2005-06. Kovacsevics, Nihat, Rossato, Brechet, Skoubo, Mark González, Viáfara és Stevanovic
2006-07. Bravo, Kovacsevics, Savio, Ximun, Germán Herrera, Víctor López, Felicio, Rossato, Skoubo és Stevanovic
2007-08. Bravo, Delibasic, Víctor López, Vaughan, Skoubo és Stevanovic
2008-09. Bravo, Necati, Abreu, Sio, Drame, Cadamuro és Stevanovic
2009-10. Bravo, Griezmann, Carlos Bueno, Jonathan Estrada, Songo’o és Cadamuro
2010-11. Bravo, Griezmann, Demidov, Sarpong, Ifrán és Cadamuro
2011-12. Bravo, Griezmann, Demidov, Sarpong, Ifrán, Mariga, Vela és Cadamuro
2012-13. Bravo, Griezmann, Vela, Sarpong, Ifrán, Chory Castro, Fuchs, Nanizayano és
Cadamuro
2013-14. Bravo, Griezmann, Vela, Seferovic, Ifrán, Chory Castro, Callens és Cadamuro
2014-15. Rulli, Vela, Chory Castro és Finnbogason

Aldo első La Liga-idényében 16 bajnoki (total 22!) gólt vert, amivel a 4. helyet kaparintotta meg a tabellán Hugo Sánchez (38, Real Madrid), Toni Polster (33, Sevilla) és Baltazar (18, Atlético Madrid) mögött. Az általunk tárgyalt szezonban a teljesítményét még egy góllal megfejelte, így "csak" El Buitre (18) volt nála jobb e kategóriában.

Nevét történelmi csaták sorába írta be: az 1990-91-es kiírásban a baszkok Aldridge góljainak köszönhetően legyőzték a Real Madridot (2-3) és lemosták az akkor már bajnok Barcelonát is (1-3). Utóbbi találkozón kétszer is megzörgette a hálót a Camp Nouban, amit a támadó - saját elmondása szerint - pályafutása legszebb emlékei között őriz. Aldo a góllövésben nem ismert tréfát, kegyetlenül használta ki lehetőségeit.

Aldridge La Liga-kalandja csupán két szezonig tartott (összesen 63 bajnokin 33 gólt szerzett): családja nehezen alkalmazkodott a baszk körülményekhez, a spanyol életstílushoz, a játékos pedig sokszor került összetűzésbe a klub radikális szurkolócsoportjával, mely nem tudta megemészteni az "idegen" Real Sociedad-mezben elért sikereit. Hiába, az emberi butaságnak nincsenek határai... Fenyegető graffitik és utcai zaklatásba csapó esetek is hazafelé lökték a támadót. Távozásával a klub nem tört össze, az 1991-92-es szezont a txuri urdin az 5. helyen zárta. A felfutás ellenére olyan sikeres csatáregyéniséget (értsd, egymás utáni két szezonban 15 gól felé jutott), mint Aldridge, hosszú évekig nem talált a Real Sociedad: a '93-94-es szezonban a bosnyák Meho Kodro ugyan 23 gólt szerzett, de aztán elszippantotta a Barca. Aldo bravúrját az évtized végén Darko Kovacsevics (1997-1999 között) tudta egyedül megismételni.  Előtte, utána néma csend.

Éppen ezért az Anoeta a támadó 2015-ös visszatérését felállva tapsolta.