La Liga Loca

30. forduló, szerda: Négy tojás, hozzá egy beharang

2015. április 08. - Equinox_LLL

Hasonlóan a tegnapihoz, a mai napon is elkészítjük a menüt, amely négy tojás helyett négy mérkőzésből fog állni. 2 időpontban meccselnek a bajnokságban, este 8 és 10 órás kezdési időpontokkal, vannak lefutottnak tűnő gigász vs kiscsapat találkozók, és egy igazi alsóházi rangadónk is. Csapjunk a közepébe!

 

Barcelona-Almería (20 óra)

Ott debütál Sergi Barjuan edzőként, ahol játékosként legsikeresebb éveit töltötte: a Barcelona "oszlopos" hátvédje ma vendégként érkezik, az Almería frissen kinevezett edzőjeként a gála elrontása a kitűzött feladat, ha pontot tudna szerezni, azt viszont az ablakba is kitehetné az andalúz kiscsapat. Ősszel nagyon derekasan helytálltak, a Barca csak két zseniális Suárez-gólpassznak köszönhette a szenvedős-nyögvenyelős győzelmet. Most azért más a helyzet, a katalánok listavezetők még mindig, a formájuk ha nem is lenyűgöző, de minimum tekintélyt parancsoló, az Almeríát pedig tönkreverte hazai pályán a Levante – ennek lett az eredménye az edzőváltás. Mit várhatunk egy Barca legenda ellenfélként való debütálásától? Tisztes helytállást, főleg, hogy a hazaiaknak közelít a BL is.

Deportivo-Córdoba (20 óra)

Kiesési rangadó, de nem igazán hatpontos, mivel a csapatokat 8 pont választja el jelenleg. A Deportivónak vannak nagy fellángolásai, időnként jól is játszanak, kérdés, hogy ehhez egy gyengébb csapat kell, aki ellen meg lehet mutatni (ma), vagy egy jobb, akinek felnőnek a szintjére (Sevilla elleni 3-4)? Amennyiben a Deportivo a szebbik arcát mutatja, távolodni fognak a forró zónától, de a Córdobára is ráférne a pontszerzés. Aki nem a lefutottnak gondolt Barcát akarja nézni, kapcsoljon ide!

Granada-Celta Vigo (22 óra)

A Granada történelmi, 36 éves távlatokban mérhető igazi aránytalanul nagy zakót kapott a Real Madrid vendégeként, ebből a gödörből egykönnyen nem lehet kimászni, az akaratgyenge és egyre halványabb csapat pedig kiesésre van ítélve. A Celta pedig nagyon becsületesen helytállt a Barcelona ellen, míg el nem fáradtak, egyenrangú ellenfelei voltak az éllovasnak. Orellana kiállítása (amely mellett még mindig nem tudunk röhögés nélkül elmenni) és Krohn-Dehli eltiltása miatt lesz épp hiányzójuk, de ezt a világoskékeknek hozniuk kell, ha komolyan vehető középcsapatnak akarnak számítani, márpedig ők erre iskolapélda.

Rayo Vallecano-Real Madrid (22 óra)

Aki gólokat akar, kapcsoljon a Vallecas hullámhosszára! A villámosok Paco Jémez elmondása szerint a 38 ponttal biztonságban érezhetik magukat (véleményem szerint eddig sem voltak kiesőjelöltek egy percig sem). A jóból meg a Real Madridnál nem árt meg a sok, várhatóan ma is gólfesztivált akar rendezni Carlo Ancelotti csapata, a kérdés csak az, hogy a Rayo hagyja-e magát agyonverni. Ha a stílusukból indulunk ki, várhatunk egy gólgazdag, támadó focival telített mérkőzést, amelyen a Rayo is betalál, a Real meg többször is. Kisebbfajta horderejű madridi derbi, még utazási fáradság sem lesz, mivel elbuszozni a város másik negyedébe nem megerőltető.

A szezon mostantól bónusz, a minimális célkizés mostmár nagyjából teljesült

Mivel 2-2 szimultán meccs lesz, mai kérdésünk az, hogy ki mit néz, és miért?

A bejegyzés trackback címe:

https://laligaloca.blog.hu/api/trackback/id/tr1712442689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása