La Liga Loca

Copa del Rey nyolcaddöntő - Vízkereszt, vagy amit akartok!  

2016. január 06. - Lucci

Mindig is tudtam, hogy kíváló drámákat ír Shakespeare, de hogy ennyire képes beletalálni  a közepébe! Egy napon barcelonai, madridi, sevillai derbi és még egy minden mástól független rangadó is bemutatásra kerül az első felvonásban. Vessünk is egy pillantást a legendás drámaíró szereposztására: 

 

Athletic Bilbao - Villarreal: A baszkok vitathatatlanul kupacsapatnak számítanak, szinte minden évben célkitűzés döntő, persze ehhez olyan sorsolás sem árt. Ám amikor olyan sorsolás van, akkor rendre oda is ér a Bilbao a fináléba. A Villarreal ennek tökéletes ellentéte, kimagasló eredményük nem volt egészen tavalyig, akkor az elődöntőben a Barcelona bizonyult nagy falatnak. Elképzelhető, hogy már a mai napon kiderül, mi a fontos idén a Submarinónak. 

Valencia - Granada: Amikor az első beharangomat írtam ide, akkor épp ez a párosítás volt terítéken, ugyanígy a Mestallaban. A Valencia esetével ne kapkodjunk, mert ugyan nagy dolgot vittek véghez megint, addig nem mondok semmit, míg a Sociedadot nem győzik le vasárnap. A Denevérek az előző két idényben a kupának csak ezen szakaszáig tudtak eljutni, itt az lehet a kérdés, hogy a kupaszereplés hol áll a fontossági listán belül. Valószínűleg nem legfelül. A Granadát meg nem is merem jellemezni, a felnégyelés és a Sevilla verés után. 

Mirandés - Deportivo:  Szokott lenni egy alsóbb osztályú csapat, amely a kupában egy darabig mészárolja le feljebb sorolt ellenfeleit. Ez idén a Mirandés lehet. Egy Málaga már a bendőben van, most azért más lesz a helyzet a hosszú idő után élete formáját futó galíciaiak ellen. Víctor Sánchez ma délután valószínűleg a B csapatát küldi pályára, már csak azért is, mert hétvégén Zidane Real Madridja fogadja őket. Egy ilyen kiscsapat pedig ha megérzi a vérszagot...lesz itt dolga a vendégeknek bőven, akiknek egy feladatuk lesz ma én szerintem: gólt szerezni. 

Betis - Sevilla: A sehova nem vezető küzdelmes bajnoki után ismét a Villamarínban fut össze a két csapat. A zöld-fehéreknél valami nagyon nem működik fordulók óta, Pepe Mel fel is ajánlotta a lemondását az Eibar elleni 0-4 után. A teljes kezdőcsapattal felálló Sportingot leküzdve jutottak el ide és ha az a cél, hogy az első osztályú tagság jövőre is zsebben legyen, akkor a kupát nem fogják erőltetni. Ám ez nem az a meccs, amit Betis játékos ellazsálhatna. Sevilla piros-fehér oldala úgy tűnik magára talált, de az a Granada elleni fiaskó nem biztos, hogy bele fog férni a szezon végi elszámoláskor. A kupában 9 éve találkoztak utoljára a negyeddöntőben, akkor itt a Sevilla nyerni tudott és mint kiderült, később a kupát is elhódította. Ha lehet ez egy jó ómen...

Barcelona - Espanyol: Több szempontból is erre a mérkőzésre fog ma szegeződni minden tekinet. Egyrészről mert a Barcelona játszik. Másrészt a városi riválissal. Harmadrészt ma debütálhat Arda Turan és Aleix Vidal is. Hétvégén már összecsaptak a egymással a srácok, egy küzdelmes gólnélküli döntetlennel indult a trilógia. Egészen jövő hét szerdáig kell még egymást kibírniuk, a Barcelona pedig a hétvégiből kiindulva jobban teszi, ha már ma kiharcolja a továbbjutást. Galca érkezése eddig csak jót tett Perciónak. 

Rayo Vallecano - Atlético Madrid: A változatosság kedvéért megint egy városi derbi, de ezúttal Madridból, Real Madrid nélkül. Itt már csak Madrid rojiblancói vannak versenyben. A Cholo féle piros-fehér csapat felgőzzel is vezeti a bajnokságot, míg a Rayo egyelőre nagy csalódás és úgy tűnik itt sem terem nekik sok babér. Főleg ha Thomas játszik. Thomast jól ismerjük tavaly az Almeríából, sokan azonban csak az elmúlt hetekben tapasztalták, hogy mire is képes a fiatalember. Cholo minden bizonnyal szépen átforgatott kezdőt küld ma pályára, amelyben Thomas is jó eséllyel ott lesz. Annyit biztosnak tartok, ha ma nem fognak a vendégek tüdőt kiköpve menni előre, egy hét múlva is lesz kupameccs. Egyébként sem erről híres idén az Atleti. 

A bejegyzés trackback címe:

https://laligaloca.blog.hu/api/trackback/id/tr3012442547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása