Két év böjt után végre újra csengetett a futár, hozta az ismerős Amazon-dobozt, benne két kőtáblára vésve 10 afféle parancsolat, amiről már első blikkre kiderül, hogy valami trükk lehet dologban, mert bármilyen különös, de mindegyik azt mondja: bakker, idén is vigyétek az aktuális nagy futballesemény spanyol blogját!
Két éve az Eb-n a Népsport keretein belül átmenetileg szüneteltetve az anyablogi tevékenységet Selecciónként futottunk, idén viszont megtartjuk a kitűnő La Liga Loca brandet, ami már csak azért is jó, mert. Az okok ilyesfajta tisztázása után pedig nem is maradt hátra más, minthogy metaforikusan mi is belekóstoljunk a brazil gyepbe, lefussuk az első melegítő sprinteket, térdhajlítsuk az első térdhajlításokat, és elblicceljük a fekvőtámaszokat – egyszóval, hajtás után jöjjön, mire is számíthatunk a seleccióntól idén nyáron...
Erre: nagyjából pont arra, amire anno az Eb-n is. Márhogy nem a végső győzelemre, amiért persze ugyanúgy szorítani fogunk, hanem arra, amire anno az Eb előtt számítottunk, és ami legtömörebben a következő állításban foglalható össze: nem ismerünk olyan dolgot ebben az univerzumban, aminek ne volna szavatossági ideje, beleértve magát ezt az univerzumot is. Azóta, két évvel ezelőtt óta, eltelt éppen két év, és ami akkor igaz volt, az ma még inkább igazabb: előbb-utóbb egyszerűen meg fog szakadni a trófeasorozat.
Azt gondoljuk, inkább valószínű, hogy mindez a brazíliai vb-n fog megtörténni, minthogy nem. És ami azt illeti, ezzel nem vagyunk egyedül: alighanem mindenki találkozott már különféle előrejelzésekkel, esélylatolgatásokkal, fogadóirodai oddszokkal, és így tovább, amik alapján nagyjából afféle konszenzus látszik kibontakozni, hogy az elődöntőig jutó négy csapat közül – Brazília, Argentína, Németország, Spanyolország – a selección a legkevésbé esélyes a végső győzelemre. Minthogy azt, amit realitásnak nevezünk, jobbára az ilyesfajta többé-kevésbé konszenzusos nézetek formálják, nevezzük az elődöntőt, vagy kicsit tágabban az apróbb meglepetéseket is belekalkulálva az elődöntő körüli eredményt (mondjuk plusz-mínusz egy kör) reális elvárásnak.
Minden, ami ennél több, és minden, ami ennél kevesebb, az vagy irreális elvárás, vagy pusztán irreális. Irreális elvárás akkor, ha a spanyol válogatott többet ér el, vagyis ha a selección behúzza a vb-t, ami egészen példátlan teljesítmény volna; pusztán irreális pedig akkor, ha csak kevesebbre futja, ami azért pusztán irreális de nem elvárás, mert nem továbbjutni a csoportból aligha nevezhető elvárásnak. Az irreális elvárás természetesen az, amiért szurkolni fogunk, a pusztán irreális pedig az, amit a franciák csináltak 2002-ben világbajnokként, és ami szigorúan elkerülendő.
Mármost, akár a reális, akár az irreális elvárások beteljesítésének a lenti képen látható 23 fős kerettel fut neki del Bosque. Lehet siránkozni, csodálkozni, örömködni, vagy éppen szűkölni a kimaradók felett, de a helyzet, azt gondoljuk, inkább az, hogy mindenki, aki bekerült, okkal és joggal került be, bárakárki kárára. A kérdés persze főképp az ismét nem túl sok újonc kapcsán vetődhet fel (del Bosque önmagához hűen továbbra is a meglévő közösségre épít), de komolyan, ki hagyta volna otthon Kokét, és ki ne vitte volna Diego Costát a beépített rizikófaktorral egyetemben?
(kép: elpais.com)
Az, hogy del Bosque kit hagyott odahaza az élet viszontagságain merengeni vagy napfénykoktélt szürcsölgetni (ki hogy kezeli, ugye) sokkal kevésbé tűnik fontos kérdésnek, mint az, hogy az új arcok, a magukkal hozott új képességek és az így kínálkozó új elemek miféle új variációkat tesznek lehetővé a selección számára, és hogy ezek mennyiben lesznek képesek döntőnek bizonyulni és/vagy váratlan szituációkat teremteni egy kiismerhetetlennek nehezen nevezhető csapat számára. Nem kérdés, hogy ezekre szükség lesz, ahogy az sem kérdés, hogy del Bosque (akit már az Eb idején pro és kontra keresztre feszítettünk) minden biztonságkeresése ellenére folyamatosan kísérletezik (tiki-takanaccio?). A kérdés az, hogy a várható változások hatékonynak bizonyulnak-e annyira, hogy megnyújtsák a csapat szavatossági idejét egy újabb trófea erejéig, amivel vissza is kanyarodunk a kiindulóponthoz.
Két éve ugyanis elégnek bizonyultak, del Bosque kezelni tudta a felmerülő problémákat, beleértve az akkor legégetőbb csatárkérdést is (ami egyébként Torres és Villa kapcsán ugyanúgy aktuális), és reméljük, idén nyáron is kezelni tudja. Ezért szurkolunk majd, a vb-re elkészülő új dizájnnal egyetemben, addig pedig itt a Facebook oldalunk, ahol követni lehet az eseményeket és ahol persze ontjuk majd az infókat. Már csak bő másfél hét a kezdésig. Hajrá!
